Puding HU, avagy táncos finomságok Használati Útmutatója
Ez a cikk nem akar reklám lenni, de többek közt elmondja a nagyérdeműnek, mire számíthat a januári FLAC fesztiválon. A te döntésed lesz, eljössz-e egy olyan nemzetközi fesztiválra, ami Budapestre jön, én pedig nekiállok afféle általános fesztivál kezelési útmutatót írni, hogy tudd, hogyan kell magad érezni egy fesztiválon, mire kell figyelned és mikor kell mosolyognod. Például most! Aki e sorokat olvassa, már mosolyoghat örömében, mert van internete, valószínűleg van hol aludnia és érdeklődik a tánc iránt, ami önmagában is egy nagyon jó hír!
Emlékszem, az első táncfesztiválomra úgy mentem el, hogy sokadjára hallottam az ismerősöktől azt, hogy egy fesztivállal nem ér fel semmi. Megbarátkoztam tehát azzal a gondolattal, hogy a két-három napos fesztiválért kiadom azt a pénzösszeget, amiből akár 3 hónapig is tudnék heti egyszer sima tánckurzusra járni és belevágtam. Egy szóval elmondva: megérte.
Az ember életében az első táncfesztivál olyan, mint a puding. És a puding próbája az evés. Jártam én azóta több mint húsz fesztiválon és nálam a latin, afrikai és néptáncos szálak egy tarka motívumú szőnyeggé fonódtak össze. Azon szoktam táncolgatni… néha egyedül a konyhában, néha társaságban elegánsabb helyeken is. Sok ember hozzám hasonlóan a salsával és testvéreivel ismerkedett először. Utána jött a kizomba. Gazdag mind a kettő, és egy igazi táncos sose egy táncnak a táncosa, hanem fejlődik a táncokkal együtt. Ami a kizombát illeti, a szerencsém abban van, hogy az első kizombás pudingomat a legjobb szakácsoktól kaptam. Az íze azóta is csak gazdagszik.
Mivel a kizomba Európában is viszonylag új jelenség, és a salsához hasonlóan nem egy honos kultúráról van szó, elképzelhetetlen úgy kapni egy igazi benyomást és utána tudást, hogy az ember csak táncórára jár. Akár a magyar földről legyen szó, akár a szomszédos országokról, érthető, hogy az igazi tanárok, az eredeti kultúrahordozók nélkül az a veszély kopog az ajtón, hogy lelkes kezdés után, egy idő múlva a néven és a zenén kívül nem marad a kultúrából semmi… Ezért fontos, hogy mind a táncosok, mind a tanárok egy-egy színes kultúrának a palettájáról minél több színt és árnyalatot lássanak, használjanak, magukba fogadjanak.
Van egy jó és egy rossz hírem. A a rossz hír, hogy a fesztiválok a nagyoknak szólnak…
A jó hír az, hogy a fesztivál kapuján először belépve automatikusan nagy táncosnak számítasz. :) (Ne felejtsd, belépve illik mosolyogni, a fesztivál használati útmutatója szerint!)
Ha én lennék a bolygó elnöke, még általános iskolában minden tanulónak kötelezővé tennék legalább egy éves külföldi tanulást, aztán még minimum egy éveset a fiataloknak! Minden kezdő táncost ehhez hasonlóan kiküldenék egy külföldi fesztiválra, ahol a résztvevők többsége külföldi. Miért? Mit ad egy fesztivál?
A magyar puding szakértők tudják, hogy egy táncfesztivál érdekes módon pont nem a lépésekről és figurákról szól első sorban. Persze, ezek alapvetőek, de amit a jó oktató nyújt, az a kultúra terjesztése maga. Az igazi kultúrahordozók személyisége megmutatja, hogy az adott kultúrának a tánc csak egy kifejező eszköze, elénk tárja azt a hátteret is, amelyből megismerjük az életérzést, az igazi emberi kapcsolódás szépségét, végső soron pedig az önkifejezés lehetőségét és az életnek az ünneplését a táncon keresztül.
A mozdulatok egy táncos életében sok éven keresztül öltenek formát, őket nem lehet felvételről vagy skype-on keresztül megtanulni. A tánc egy összetett fiziológiai jelenség és a tanulás nem egy egyszerű folyamat. Az ősi, ösztönszerű kukkolási vágyunkat pont egy fesztiválon érdemes kiélni, mert itt a mozdulatok minősége általában magas. Más tájakról is jönnek kukkolók, akik hoznak magukkal stílusjegyeket, karaktert, sajátosságot. Egy-egy látott mozdulat nem azonnal válik természetessé, kivitelezhetővé, néha nem is fogjuk fel, hogy elsajátítottuk, de két-három hónap múlva hirtelen előjön. Hát így működik az emberi agy.
A FLAC fesztivál neve a következőt takarja: Festival Live Music Angolan and Cuban.
Ez egy olyan nemzetközi kezdeményezés, mely mint egy vándor cirkusz hoz vidámságot Európa sok országába: Nagy-Britannia, Szlovákia, Magyarország. A hangsúly itt az élő kultúrán van, az élő zenén és az élő interakción nem csak külföldi táncosok, hanem a két kultúra között! Kizomba és salsa órák külön-külön vannak napközben. De mi történik éjszaka? Aki már járt FLAC fesztiválon, tudja és sose felejti el!
Na most, a puding evése tálalással kezdődik, és jelenleg elég sok lehetőségünk van választani a külföldön zajló fesztiválok között, de itthon kevesebb a lehetőség. Ezekben a napokban (november 7-9-) például zajlik a egyik hazai fesztivál, a Yes Kizomba, mely hasonlóképp igyekszik összegyűjteni a sok jót egy kis helyre. Viszont az országos meteorológiai intézet szerint az új év beköszöntével a kizombásoknak és salsásoknak a januári hideget elfelejteni csakis a FLAC segítségével lehetséges.
A hazai táncosok többsége alig várja a külföldi, nemzetközi bulikat, mert állítólag azok jobbak. Miért is? Amikor ugyanezek az emberek összejönnek egy itthoni buliban, nem állnak össze a csillagok? Ez részben a felfogáson is múlik!
Egy táncfesztivál szürreális terébe lépve javasolt levetni az összes meglévő szokást. Hogy meglegyen az igazi misztikus hatás, érdemes felvenni egy rózsaszínű szemüveget vagy legalább levenni a szürkét. Ugyanis van olyan ember, aki nem elég nyitott, ezért nem veszi észre azt, amitől csodává válik egy fesztivál. Ez az az idő, amikor olyan arcok jönnek össze, hogy egy színes kavalkád közepette üdül a lélek és tanul a test. Olyan tér, ahol a különös, a más nem veszélyes, hanem érdekes.
A táncosok közössége évről évre nő. Egy nagy, igazi családban érzi magát az, aki rendszeresen jár fesztiválokra. Akit 3-4 éve csak egy percre láttál valahol… következő évben már majdnem családtagnak tűnik és sokan köztünk igazi lélektársakat is találunk, mert mind osztozunk egy és ugyanazon csodán, ami a tánc.
Érdemes a határokat tágítani és tudatosan pont nem a megszokásból cselekedni. Más recepttel finomabb is lehet a süti, ne félj kísérletezni! Ha eddig csak salsáztál, nézz be a kizombásokhoz, a buliban kérd fel pont azt, akit különben sose kérnél fel, hangolódj rá a furcsának tűnő zenére, stílusra. Engedd meg magadnak, hogy igazi emberi kapcsolatok alakuljanak ki . Éld meg a táncod belül és kitárva a szíved, add tovább. Hagyd, hogy az élet átfolyjék rajtad keresztül, ne várj el semmit és légy nyitott, mert szemből mindig jön egy csoda. Csak vedd észre!
FLAC infók
Tanárok/fellépők:
★ ANGOLAN STYLE
Sa’id Sallu (UK)
Tania Mendonca (angola)
David Flor (Portugal)
Adriana Neves (Brazil)
Vitor Mendes (Cape Vert)
Alvaro & Mirabella (Portugal/Austria/
Aime (Luxembourg)
★ CUBAN STYLE
Leandro Charanga (Cuba/UK)
Jessica Guastela (Italy/UK)
Yolanda Perez (Cuba/UK)
Viola & Balito (Hungary/UK)
Dee Reggatonera & Sangre Nueva (Slovakia)
DJ-k:
D Stylus (Portugal)
DJ Grabowsky (HU)
DJ Javier de la Rosa (UK)
DJ Jose (Cuba/HU)
… további DJ-k hamarosan.
Helyszín:
Lurdy Ház
1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.
Részletes infók, jegyvásárlás:
http://www.flacfestival.co.uk
Magyar Facebook csoport, PROMO árak:
https://www.facebook.com/groups/1487549418177972/
Szerző: André Guevara
(FLAC fesztivál hivatalos promotere)