Barrio Latino – a változó Latin negyed

A Barrio Latino Café jó sok változáson ment át az utóbbi időben. Ennek az okait sorolhatnánk, de a lényeg, hogy a latin negyed városunk szívében töretlenül működik és működni fog köszönhetően azoknak az embereknek, akik szívüket, lelküket beleteszik és kíméletlenül törekszenek a minőség javítására mind programok, mind a színvonal tekintetében.

Latinok és magyarok, többféle nemzetiség fáradozott és fáradozik azon, hogy mindig, minden jól működjön. Vajon a latinok összetartása, a vérmérsékletük, az optimizmusuk, a zeneszeretetük vagy a táncuk az, amiért annyira vonzó a hely és a feeling? Nem is kutatjuk ezt, el kell menni, ki kell próbálni és hagyni, hogy magával ragadjon minket az érzés. A tánctér kibővülése mellett tökéletes, betonozott, simított felületre került a parkett, mindkét teremben. A parkettet azóta már teszteltük, jelentjük, nagyon jó lett. Végre, sok sok munka után tökéletesedik a hangtechnika is, mely mára már többnyire zökkenőmentesen és tökéletes hangzással szól. Továbbá új DJ-k is kerültek a stábba, és néha egy-egy vendég DJ színesíti tovább az amúgy is színes zenei palettát.

 

Programok a héten keddtől vasárnapig:

 

Kedd:

Minden kedden a Cubanismo tánciskola tart változatos workshopokat nem csak kezdőknek, sőt, mindenkinek,  aki igényes a táncára és olyan tanárok által szeretne fejlődni, akik az első pillanatuktól hűek a kubai zenéhez és táncokhoz, kompromisszumok és bármilyen más irányba való elcsábulások nélkül. Repertoárjuk felöleli a son, a salsa, a kubai cha-cha, a cubaton, salsaton, reggaeton és bachata stílusokat, melyekből ezeken a napokon mi is csemegézhetünk.

A zenét DJ LibErty szolgáltatja, igazi finom és keményebb timbákkal, jó kis kubai zenékkel, a Cubanismo neve alatt.

 

 

 

 

 

Szerda

Minden szerdán Gregorio, azaz DJ Popa, a dominikai DJ oktat bachatát Megyesi Gabival együtt, kilenctől tízig, utána igazi dominikai hangulatú buli van, merengue-vel, bachatával, salsával fűszerezve. Ezek a szerdák nagyon népszerűek, mert az oktatás színvonalas, ám szintek nélküli, mindig új fogásokat, figurákat lehet elsajátítani, egy igazi, vérbeli dominikai ember vezetésével.

 

 

 

 

 

Csütörtök

A csütörtöki buli szinte mindig workshop-mentes, ez a nap csak a zenéé. Majdnem minden csütörtökön DJ Chromy szolgáltatja a zenét, aki kizárólag igazi kubai party salsát játszik, mindenki számára ismert, slágeres salsa és bachata zenékkel, változatlanul.

 

 

 

Péntek

Péntekeken és szombatokon változatos a menü, hol a Salsa Caliente tánciskola és a kiváló buliztatós DJ Csedi zenél nekünk mindenféle latin zenéket, jó kis kubai ritmusokkal, hol pedig a Salsa Peligrosa vagy más tánccsoport tart  táncbemutatót és workshopot többféle műfajban. A szerdai DJ Popa is egy-egy péntekre átveszi a zenei irányítást, és a szerdai jól megszokott bulihangulatot prezentálja pénteken is, kicsit még jobban bővítve a zenei választékot.

 

 

Szombat

Többnyire szombatonként, de visszatérő rendszerességgel van salsa-latin, salsa-kizomba vagy salsa-brazil est, workhsopokkal (pl. Kizomba.hu, RonaldoDance, Bingo Cha-cha, Reggaeton, LA Salsa, stb.). Szombatonként latin diszkóra is számíthatunk, aki lenéz egy-két táncra, nem csak salsával fog találkozni, hanem  populáris latin tánczenékkel is. Ezen az estén nagyon sok külföldi jelenik meg, érdekes, ezerszínű emberekkel lehet találkozni. Egy-egy emlékezetes brazil partin pl. brazil showtáncosokkal lehet találkozni a Barrioban, akik a legmenőbb, karneváli hangulattal felérő jelmezekbe öltözve ropják a táncot. A Szádi Csilla nevével fémjelzett Reggaeton  Dance Team első animációs meglepetése halloween-kor volt, ami annyira nagy tetszést aratott a közönség köreiben, hogy felkértük, jöjjenek és tartsanak reggaeton, salsaton és cubaton workshopokat és animációkat. Szombatonként az alábbi dj-kre lehet számítani: Dj Csedi, Dj Chromy, Dj Chino, Dj Grabo, Dj Serrano, Dj Candela.

 

Vasárnap

A vasárnapi program változóban van, további infók később.

 

Várható decemberi újdonságok

December első felére várjuk a világhírű táncos, Osvady Despaigne Gainza megjelenését, aki reményeink szerint több héten keresztül fog órákat és workshopokat tartani a Barrioban, egy kis ízelítőt adni abból, hogy milyen is egy igazi kubai, akiért az egész világon kapkodnak.

 

Hamarosan elkészül a weboldal, amelyen nemcsak hogy minden információ ott lesz, de folyamatosan fel lesznek töltve a bulikon készült fotók is. Jelenleg a www.facebook.com/BarrioLatinoBudapest oldalon találhatók meg az aktualitások, eseményleírások, fotók, videók.

Megújult az itallap, az árak viszont maradtak baráti szinten, szinte minden. Tél közeledvén van végre forralt bor is, nagyon finom capuccinot és teát is szolgálnak fel, érdemes kipróbálni!

 

Hogy miért a Barrio Latino Café?

Mert itt a bejáratnál mosolygósan és kedvesen fogadnak a hostess lányok.

Mert a tánctér körül vannak asztalok és székek, ahová le lehet ülni.

Mert van VIP rész, ahol lehet szülinapozni vagy bármilyen baráti összejövetelt tartani.

Mert a parkett stabil, tökéletesen, jól táncolható.

Mert minden nap változatos és jó zene szól, változatos DJ-kkel, akik figyelnek a táncosokra, akiktől lehet zenéket kérni.

Mert a pultos mosolyog, és kubai lévén ha nem is mindig érti előre mit szeretnénk, mégis kedvesen szolgál ki.

Mert itt a legjobb koktélokat és italokat is üvegpohárban adják, a limonádéban sok a gyümölcs és tökéletes az elkészítése.

Mert itt van három klíma, két propeller, három ventilátor, légbefújó rendszer, óriási tükör is… de a legjobb, ha személyesen meggyőződik minderről az ember…

 

Szerző: Sanangel