A Salsa.ch Interjúja a Barrio Latino zenekar vezetőjével

BarrioLatinoBandA Barrio Latino zenekarra felfigyeltek külföldön is. Most közre adjuk a Salsa.ch interjújának a fordítását, amit Bodzsár Tamással, a zenekar vezetőjével készítettek.

Beybars Jurth (salsa.ch): Milyen visszajelzések vannak az új lemez kapcsán?

Bodzsár Tamás: Nekünk meglepő, hogy mennyire jók a reakciók, nem csak Magyarországról, hanem a világ minden részéről. Elképesztő látni, ahogy az emberek érzik a zenénket, még ha nem is beszéljük ugyanazt a nyelvet, és a világ másik pontján laknak. A zene nyelve univerzális, ezért értjük egymást.

Az új dalok segítenek, hogy több koncertetek legyen?

BT: Abszolút. Amióta tavaly publikáltuk az első kislemezt (Con Clave Y Tambó), azóta rengeteg helyről kaptunk üzenetet, állandóan kérdezik, hogy mikor megyünk az ő városukba/országukba koncertezni. Remélhetőleg a közeljövőben az összes helyre el tudunk menni, és természetesen már itthon is több koncert felkérés azáltal jött, hogy látták a videónkat.

Budapesten kívül is koncerteztek?

BT: Idén Szlovákiában, Kassán zenéltünk, jelenleg egy kisebb turnét tervezünk Prága, Linz, Bécs és Pozsony érintésével.

Milyen a salsa élet Budapesten?

BT: Rengetegen táncolnak Magyarországon, a legtöbben a fővárosban, de most már ha vidékre is elmegyünk játszani, ott is nagyon sokan salsáznak, aminek nagyon örülünk. Bár a legtöbben még nem is hallottak a timba-ról, akik salsáznak, ők nagyon is ismerik a timba zenekarokat, és baromi jó érzés olyat hallani, hogy „wow, végre egy timba zenekar Magyarországon”. Még ennél is jobb, amikor olyanoktól kapunk pozitív visszajelzést, akik még soha nem hallottak ilyen zenét ezelőtt. Talán mi leszünk ennek a stílusnak a magyarországi nagykövetei. ;)

Milyen érzés egy komoly és jazz zenei múlttal rendelkező zenésznek salsa-t és timba-t játszani?

BT: Szerintem a timba egy elég nagy és izgalmas kihívás egy képzett zenésznek, mert igaz a timba egyfajta populáris műfajnak számít, de a technikai elsajátítása kizárólag olyanoknak lehetséges, akiknek erős alapjuk van komolyzenében, jazz-ben és hagyományos kubai zenében is. Tudjuk, hogy Kubában nagyon magas szintű a komolyzenei oktatás, és ez a hatás erősen érződik a zenéjükben, különösen a timbában.

BarrioLatinoHungria_pressKönnyebb eladni egy salsa zenekart a régióban?

BT: Nem mondanám. Egyrészt az emberek már tudják mi az a jazz vagy komolyzene, de a legtöbben itt nem ismerik a salsát vagy a timbát, úgyhogy ez némi korlátot hoz létre. Ugyanakkor már rengeteg jazz és más stílusú zenekar van, de jelenleg mi vagyunk az egyetlen timba zenekar, úgyhogy ez pozitív nekünk.

Hogyan kerültél bele a salsa és a timba világába?

BT: Anno Latin-jazz zenekarként kezdtük, és akkor még egyáltalán nem tánczenét játszottunk, hanem rengeteg hangszeres szóló volt, úgyhogy inkább egy jazz zenekar voltunk némi salsa beütéssel. Akkoriban még nem is volt énekes a csapatban, csak instrumentális zenéket játszottunk, ami nagyon jó volt, de zenekarvezetőként valami modernebb és frissebb dolgot akartam csinálni, és a salsa által jobban tudunk kapcsolatot teremteni a közönséggel, ahogy táncolnak és érzik a zenénket.

Van példaképed a timba vagy salsa előadók közül?

BT: Habár ők nem kubaiak (hanem svédek), én imádom a Calle Real-t, érdekes módon az ő zenéjük áll a legközelebb hozzám. Ezen kívül Timbalive, Havana D’Primera. Talán furcsának tűnhet, de igaz, hogy amikor zenét írok, megtalálom ugyanazt a zenei nyelvet teljesen más műfajokban, így olyan előadók is tudnak hatni rám, mint mondjuk Jamiroquai vagy Coldplay.

Az interjú eredeti (spanyol) nyelven: http://www.salsa.ch/news_view.php?idnews=5661


Közzétéve

itt:

, írta: