Kategóriák
Kezdő vagyok

Kezdő Kata – Az első salsa buli

Két-három hónapja volt az a bizonyos Első Salsa Óra, egyre többször emlegetik a bulikat és hívnak, hogy menjünk.

Minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy folyamatosan, evolúciósan fejlődök. Ki hitte volna? Végre olyan dologba fogtam, aminek értelmét is látom. Egész jó kis közösség alakult ki az órák folyamán. Jó páran bejárnak hozzánk a középhaladó/haladó csoportokból is – segítenek, mert kevés a fiú, így jobban tudjuk gyakorolni a figurákat.

Egyre többször emlegetik a bulikat és hívnak, hogy menjünk. A tanárok szerint is ott lehet a legtöbbet tanulni, jó tanácsuk: menjetek el bátran idegenekkel is táncolni, ha felkérnek. Nehezen, de beadjuk a derekunkat.

Négy kezdő – két fiú, két lány – nem bízzuk a véletlenre. Óra után, talán szerdán. Tudjátok melyik a legrövidebb utcanév Budapesten? Ó, hát ott van egy hely, ahol 21 órától indul a buli. Furcsa, a legtöbb disco-ba le nem mennék éjfél előtt, de ez biztosan más, a salsában minden más.

Naná, hogy mindannyian izgulunk, én úgy érzem magam, mint valami első randin – nem is értem miért? Megtaláljuk a címet. Vajon jó helyen járunk? Nem hallani a zenét, de valami táncos bolt itt van, majdnem szemben az utca másik oldalán, úgyhogy szerintem jó helyen járunk. Nagyon franciásan cseng a név…

Ahogy lefelé lépdelünk a lépcsőn, megcsap a fülledt, meleg, párás levegő és már a vérpezsdítő rimusokat is hallani. Leadjuk a ruhatárba a holmikat és bemegyünk. Újra a „senkitnemismerek” érzés kerít hatalmába. Hiába vannak ott a többiek, az ő arcukról is lefagyott az iménti, az utcán még oly vidám, magabiztos mosoly. Beljebb megyünk, hogy lássunk is valamit a tánctérből – talán nem kellett volna… Mi van itt? Megint a Dirty Dancing jut az eszembe – beléptem a tiltott zónába, ahol mindenki azt és úgy táncolja, ahogy jól esik. Mi meg csöpögő nyállal, tátott szájjal ámuldozunk. Mit tehetünk, a legkönnyebb utat választjuk: erre inni kell valamit.

Kikérjük az italokat, nem kérdés, hogy mindegyikben van alkohol, úgy gondoljuk, ettől majd ellazulunk. A nagy melegnek és az óra utáni nemevésnek köszönhetően érezzük az „oldódást” tagjainkban. Ismét a parkett felé fordulunk, most már kicsit mosolygósabban, lazábban.

A fiúk kijelentik, hogy ők bizony nem fognak táncolni, mert „ciki”-nek érzik. Remek, akkor minek is jöttünk ide? Éppen ezen tanakodunk, mikor egy vadidegen srác odajön hozzám és felkér. Úgy meglepődök, hogy szólni sem nagyon tudok, csak hebegek, valami igen-félét. Bevezet a tánctérre – már most érzem, hogy nemet kellett volna mondanom. Hű mi lesz itt?! Már ahogy hozzám ér, abból érzem, hogy biztosan nagyon jól táncolhat. Szerencsére alaplépéssel kezd, ezt még követem, de olyan furcsa, teljesen más az egész, mint órán a többiekkel, akiket már kézfogásról majdhogynem csukott szemmel is felismernék. Az alaplépés után forgat egyet-kettőt, hűha, nem kellett volna alkohollal lazulni, szédülök, remek…

Mi jön még? Csavarodik a karom, recseg és ropog. Az ismeretlen fiú biztat a mosolyával és közben megjegyzi, hogy legyek lazább. Köszi, de én laza vagyok (legalábbis én azt hittem). Még egy-két roppanás, miközben ő azt sem tudom hol van, mert eltűnik a hátam mögött, majd megint előttem van, aztán fordulunk, de mindketten egyszerre – megdőlt bennem minden fizikai elmélet… hogy képes ilyenekre? Végre, vége van a számnak, megköszöni a táncot és visszakísér a helyemre. Elég viharvert vagyok; a hajam szétesett, a karom fáj, szédülök → a Salsa új arcát mutatta meg.

A másik lány éppen rajtam mulat, mikor rá is lecsap a Sors Kíméletlen Keze – ő sem ússza meg, őt is felkéri egy idegen. Figyelem őket; az idegen laza, a csoporttársnőm úgy be van feszülve, mint aki pankrátor versenyre készül. Erről beszélt volna az a fiú, aki engem felkért? Én is Ms. Görcs lettem volna? Lehet…

A csoporttársnőm ugyanolyan tünetekkel botladozik le a parkettről, mint én. Neki is fáj a karja és nem értjük, hogy miért nem tudunk táncolni, órán valahogy könnyebben ment. A kísérőink megsajnálnak bennünket és felkérnek. Velük már bátran lépünk újra a küzdőtérre. Persze számoljuk az egy-két-hát, de valahogy azért kijönnek a figurák – siker! – hamar kimelegedünk, megszomjazunk. Újra a pultnál állunk, most már okosabban, csak alkoholmentes limonádét kortyolgatunk, és úgy figyeljük a parkett ördögeit és angyalait. Ha jobban figyelünk, észrevesszük, hogy a „nagyoknak” sem jön ki mindig minden lépés tökéletesen, de nem csinálnak ügyet belőle, továbblépnek. Végül is ez nem verseny, nem bizonyítani kell, hanem jól érezni magunkat! Itt tényleg mindenki azt és úgy táncolja, ahogy jól esik!

Szerző: Fairytale