Reggaeton vs R'N'B Táncpárbaj & Party

Beszámoló: Reggaeton vs R’N’B Táncpárbaj & Party

Ámulattal nézed a táncos filmeket, amikben egymás ellen „versengő” táncosok mérik össze tudásukat? Magával ragad a lüktető hangulat és úgy érzed szívesen részese lennél? Akik október 30-án tiszteletüket tették a Retropolisban a Reggaeton vs R’N’B bulin azok átélhették mindezt!

Tudom, hogy sokan, akik nem tudtak ott lenni, azt szeretnék hallani, hogy kevesen voltunk és áramszünet volt, de el kell keserítenem őket mert nem így történt… A buli fantasztikus volt, sokan voltunk és a hangulat is frenetikus volt.

Mindenki, aki eljött megtalálhatta az ízlésének megfelelő zenét, ehhez mérten széles skálán mozgott a résztvevő korosztályok száma is.

A Party sorozat ezen alkalmát Ronaldo Magalhães de Aguiar  & Knoll Márti Zouk oktatása nyitotta, amire szép számban jelentek meg az érdeklődők. Középhaladós figurát tanulhattunk, ami az alapokat is tartalmazta, így aztán aki figyelt, az már aznap kamatoztathatta a tudást amit szerezett. ;) A kicsit haladóbbak sem unatkoztak, hiszen számukra is tartogatott újdonságot a figura.

A workshopot Ronaldo & Márti lélegzetelállító impro bemutatója zárta. A bemutató után mindenki csak csodálattal sóhajtozott nagyokat: „hát igen, ők profik”. ;) Egyszerűen imádtuk nézni őket!

[tube]http://www.youtube.com/watch?v=RccqYfpzCAc[/tube]

Amint mindenki felocsúdott meghatódottságából indulhatott is a Zouk passion party buli! A felső szinten Ronaldo diktálta a ritmust, ahol főként Zouk slágerek mentek, megfűszerezve néhány Kizomba dallammal. Ronaldo azért szakított rá időt, hogy megtáncoltassa a lelkes hölgyeket.

Sajnos osztódni még én sem tudok, szóval tovább kellett állnom csöppet, hogy megnézzem mi zajlik a többi szinten is. ;) Rögtön a lefelé tartó utam középső szintjén meg is rekedtem, ahol is épp kezdődött az est fénypontja, a Reggaeton vs. R’N’B verseny. Szép számban jelentkeztek lelkes „amatőr” versenyzők mindkét kategóriában, hogy megvívják egymás és maguk ellen a „harcot” és hogy végül kategóriájuk becsületéért küzdjenek.

A kihívás alatt végig fantasztikus sportszerű hangulat uralkodott, igazi klub hangulat volt. Filmbe illő hangulatnak is mondhatnám.

Ügyesebbnél ügyesebb fiatal tehetségek mutatkoztak meg, de elvégre verseny volt, így egy maradhatott, amit a közönség és a szakértő zsűri szavazatai alapján állapítottak meg.

A versus viadalokat profi formációk, a Black Time Hip Hop és a Reggaeton Dance Team táncosai zárták.

[tube]http://www.youtube.com/watch?v=NMuI5iFJJf4[/tube]

[tube]http://www.youtube.com/watch?v=5cX9ZGkhleQ[/tube]

Ezt követően Ronaldotól és Mártitól láthattunk egy varázslatos előadást. A vastapsból ítélve minden korosztályt elbűvölt ez a látványban nem szűkölködő produkció!

[tube]http://www.youtube.com/watch?v=NMuI5iFJJf4[/tube]

A köszönetnyilvánítások után megkezdődhetett a középső szinten is az igazi ereszd el a hajamat, ami hajnalig kitartott a legjobb R’n’b és Reggaeton slágerekkel DJ Alan prezentálásában. ;)

Utam végéhez a legelső szintre érve értem, ahol egész este, nyitástól zárásig, a salsa és bachata szerelmesei hódolhattak szenvedélyüknek DJ Otrának köszönhetően!

Ha most kedvet kaptál, akkor szólok, erről lekéstél…, de a következőn még ott lehetsz! ;) Fantasztikus buli volt és rengeteg élménnyel gazdagodtunk!

Köszönet a rendezőknek, szervezőknek, a táncosoknak és mindenkinek, aki azon dolgozott, hogy ez az este ilyen jól sikerüljön.  Külön köszönet Aalan Orozconak és Bánhalmi Norbertnek, hogy létrehozták ezt nekünk, nélkülük nem jöhetett volna ez létre!

Különösképpen köszönet minden résztvevőnek, hiszen veletek volt teljes ez az este. ;)

Találkozunk legközelebb!!!

Szerző: LilD