Beszámoló: Pecsa Grand Opening

A városligeti domb lankáinak füvét meleg alkonyi szellő borzolja. A csütörtöki nyári estében egyszer csak szenvedélyt szító karibi ritmusok csendülnek fel. A salsa beköltözött a PeCsába.Jót táncolni viszonylag könnyű, kell hozzá partner, zene, meg egy talpalatnyi hely, aztán hagy szóljon.

Igen, jót táncolni nem nehéz. De ‘olyat’ táncolni… ha kicsit is régebb óta táncolsz, tudod, hogy ez már nem adatik meg olyan könnyen. ‘Olyat’ már nem táncolsz akárkivel, nem akármikor, de nem is akárhol.
Ahhoz megfelelő partner kell és mindkettőtök megfelelő fogadókészsége, ‘az’ a zene szól, ‘ott’ vagytok, azon a helyen, az illatok, a fények, a sok kis körülmény egy nagy harmonikus egésszé áll össze, magával ragad az áramlás, és néha csak akkor jössz rá, hogy ez az volt, amikor felbukkansz belőle, mikor már vége
és jön a következő szám. Ezért az állapotért táncolunk mind.

Azok, akik tegnap ott voltak, mind sejtik, hogy a PeCsa az a hely lehet, ahol ez meg tud majd történni.
A hely varázsa és kisebb nagyobb tulajdonságai mind nagyon sokat számít. A PeCsában mindez össze tud állni. A hely egyszerre nyitott és zárt, egyesítve a nyitottság és zártság előnyös tulajdonságait. Jól átszellőzik és félig-meddig szabad ég alatti, ugyanakkor megázni sem fogunk, ha esik. A tánctér
elegendően tágas, a gumiborítás sima, zavaró repedések és hibák nélkül. Bár talán egy kicsit jobban tapad, mint ideális lenne, de megszokható.

A bachata, zouk és kizomba szerelmeseinek külön sensual terasz van, amit nagyon hangulatosra sikerült kivitelezni (bár ennek ellenére is többször ment bachata a “fő tánctéren” is). A DJ sajnos nem volt túl összeszedett, többször váltott zenét miután már elindította azt, illetve – szerintem sokak bosszúságára – eléggé blokkosan játszott (vonalas/kubai). Reméljük, a következő bulik alkalmával már jobban oda fognak erre figyelni.

A büfé nem drága, egy fél literes ásványvíz 250 Ft. A szervezők igyekeznek az éppen nem táncolók kedvben is járni, elegendő szék van körben is, a táncterektől kicsit távolabb pedig mécsesek derengik be a félhomályban a baráti beszélgetésekhez alkalmas kis asztalokat.

 

A tegnapi Grand Opening nyitóbuli bevezetőjeként egy vidám hangulatú workshopon Ladányi Zolitól és partnerétől, Legindi Nikitől tanulhattunk bachata lépéseket és mozdulatokat, majd az est fényét a későbbi improvizációkkal tovább emelték olyan nevek, mint Knoll Márti,

Ronaldo és Kis-Tamás Loránd, valamint volt egy remek kedvmeghozó csoportos kizomba bemutató Nagy Tamás és Farkas Veronika vezetésével. Ők ketten utána a semba világát is megmutatták nekünk.

 

 

 

Összességében remek volt a tegnap, reményteljes jövőt vetít előre a salsások számára. Az ötletgazdáknak az ötletet, a szervezőknek sok kitartást kívánva a szervezést köszönjük, Nektek pedig, kedves táncosok, akik megtöltitek a helyet hangulattal, a részvételt és a lelkesedést.

 

 

 

 

Általános információk a heti Pecsa bulikról: https://latinfo.hu/pecsa-music-hall/
Aktuális információk a naptárunkban: https://latinfo.hu/naptar

Szerző: Hermes