Salsa ARC/MÁS - embermesék salsa szósszal

Embermesék salsa szósszal: Vajkóczy Andi


Ebben a sorozatban olyan embereket mutatunk be, akik szenvedélyes elkötelezettjei ennek a vérforraló latin táncnak. Ezúttal azonban a salsán túli világukba engednek be bennünket, s mesélnek önmagukról, az érzéseikről, a vágyaikról, s arról, hogy hogyan is kerültek ők egyáltalán erre a bizonyos salsa zenétől pezsgő táncparkettre.

 

Vajkóczy AndiVajkóczy Andi 1955-ben született Budapesten, és a Vendéglátóipari Főiskola elvégzése után több hotelnél is dolgozott (Olimpia, Palace, Novotel). Mindig is szeretett volna latin táncot tanulni, de a munka, a gyereknevelés és a lehetőség hiánya miatt nem tudott elindulni ezen az úton. Majd az ötvenedik születésnapja után megfogadta, hogy mindent bepótol, ami addig kimaradt az életéből. A párja két év nógatás után sem adta be a derekát, a lánya a gimnáziumban járt társastáncra és salsára, és ott látta, hogy pár nélkül is lehet jelentkezni, így egyedül nekivágott a salsa kezdő tanfolyamnak. Sokáig csak órákra járt, majd egy év után a csoporttársai rábeszélésének engedve elment velük bulizni is. Azóta heti több alkalommal is eljár esténként salsázni. Ma már L.A. és New York-i salsát is tanul, de Erőss Tibihez még mindig visszajár egy-egy kubai órára.

 

10 kérdés, 10 válasz: Vajkóczy Andrea

1. Ha újraélhetnéd életed egyetlen pillanatát, melyik lenne az?

Életem legboldogabb pillanata a gyerekem születése volt. Ha a szülést nem is, de az érzést újraélném. Azért azt jó tudni, hogy az életnek csodás pillanatai vannak, sok-sok kicsi és kevesebb nagy. A baj az, hogy legtöbbször, amikor benne vagyunk nem vesszük észre, csak utólag derül ki, milyen boldogok voltunk akkor. Pedig a boldogság sok-sok apró pillanat megélése szerintem, azt kell megtanulni, hogy észrevegyük a pillanat boldogságát.

Vajkóczy Andi

2. Mit csinálsz legszívesebben, amikor nem kell csinálnod semmit?

Nehéz kérdés, sok mindent csinálok szívesen. Hétköznapi tevékenységeim közé tartozik a sportolás (tenisz, síelés, torna), a túrázás, de a salsa a legfontosabb. Szeretek főzőcskézni, olvasni, a barátaimmal találkozni, nagyokat beszélgetni. Talán a legnagyobb örömet az utazás jelenti. Mindig sokat utaztam – ahogy az időm és a pénztárcám engedte -, a világ sok pontján jártam, és most még többet utazom, mivel az elmúlt években több időm van rá. Szeretek ismeretlen tájakon, városokban barangolni, és bár megnézem a nagy attrakciókat és a híres turistalátványosságokat is, de igazán a kis különleges helyek vonzanak. Sokszor ezek a helyek sokkal szebbek, mint a híres, tömegeket vonzó látványosságok.

Vajkóczy Andi3. Mi az a tulajdonság, amit a legjobban kedvelsz a másik nemben?

A férfi mellettem legyen hűséges, humoros és okos, kell, hogy bízzak benne és hagyjon szárnyalni, ne akarjon kisajátítani.

4. Mi az az emberi hiba, amit a legkevésbé tolerálsz?

Hazugság, rosszindulat, irigység.

5. Mi a legértékesebb tulajdonságod?

Lehet, hogy a mellettem élő embereket kéne megkérdezni erről. Szerintem a határozottság és a nyitottság.

6. Ha más hivatást kellene választanod, mi lenne az?

Nagyon szerettem a hivatásomat, soha nem akartam mást csinálni. Ha választanom kellene, utazgatással foglalkoztam volna. Van egy olyan munkakör a hotelszakmában, hogy inkognitóban szállodákat tesztelnek a világ minden részén, na ez a munka tetszene.

7. Hová költöznél legszívesebben és miért?

Magyar vagyok és budai, tehát innen nem akarok elmenni. Ha pisztollyal fenyegetnének és el kellene hagynom a XII. kerületet és Magyarországot, Európában Münchenben élnék, Európán kívül pedig Szingapúrban (nagyvárosi élet, jó klíma, rend és tisztaság).

8. Melyik a kedvenc idézeted?

Nincs kedvenc idézetem. Sok idézet van, amit ha olvasok, akkor a magaménak érzek, mint pl. a félig teli pohár.

9. A salsa mellett melyik az a tánc, amit szívesen táncolsz, vagy megtanulnál?

Mindent, amit latin zenére lehet táncolni. Szeretem még a görög zenét és táncot.

Vajkóczy Andi10. Hogy képzeled el az életedet 10 év múlva?

10 év múlva az unokámmal szeretném tölteni az időm jelentős részét, amikor éppen nem utazok és nem salsázok.

 

“Miss G”

Hamarosan újabb interjúkat is olvashatsz Embermesék salsa szósszal rovatunkban.

Kivel készítsen interjút a Latinfo.hu?
  • Van olyan salsás arc, akivel érdemes lenne riportot készítenie a Latinfo.hu-nak? Küldd el a nevét és elérhetőségét!


Közzétéve

itt:

, írta: