Ebben a sorozatban olyan embereket mutatunk be, akik szenvedélyes elkötelezettjei a táncos világnak. Ezúttal azonban a táncon túli világukba engednek be bennünket, s mesélnek önmagukról, az érzéseikről, a vágyaikról, s arról, hogy hogyan is kerültek ők egyáltalán erre a latin zenéktől pezsgő táncparkettre.

Kosztolnik Ani

 

“Értsd meg végre, hogy szabad vagy!”

 

Szabad és öntörvényű, nyitott szívvel éli az életét és egyszerűen sugárzik. Ott a Duna-parton, a napsütéses-szeles időben egy jó beszélgetés kerekedett munkáról, emberi kapcsolatokról, életről, táncról, tervekről.

 

Kosztolnik Ani a középiskolától az egyetemig gazdasági vonalon tanult, a közgazdasági szakgimnázium után a Szent István Egyetem Gazdaság – és Társadalomtudományi Karán szerzett diplomát. Ez a gazdasági vonal, ahogy meséli, családi minta, édesanyja is ilyen területen dolgozott, így természetes volt, hogy ő is ebbe az irányba megy. Az élete úgy alakult, hogy család mellett végezte el a mérlegképes könyvelői tanfolyamot, az egyetemet, majd a vezetőképzést is.

Ani jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia Költségvetési Osztályának vezetője, részt vesz az üzletviteli- és gazdasági szoftverek bevezetésében, valamint a projektek gazdasági irányításában. “Igazából emberekkel foglalkozom, 28 éves korom óta vezető vagyok és szeretem azt, amit csinálok.” – meséli.

 

>> Tovább a teljes cikkre

 

Bilics Tímea

 

A nyugatinál az óra alatt beszéltük meg a találkozót. Egyszer csak a “semmiből” bukkan elém Timi és kedves, mégis határozott hangon bemutatkozik, az egész lényét valami szelíd báj lengi körül. Pár perc múlva már egy kávézó teraszán beszélgetünk, miközben vihar készülődik.

Hat éves kora óta táncol, a tánc szeretetét a családból hozza. Csodálattal tölti el a tánc és a zene, egy szép kar- vagy lábmozdulat, a hajlékony test, így többféle táncstílust is kipróbált (balett, néptánc, társastánc) és gyerekkorában titokban táncos szeretett volna lenni. Végül mégis gazdasági vonalon tanult tovább (Szolnoki Főiskola, külgazdasági szak), közgazdász lett, és a beszerzési szakmában kezdett el dolgozni. Még a főiskolai évek alatt rájött, hogy a lakberendezés is nagyon érdekli, így a külgazdasági szakkal párhuzamosan elvégzett egy lakberendezői iskolát, és pár év beszerzési tapasztalat után egy designbútor stúdióba ment el dolgozni és magát próbára tenni. Három évet töltött el ezen a területen, majd visszatért az eredeti szakmájához, jelenleg egy multinacionális cég beszerzési csoportját vezeti. Vezetőként nap mint nap döntéseket hoz, embereket irányít, tárgyal, szerződéseket köt, magánemberként viszont ennek az ellenkezőjét gyakorolja: “engedem, hogy történjenek a dolgok”.

>> Tovább a teljes cikkre

 

Ignácz Magdi

Ez az interjú akár előszó is lehetne egy életregényhez. Ignácz Magdi életregényéhez. Ahogy hallgattam őt azt éreztem, hogy ez még csak egy pici szelete mindannak, aki ő és amit átélt, és hogy még mennyi kincs lehet az ő életében.

Kislánykori álma volt például, hogy egyszer – Széchenyi Zsigmond nyomán – Afrikában vadászhasson, és felnőttként ez az álma is teljesült. De mégis hogyan lesz egy pöttöm kislányból vadász?

>> Tovább a teljes cikkre

 

Debreczeni Zsolt

Debreczeni Zsoltot gyakran látni a táncparketten. Elsősorban a kizombás bulik aktív résztvevője, de emellett ha teheti, elmegy a flashmobszerű megmozdulásokra is, mint amilyen az április elsejei rueda is volt a Keletinél.

Zsolt Budapesten született, egy fiú ikerpár egyik tagjaként látta meg a napvilágot. A Petrik Lajos Szakközépiskolában végzett környezetvédelmi  technikusként, jelenleg a Moravcsik Alapítvány munkatársa, intézi az alapítvány ügyes-bajos és praktikus dolgait.

Azt talán kevesen tudják róla, hogy érdekli az időjárás (meteorológus szeretett volna lenni), a földrajz és a természetvédelem. A természet iránti szeretetét geológus nagypapájától örökölte, aki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja volt. Hangszeren is játszik, általános iskolában tanult meg furulyázni, majd sok év kihagyás után, immár felnőtt fejjel került a kezébe újra ez a hangszer, amelyen azóta is lelkesen játszik.

>> Tovább a teljes cikkre

Laposa Kati

Laposa Katit könnyű felismerni az arcáról sugárzó derűről. Ő az, akinek immár büszke nagymamaként is kedvenc hobbija a tánc. Na de kezdjük az elejéről…

Kati a Berzeviczy Gizella Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett Budapesten, majd kereskedő-boltvezetői képesítést szerzett és elvégzett egy virágkötő tanfolyamot is, ez utóbbit leginkább a saját örömére.

Mindig is érdekelte a világ és az emberi természet működése, könyvek, tanfolyamok követték egymást. Érdeklődése ez irányban egyre mélyebbé vált, így került A Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, ahol buddhista dharmatanítói szakon végzett. A főiskola utolsó harmadában, a buddhista tanokkal párhuzamosan képezte magát a  számára nagyra becsült orvos-pszichiáter és pszichoterapeuta Dr. Buda László vezetésével, akitől megtanulta az általa megalkotott játékos, kreatív és terápiás módszert (http://szomatodrama.hu/). Így immár szomatodráma játékvezetőként  (4-5 fős csoportokban) kíséri Kati azokat, akik elindulnak az öngyógyítás, önismeret, önszeretet útján.

>> Tovább a teljes cikkre

 

Lengyel Andi

ProfilképNévjegy: Lengyel Andi csupa mosoly. Amikor ránézek az élet napos oldalát látom a tekintetében. Kérdésemre, hogy honnan ez a ragyogás csak annyit válaszol: “Élem az életem, nem túlélem. Minden pillanatban megtalálom azt, ami jó.” Andi a Pénzügyi és Számviteli Főiskola elvégzése után először óraadóként, majd főállású oktatóként tanított főiskolájának Controlling tanszékén. Ezzel párhuzamosan elvégezte a Közgazdaságtudományi Egyetemet, emellett pedig számos oktatási cégnél (KOTK, OKISZ, RND, stb.) és felsőoktatási intézményben (Budapesti Műszaki Egyetem, Budapesti Műszaki Főiskola) tanított másoddiplomásokat, mérlegképes könyvelőket, adótanácsadókat. Több publikációja, könyve jelent meg gazdasági – főként controlling, elemzési-ellenőrzési, üzleti tervezési – témákban a Perfekt, a HVG és a Verlag Dashöfer kiadók gondozásában.

>> Tovább a teljes cikkre

 

profilMádai Yanni

Névjegy: Mádai János (Yanni) elmúlt hatvan évesde a fiatalokat megszégyenítő energiával él. Budapesten született és a Testnevelési Egyetemet elvégezve az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanult pszichológiát. Az ő szavaival élve lélek kutász lett. Tanítva, tanulva (pszichológusként és teniszedzőként) Európa sok országát bejárta, míg végre hazaért. Jelenleg Csopakon él és a nyugdíjas élet rejtelmeit kutatja, azt, hogy hogyan lehet ezt az életszakaszt jól megélni. Emellett egy Balaton parti panzió tulajdonosa (www.racketpansio.hu), valamint három különleges és különböző lány édesapja (Vanessza, Vivien és Valentina).

>> Tovább a teljes cikkre

 

J, by THefter Józsi

Névjegy:  Hefter Józsi (Joe) 1962-ben született Budapesten. A Műszaki Egyetem elvégzése után az autójavítással foglalkozó családi vállalkozásban kezdett el dolgozni. Ez volt élete első és egyetlen munkahelye az egyetem után, ahol mind a mai napig tart a “munkaviszonya”. Körülbelül 6 évvel ezelőtt kezdett el salsázni. Régen dédelgetett vágya volt a tánc, a latin zenét korábban is szerette, és 2006-ban ért meg a pillanat arra, hogy nem kevés szabadidőt áldozva tanulni kezdje a tánclépéseket egy barátnője unszolására. Egy hétfői órát néztek ki maguknak, amelyre a hölgy nem érkezett meg, így erre az órára végül Joe egyedül ment el. A hölgy később jelentkezett nála, hogy neki mégsem jó a hétfő,  járjanak el csütörtökön táncolni. Így aztán nemcsak a hétfő, hanem a csütörtök este is salsa tanulással telt.

>> Tovább a teljes cikkre

 

Kertész Miki

zsuzsi_miki

Névjegy: Kertész Miklós Budapesten született 1958-ban. Biológusként végzett az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, majd közel tizenöt évvel később megszerezte a PhD tudományos fokozatot. Miki az MTA Ökológiai Központ tudományos főmunkatársa, növényökológus, aki nem mindennapi módon került kapcsolatba a salsával.

>> Tovább a teljes cikkre

 

Vajkóczy Andi

Vajkóczy Andi

Névjegy:  Vajkóczy Andi 1955-ben született Budapesten, és a Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után több hotelnél is dolgozott (Olimpia, Palace, Novotel). Mindig is szeretett volna latin táncot tanulni, de a munka, a gyereknevelés és a lehetőség hiánya miatt nem tudott elindulni ezen az úton. Majd az ötvenedik születésnapja után megfogadta, hogy mindent bepótol, ami addig kimaradt az életéből. A párja két év nógatás után sem adta be a derekát, a lánya a gimnáziumban járt társastáncra és salsára, és ott látta, hogy pár nélkül is lehet jelentkezni, így egyedül nekivágott a salsa kezdő tanfolyamnak. Sokáig csak órákra járt, majd egy év után a csoporttársai rábeszélésének engedve elment velük bulizni is. Azóta heti több alkalommal is eljár esténként salsázni. Ma már L.A. és New York-i salsát is tanul, de Erőss Tibihez még mindig visszajár egy-egy kubai órára.

>> Tovább a teljes cikkre

 


[form arcajanlo]