A cím szándékosan provokatív és célja, hogy a táncos közösségekben párbeszédet indítson el erről a témáról. Nem állítok és nem szeretnék ítélkezni sem, inkább tapasztalatot osztok meg és kérdezek.
A cikk mentén dőlt betűvel egy “kiöregedett” hölgy táncos mutatja meg az ő oldaláról, hogyan éli meg ezeket a helyzeteket.
Óóóó a mi bulijainkban nincs ilyen, senkit nem állítunk a sarokba és mindenkinek van lehetősége táncolni. De vajon valóban így van?
Ott álldogál a lány a parkett szélén. Felkérjem? Ne kérjem? Lehet totál rosszul táncol, nem véletlen nem kéri fel senki. Mindegy, férfi vagyok, néhány percet kibírok, felkérem. Felkértem. Nagyon jól táncolt a lány, éreztem, hogy sok tapasztalattal rendelkezik. Kiderült, hogy 10 évvel ezelőtt kezdte, körülötte már mindenki “kiöregedett”, a buliba járó közösség meg túl fiatal hozzá, nem ismerték. Miután látták, hogy milyen jól táncol a lány, mások is elkezdték kérni.
Ott álldogál a lány a parkett szélén. De miért nem kéri senki? Odamegyek: “Szabad egy táncra?” “Do you speak English?” hangzott a válasz. Hát persze, külföldi. Már viszem is. Mindig szeretek külföldiekkel táncolni, másképp táncolnak, mint a magyarok (ez is megérne egy cikket).
Ott álldogál a lány a parkett szélén. Szabad egy táncra? Persze – hangzik a válasz. Az első mozdulatából tudom, hogy kezdő, de nagyon figyel, igyekszik mindent követni. Ez az – mondom magamban. Imádok ilyen lányokkal táncolni, mert nekik is nagy élmény, és nekem is, hogy extrán odafigyeljek a vezetésre mert tudom, hogy jóval többet meg tudunk együtt csinálni mint a lány gondolná és mint a “hivatalos tudásszintje szerint lehetne”. A végén megköszöni és csillogó szemekkel mondja nekem, hogy nem is gondolta volna, hogy ilyeneket is tud.
Idősebb hölgy ott áll a parkett szélén. Felkérem, érződik hogy nem túl tapasztalt, ezért inkább nem is megyek bele nagyon figurázásba, nincsen értelme. Ellötyögünk alapra. Mondom is magamban, hogy valszeg nem élvezi annyira, de én márpedig komolyabb dolgokat nem fogok vezetni, mert szétesünk. Végén visszakísérem, és mondja nekem:”Nagyon köszönöm, már órák óta itt állok, és te vagy az első aki felkért, nagyon élveztem a táncot”.
Sokáig sorolhatnám még, de térjünk rá a mondanivalóra.
A parkett szélén álló lányokat a fiúk nem szívesen kérik, mert az a vélelem él bennük, hogy nem tudnak/akarnak táncolni. Tapasztalatom szerint ez csak az esetek kb. 20-30%-ában van így, és jóval többször csalódom kellemesen pozitívan mint negatívan. Igen, vannak olyan lányok akikkel nem szeretünk táncolni, mert sajnos ha tetszik, ha nem, egy küzdelem a tánc: irányítani akar, túl merev, az alaplépést sem tudja. Minden férfi fél ettől a helyzettől, mert nehéz kezelni, viszont ha már felkértem, a zenét végig kell nyomni valami táncszerűvel.
De most nem is róluk szeretnék szót ejteni, hanem a parkett szélén ácsorgó maradék 70-80%-nyi lányról, akiket a fiúk “oktalanul nem kérnek fel”.
Mert egy átlagos táncos hogyan is kerül egy buliba? A csoporttársaival, ismerősön, baráton keresztül. Lemegy és azokkal kezd el táncolni, akiket ismer. Teljesen természetes. Mindegyik “táncos korszaknak” (korszaknak azt a 2-3 évente változó ciklust nevezem, amikor a táncosok nagy része lecserélődik leszámítva azt a kb 20%-nyi nagyon lelkes táncost akik maradnak. Akikből pedig jórészt tanár lesz.) megvannak a maga haladó táncosai, akiknek hamar híre megy.
Kit fognak felkérni a fiúk? A fiú-lány arány és a buli limitált hossza miatt valójában egy fiú egy buliban nem tudja az összes lányt megtáncoltatni akit szeretne. Ezért a limitált idő és a komfort zónában maradás miatt a fiúk jellemzően CSAK az ismerősöket és haladó lányokat kérik fel. Ez mondhatjuk úgy is, hogy természetes. Viszont mi fog ebből származni?
