Jó pár évvel ezelőtt a Youtube-on böngészve találtam egy videoklipet. Tetszett a zene, tetszett a látvány, és tetszettek a táncosok. Jó volt az összhang. Rendszeresen vissza-visszajártam megnézni, olvasni a kommenteket. Eltelt egy év, és megjelent egy új bejegyzés, melyből kiderült, hogy nem csak egyetlen zenéről van szó, hanem egy egész produkcióról. Egy nemzetközi táncszínház egyik, majd’ két órás műsoráról, mellyel bejárják egész Európát. Ez a darab a “Soy de Cuba”.
Elkezdtünk utánajárni, hogy hol, merre turnéznak, hátha el tudunk menni megnézni.
Legnagyobb sajnálatunkra Kelet-Európa nem volt a listájukon. Párom kitartó “google” keresése révén azonban 2 éve mégis eljutottunk az egyik előadásukra, Párizsba. Látva a darabot, már akkor tudtam, hogy ezt másoknak is látniuk kellene.
Mikor hazajöttem, tánciskolánk tanítványaival elkezdtünk szervezni egy újabb színházlátogatást. Ennek eredménye lett a mostani párizsi út a műsorral, mely köré szerveztünk mindent. Mivel a jegyek pár nap alatt el szoktak fogyni, mi már áprilisban megvettük őket, biztos, ami biztos. Erkély, jobb közép széle. Első sor. Pont szemben a színpaddal. Tökéletes rálátás.
Kis csapatunk november 21-én érkezett meg Párizsba, egy éjszakába nyúló városnézéssel kezdve, a már karácsonyi forgataggal fogadó Champs-Élysées-n végig. Másnap és harmadnap meg sem álltunk, egyik nevezetességtől a másikig.
Majd eljött az este, amit már mind nagyon vártunk, és ott ültünk az erkély első sorában.
A színpad kisebb volt, mint múltkor, de ez az előadáson csak a tánckar létszámán tűnt fel.
Balra a zenekar. Zongora, bőgő, dobok, mikrofon állványok. Jobbra egy bárpult.
Aztán elkezdődött…
A sztori:
A darab egy fiatal vidéki lányról (Ayala) szól, aki megunja a dohányültetvényt és feljön Havannába táncosnak, a kubai balettbe. Láthatjuk a kezdeti nehézségeket, amint egy bár pincérnőjéből beugróként végül a társulat tagjává válik. Összevész a csapat primadonnájával, természetesen egy fiú miatt (aki a társulat koreográfusa). Szerelem, ármány, boldog beteljesülés.
Mindez élőzenével, rengeteg ritmussal, pergő kavalkáddal, számtalan tánccal (salsa, son, rumba, cha-cha-cha, mambó, reggaeton, guaguanco…), megmutatva egy csipetnyit a vidéki dohányültetvények, Havanna utcái és egy színház hétköznapjaiból.
Az előadás 2 felvonása úgy pergett le, mintha csak negyed órát tartott volna. A zenészek mind kubai muzsikusok. Saját dalaikkal, impróikkal, szólóikkal… említhetem itt a trombitást, a zongoristát vagy a dobosokat. A táncosok anno a kubai balett táncosai voltak.
A közönség hálás volt a műsorért, többször is visszatapsolták őket egy-egy tánc erejéig.
Az előadás után a Trocadero-ról megtekintett Eiffel tornyot beborító díszes fényjáték már csak hab volt a tortán. Másnap elbúcsúztunk Párizstól, és irány haza.
Összességében megkaptuk Párizstól mindazt, amiért mentünk. Azoknak, akik imádják a kubai zenét és táncokat, csak ajánlani tudom, hogy nézzék meg a darabot! Állítólag a társulat terveiben szerepel egy kelet-európai turné is, melyben szerepel Magyarország.
Remélem, tényleg eljönnek, és elhozzák azt az életérzetet, amit ők csak úgy mondtak:
Soy de Cuba.
Szerző: Boda Krisztián, Bailar Tánciskola Szentendre
