Nemrég új esemény került ki a facebook posztok közé, ami megragadta a Latinfó figyelmét és többet akartunk róla hallani, így felkerestük a szervezőket, Ács Beát, aki a Lady Style Academy alapítója, és Nádházy Juditot, trénert, coachot – aki szintén aktív salsa táncos -, hogy meséljenek nekünk a terveikről és erről az izgalmas kezdeményezésről.
Mi is ez a Táncos a tükörben program?
Ez egy olyan önismereti program, ahol különböző táncos gyakorlatokon, élményeken keresztül dolgozunk fel egy-egy témát és beszélgetéseken, vezetett tréning-gyakorlatokon, játékokon keresztül teszünk felismeréseket önmagunkkal kapcsolatban.
4 éve érik bennem (Judit), hogy nagyközönség elé vigyem ezt az ötletet, így kerestem meg Beát. Szerencsére egyre több embernek van igénye az önfejlesztésre, így azt gondoltuk, hogy a programunk pozitív fogadtatásra fog találni. És nem csalódtunk, mert nagyon sokan érdeklődtetek, állítottatok meg minden bulikban és kérdeztetek üzenetben!
A tánc nem csak a testünknek, hanem a lelkünknek és a mentális egészségünknek is fontos, és nagyszerű lehetőséget nyújt, mert erős, valódi élményeken keresztül tekinthetünk rá a saját működésünkre, mindennapi rutinjainkra, viselkedésünkre, személyiségfejlődésünkre. Mert a személyiségünk változik, akár akarjuk, akár nem, folyamatos változásban vagyunk. Sokan észreveszik, mások nem foglalkoznak vele, de tény, hogy másképp reagál ugyanarra egy 20 és egy 40 éves, és néha jó megállni és végiggondolni, hogy milyen történések befolyásolták mindezt az elmúlt időszakban és hogyan szeretnénk hatással lenni saját magunkra.
Velünk gyakran esett meg, hogy egy-egy tánc vagy buli után még órákig beszélgettünk táncos barátokkal magáról az élményről – hogy milyen volt valakivel az a szép son, hogyan fogta meg a hátam, hogyan hatott rám egy-egy tánc, miért lett volna jó, ha a reggaetonos résznél elenged a partnerem, milyen érzések kavarogtak bennem, amikor az a nagyon profi táncos felkért és mit gondoltam magamról a tánc után… És azt gondoljuk, hogy ezzel nem vagyunk egyedül.
Táncos élményekről táncosokkal érdemes beszélgetni – és ezeknek az élményeknek fontos hatása van arra, hogy mit gondolok magamról, hogyan viselkedem legközelebb, milyenné szeretnék válni.
Az emberek többségében benne van, hogy fejlődni szeretne az élete során, egy következő szintre lépni – ezt a lépést (is) elő tudja segíteni egy olyan csoportos folyamat, ahol megkapod a figyelmet, a biztonságos teret, ahol önmagad lehetsz és levetve az álarcodat szembenézhetsz az önazonos önmagaddal.
Mi a célotok vele?
Mindketten elkötelezettek vagyunk önmagunk és más emberek fejlesztése mellett. Judit coachként, trénerként vezeti a csoportot, Bea pedig táncos oldalról teszi bele a maga maximalizmusát, pedagógiai eszközeit. Azt gondoljuk nagy szavakkal élve, hogy egy kicsit, icipicit talán jobb lesz a világ, ha olyan közösséget építünk, ahol emberek őszintén, elfogadóan, nyitottan fordulnak egymás felé.
Szeretnénk, ha ez a program sok-sok embernek adna teret arra, hogy magába mélyedjen, kinyíljon, magabiztos és önazonos lehessen, mert ez a sok kicsi bizony hatással van a nagyobb egészre, a táncos közösségre, és a társadalmunkra is. Ezek a nagy álmok… de szívesen mesélünk az apró részletekről is!
Szuper! Mire számíthatnak a résztvevők?
6 héten keresztül fog találkozni ugyanaz a csoport egy nagyon hangulatos táncteremben, a Blaha Lujza tér mellett. A Next Generation Salsa Iskola biztosítja nekünk a helyszínt, ahol csak mi leszünk. Így a kellemes, meghitt tér, a tükrös táncterem és a jó hangulat – amit a gondosan ápolt környezet sugároz – adott lesz!
Minden héten 2 órát fogunk eltölteni és felváltva fogunk táncolni, és különböző témák mentén beszélgetni. Ezek egy összefüggő egészt fognak alkotni, úgy tervezzük, hogy a táncstílusok, lépések, és a velük kapcsolatos feladatok illeszkedni fognak az alkalom témájához.
14 főnél nem szeretnénk több embert fogadni a csoportba, mert szeretnénk, ha egyéni figyelem jutna mindenkire és tényleg lenne idő a beszélgetésekre!
Milyen témákat terveztek behozni?
Miután “hivatalosan is” megalakítottuk a csoportot, a “tánc és én” témájával fogunk kezdeni és foglalkozunk majd a kezdés és újrakezdés témájával. Beszélünk majd a kommunikációról és az ezzel nagyon is összefüggő férfi és női szerepekről – a saját életünkben és a táncban egyaránt. Ránézhet mindenki majd a táncos útjára is – itt szeretnénk kihangsúlyozni, hogy kezdőket és haladókat is ugyanolyan szívesen látunk, hiszen itt most kivételesen nem a technikán és a tudás növelésén lesz a hangsúly. Itt a tánc egy eszköz arra, hogy magunkról gondolkodhassunk! De visszatérve a témákra szeretnénk foglalkozni a bizonytalanság és önbizalom kérdéseivel, a párban táncolással és az intimitással, a féltékenységgel, valamint a kubai kultúra kapcsán a játékosság, szabadság és önfeledtség témáival.
Hű, ez jó tartalmasnak hangzik!
Igen, szeretnénk, ha életreszóló élmény lenne ez a 6 hét, és azt is, ha a témák tovább dolgoznának a résztvevőkben! Mi hisszük, hogy erre szükség van és azt is, hogy épp most, épp mi valami olyat hozunk létre, ami valóban sokat adhat annak, aki nyitott arra, hogy foglalkozzon önmaga fejlesztésével.
Hol lehet jelentkezni?
A facebook eseménynél szerepel minden, de ide is betesszük a két linket! Jelentkezni a google form-on lehet, május 31-ig még early bird áron, utána június 10-ig pedig teljes áron.
Esemény:
https://www.facebook.com/events/516334833426487
Jelentkezés:
https://forms.gle/3MVgsmSRHw1jYct37
Köszönjük a beszélgetést! Sok sikert kívánunk!
Mi is köszönjük a lehetőséget és az érdeklődést!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.