A 2016-os európai turnéjának keretében június 25. és július 10. között 7 európai városban koncertezik Marc Anthony, szerzőink a milánói koncerten jártak.
Marc Anthony a latin zene egyik, ha nem a legnagyobb ikonja: két Grammy, hat Latin Grammy és számos egyéb neves zenei díj boldog tulajdonosa; napjainkra 12 milliónál is több eladott albummal büszkélkedhet; valamint nem utolsó sorban remek színészi alakítást nyújtott Hector Lavoe szerepében az El Cantante (2006) című filmben.
2016. július 2. Milano – Az igazság napja!
Ezen a napon kiderül, hogy Marc Anthony élőben tud-e ugyanolyan élményt nyújtani, mint amikor a salsa buliban, esetleg tömegközlekedés közben vagy autóban ülve meghalljuk a hangját, a zenéjét és elkezd ritmusra dobolni a kezünk, a lábunk, pezseg a vérünk… vagy esetleg felül is múlja? De kezdjük az elején!
Július 2-án délben feltérképeztük Milánóban a koncert helyszínét, ahol már 15-20 lelkes rajongó várakozott a bejáratnál annak ellenére, hogy a kapukat hivatalosan csak este hétkor nyitják. Délután ötkor visszaérve a helyszínre az előzetesen neten rendelt jegyek átvétele pillanatok alatt lezajlott. Már akkor rengeteg ember várakozott a bejáratnál, miközben csapatokba verődve telefonról játszották a közismert „Vivir mi vida” című slágert, és mellette táncoltak és hangosan énekeltek. Még több mint 3 óra volt a koncert kiírt kezdéséig. A szürke felhők, a villámlás, az égdörgés sem rettentett el senkit, csak gyűlt és gyűlt a tömeg… és akkor eleredt az eső! A várakozás izgalmát fokozta, hogy nemcsak fentről esett ránk és a több száz emberre az eső, hanem a fülledt meleg miatt alulról a betonról szállt fel a pára, a mellettünk álló emberek esernyőjéről (már akinek volt) is csorgott ránk a víz, sőt akinek volt esőkabátja, ahhoz is sikerült időnként hozzátapadni, így vizesek lettünk szinte mindenhol. De mégis mindenki türelmesen várt.
Este hétkor elkezdték beengedni a tömeget. Csuromvizesen, bőrig ázva fél 8-kor már a színpad előtt álltunk, nagyjából a negyedik sorban, a színpad közepénél, hogy mindent jól lássunk. Az eső még mindig nem hagyta abba, a technikusok is csak később kezdték el leszedni a fóliákat a zenei eszközökről. Egy kisebb DJ pultból reggaeton, salsa, bachata és mai disco zenéket játszottak felváltva, hogy a közönség ne unatkozzon. Közben megjelentek a háttérzenészek, vokalisták; megkezdték a hangszerek, a mikrofonok beállítását, lassan teljesen készen állt a színpad a koncert kezdésére. Énekeltek két számot, de kis idő múlva mindenki lement a színpadról, amit nem értettünk, de nagyon vártuk, hogy történjen valami. Két (szerintünk) hangulatfelelős ember többször, „hergelve” megkérdezte a tömeget ki honnan, melyik (latin-amerikai) országból származik, amire a közönség különböző pontjaiból üvöltve, sikítva, tapsolva jeleztek: volt venezuelai, kubai, spanyol, ecuadori, argentin és még sok más nemzetiség, de a legtöbben természetesen olaszok voltak.
20:20 volt, amikor a színpadi csendet a dübörgés váltotta fel, a hatalmas kivetítőkön az énekes jellegzetes momentumai, koncertfelvételei voltak láthatóak; villództak a fények és a reflektorok; percekig tapsoltunk, sikítottunk, üvöltöttünk… tudtuk, hogy másodpercek kérdése és meglátjuk a koncert főszereplőjét… Így is lett! A maga egyszerű eleganciájával – szürke farmer, fehér póló, fekete sportzakó, sötét napszemüveg – MARC ANTHONY állt a színpadon. Kettőnk közül egyikünk könnyeivel küszködve sikított, tapsolt, szinte érezhető volt, hogy el sem hiszi, hogy élőben láthatja nagy kedvencét (hogy melyikünk, azt az olvasóra bízzuk…). Felcsendült az első zene, a „Valio la pena”. Azt hiszem, ezt senkinek nem kell mondani, mekkora sláger, a tömeg őrjöngött… igen, így kell megjelenni!
Igen, a hang ugyanaz! Euforikus állapot, libabőr… Annyira jó élőben is hallani, látni! Látszik, érződik a rengeteg érzelem, ahogy énekel, azzal az átéléssel, mintha most adná elő először közönség előtt. Igazi profi, együtt él a zenével, a közönséggel. Egy személyben bejárja és betölti a színpadot. Folyamatos a kapcsolattartás a rajongókkal és a zenekarral, zseniálisan koordinálja, vezeti a dolgok menetét! Nem mintha akarnánk, de esélyünk nincs unatkozni! :) Olyannyira bevonja az előadásba a háttérzenekar tagjait, hogy a basszusgitárossal játszat egy szólót, ami (bár stílusban nem összehasonlítható) vetekszik egy rockkoncert gitárszólójával. Spannolja a gitárost, hogy adjon bele apait-anyait, amit ő 100%-on meg is tesz. A következő zenész, akire a figyelem irányul, a dobos. Hozzá oda is megy, miközben a vokalistáihoz is intéz néhány szót, akik a mosolyukból ítélve szintén nagyon élvezik a koncertet. Majd Marc is beszáll a zenélésbe. Először a cintányérokat és a konga dobokat kezdi a ritmusra ütni, majd ő is beül a dobok mögé és együtt játszanak. A hangulat akkor hág a tetőfokára ebben az ütős „koreográfiában”, amikor a dobos annyira felpörög, hogy már állva dobol, aztán kezébe vesz egy flakon ásványvizet, játék közben kortyol egyet, majd egy mozdulattal a vizet a dobfelszerelésre önti: fantasztikus látványt nyújt, ahogyan a víz az ütések hatására felszáll az égbe. Zseniális produkció! Sorban hangzanak el a jobbnál jobb Marc Anthony zenék. Éneklés közben a komoly átélést kombinálja egy-egy szerelmes dalrészletnél a lányokra való csintalan kacsintással, sorban kiinteget a rajongóknak…
A koncert fináléja a szintén nagyon ismert „Tu amor me hace bien”, és a legvégén a szinte tömeghisztériát/tombolást kiváltó sláger, a „Vivir mi vida” volt.
Azt hiszem, bátran kijelenthetjük a 90 perces koncert után, hogy joggal ő az egyik legnagyobb latin előadóművész, joggal állítják róla hogy érzékeny, kivételes tehetségű, a latin zene és kultúra igazi nagykövete. Átszellemült, energikus és magával ragadó előadásmódjával pedig kivívta magának „a salsa koronázatlan királya” címet. Mi csak ennyivel jellemeznénk, amiben azt hiszem, minden benne van: EL CANTANTE.
Szerzők: Megyes Tímea & Prima Attila (A-Tee)