Azok a lányok akik úgy mennek le buliba, hogy nem ismernek senkit, vagy egyáltalán nem táncolnak egy táncot sem, vagy csak 1-2-t táncolnak egész buliban. De vegyük néhány példát, kik azok akik ismerős nélkül kerülnek bulikba:
– külföldiek
– országon belül máshol táncolók
– kezdők akik most nem régen kezdték a táncot (viszont esetleg a saját csoportjuktól külön is lemennek, hogy fejlődjenek)
– “kiöregedett” táncosok akik kiestek a generációváltás közben
– stb…
Nos, én volnék az a bizonyos “kiöregedett” táncos lány. 10 éve táncolok, de néhány éve vidékre költöztem. Még mindig viszonylag gyakran, havonta, kéthavonta legalább járok Budapesten, és minden lehetőséget meg is ragadok hogy eljussak táncolni. Hol több, hol kevesebb sikerrel. Mert én megyek, ha Pesten járok, ha esik ha fúj, ha jön ismerős, ha nem. És mégis kiestem a pikszisből, és bizony volt olyan korábban említett szituáció, hogy egy buliban egyetlen egyet sem táncoltam. Hogy ez kiábrándító-e? Bizony az… Valóban csak álldogál az ember a parkett szélén (egy idő után pedig inkább ücsörög, amitől még kevesebb esélye lesz hogy felkérjék), és sóvárog hogy táncolhasson. Néhány éve, mielőtt elköltöztem volna, egy kisebb társasággal, rendszeresen jártunk egy adott buliba. Az egész bulit végigtáncoltuk, egy-két számot ha pihentünk, és nem csak egymással, társaságon belül táncoltunk, hanem mindenféle “idegennel” aki éppen ott volt a buliban. Ennek a bulinak sajnos vége lett, én elköltöztem, az “ismerős idegenek” pedig eltűntek a bulikból. Itt is eljárogatok táncolni a környékre, ahol élek, de itt sem jobb a helyzet, hiszen itt sem ismer senki. Patthelyzet.
A másik oldal pedig nőként, “idegenként”, tapasztalt táncosként egy buliban. Bocsássa meg minden kezdő, kevésbé tapasztalt táncos, de ha nagy ritkán eljutok egy-egy buliba, nem arra vágyom, hogy kizárólag velük táncoljak. Mert ők – talán – felkérnek. Szóval az érzés kettős, amikor egy magamfajta lány a parkett szélén ácsorog és várja hogy táncolhasson: vajon aki kinézett magának és éppen arra készül, hogy felkérjen, nyújt-e olyan táncélményt, amiért jöttem, vagy csak botladozni fogunk. Amiből pedig lehet hogy az látszik kifelé, hogy nem vagyok túl jó táncos, tehát megint csak nem fognak felkérni a “menő táncosok”. A számok jönnek-mennek, az idő telik, és egyszer csak vége a bulinak, vagy beleunok a várakozásba, és feladom.
Visszatérve a címadó kérdésre: amikor csak ismerősöket és haladó táncosokat kérünk fel, “körön kívüli” parkett szélén álló lányokat nem, az minek számít? Kiközösítés vagy sem? Klikkesedés vagy sem? Férfiként kötelességem felkérni “körön kívüli” lányt, vagy csak időnként célszerű, mert új élménnyel gazdagodunk? Nőként menyire ciki “önkéntes hölgyválaszt hirdetni” és felkérni a pasikat, hogy lássák tudok táncolni és kérjenek végre?
A korábban leírtak okán én bizony, alapos szemlélődés után szoktam önkéntes hölgyválaszt hirdetni, de csakis idegen fiút, és kizárólag egyszer kérek fel. Azt gondolom hogy annyira nem táncolok rosszul, hogy egy jobb táncos egy számot legalább ne bírjon ki velem, ha pedig még pozitív élményt is nyújt neki a közös táncunk, akkor következő alkalommal már legalább eggyel több esélyem lesz, hogy felkérjenek.
De többször nem kérek fel senkit, nem “erőltetem rá magam” senkire, hiszen ha már egyszer táncolt velem, el tudja dönteni, hogy szeretne-e folytatást vagy sem.
Már több haladó lány táncostól is hallottam, hogy azért szeretik a külföldi táncos bulikat és kongresszusokat mert nincs olyan klikkesedés, mint itthon. Jobban felkérik, akkor is ha a parkett szélén áll. Ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom, mindenesetre elgondolkodtató.
Ezt csak megerősíteni tudom, legutóbb mikor egy magyar szervezésű fesztivál bulijában voltam, szinte kivétel nélkül csak külföldiek kértek fel, annak ellenére hogy a workshopokon nem vettem részt, tehát nem volt ismerős az arcom számukra.
Kedves Férfitársam! Te hányszor kérsz fel parkett szélén álló hölgyet? Ha minden pasi minden buliban felkér 1-2 parkett szélén álló lányt, az azt jelenti, hogy minden lány fog néhányat táncolni.
Te mit szólnál ahhoz, ha úgy mennél haza buliból hogy egyet sem táncoltál? A 3. egymást követő buliban zsinórban?
Szerző: “Szókimondó” & SAlsAndy
Omara Portuondo Last Kiss túrnéján két koncertet is ad Budapesten. Május 18-án és 19-én hallható az énekes a MOM Kultban Roberto Fonseca és zenekara társaságában.
