Az utazásról dióhéjban
2014. szeptember 11. és október 5. között óriási szerencsémre alkalmam volt a kizomba őshazájába, Angola fővárosába, Luandába utaznom, és ott több, mint 3 hetet eltöltenem. Luandai vendéglátómat – Ildát – Budapesten, a Műcsarnok kizomba mulatságán ismertem meg. Ilda Budapesten élő nővérét látogatta meg azokban a hetekben és „megvizsgálták” a pesti kizomba életet (és – mint később elmondta – alaposan meglepődtek, hogy milyen sokan kizombázunk itt, sokezer kilométerre Angolától). Felkértem táncolni, és beszélgetni kezdtünk. Mivel hamarosan kiderült, hogy egyik budapesti nevezetességet sem látták még, ezért felajánlottam hogy önjelölt idegenvezető leszek, így lettünk barátok. Természetesen megemlítettem neki, hogy nagy vágyam megismerni az „őshazát”, és felajánlotta a segítségét amit aztán be is tartott: hivatalos meghívólevelet küldött a vízumkérelemhez (4 hétig vártam a vízumra…) valamint hogy szállást bérelhetek nála. Házigazdám Luandában, a fővárosban, egy belvároshoz közel eső jó állapotú családi házban él, én pedig az udvar hátsó felében lévő „kis házban” laktam az ott-tartózkodásom 3 hete alatt. Ilda is és én is napközben dolgoztunk (én interneten keresztül „távmunkában” szoftverek fejlesztésével foglalkozom, ő pedig egy non-profit, többek között szexuális felvilágosítással foglalkozó cégben csoportvezető), így az esték és a hétvégék voltak szabadok. A 3 hét alatt délutánonként általában tánciskolába jártam, esténként feltérképeztem a fővárosi mulatóhelyek egy részét, és jó pár helyi és hozzám hasonlóan „külföldi” emberrel megismerkedtem…
A város
Luandában szeptemberben a „száraz” évszak van, ami 25-27 fokos nappali és kb. 20 fokos éjszakai hőmérséklettel jár. Eső ebben az évszakban sohasem esik, bár az égbolt folyamatosan fátyolfelhős, de még így is elég meleg van. Luandának két arcát ismertem meg: egy jómódú, és egy szegény arcát. Mivel Angola egy pár éve olaj- és gyémántbányászatot folytat, a gazdaság rohamosan fejlődni kezdett. Ennek köszönhetően a belvárosban hatalmas felhőkarcolók épülnek egymás hegyén-hátán és rengeteg hatalmas terepjáró rohangászik az utcákon. A belváros maga első pillantásra egy modern jómódú város képét adja a sok felhőkarcoló és terepjáró miatt, ahol viszonylag sok az európai, elsősorban portugálok, akik magas szakképzettséget igénylő pozíciókban dolgoznak, mert ezeket sokszor helyiekkel nem tudják betöltetni. Azonban a fehérek nem járnak gyalog, és nem mennek akárhová. Vannak olyan éttermek ahol több a fehér, mint a helyi. Az ilyen helyeken az árak is ennek megfelelően nagyon magasak. Egy jobb étteremben 10.000 Ft-nak megfelelő kwanza egy átlagos ebéd ára (ennyit fizettem a 2. este egy szolid sushi vacsoráért)! A jó állapotú lakások is hihetetlen drágák, szerintem azért, mert modern építésű lakásból nagyon kevés van egyelőre. Természetesen távolról sem mindenki jómódú, sőt… Sokan pl. a dugóban álló terepjárók között sétálgatva árulják portékájukat, gyümölcsöket… stb. Egyszer egy lámpával felszerelt fürdőszobai tükröt láttam a kocsisorok között, eladósorban. :) A külváros felé haladva egyre inkább megváltozik a város képe, és nem az előnyére…
A szegényebb réteg részére fenntartott „éttermekben” (ahova természetesen fehér ember nemigen teszi be a lábát) nagyságrendekkel olcsóbban lehet étkezni. Például amikor kimentem a piacra, akkor ott 700 Ft-ért olyan ebédet kaptam, hogy csak két részletben tudtam megenni (a másik felét hazavittem) és a 10 ujjamat megnyaltam utána, annyira finom volt. A főutak alapvetően viszonylag jó állapotban vannak, de ha valamilyen oknál fogva felbontják az aszfaltot, akkor azt gyakran egyszerűen nem foltozzák be és ezáltal egy 5-10 cm mély árok keletkezik az út közepén… Ilda szerint ezért kellenek a terepjárók… Továbbá, ha egy aknafedél valamiért eltűnik, akkor azt sem pótolják… Ilyenkor elég ijesztő látvány tárul elénk az úton haladva. Emellett a közlekedési szabályokat sem nagyon tartják be: elsőbbséget egyszerűen nem adnak, csak ha muszáj. Rendszeresen reflexből tapostam a fékpedálra, pedig az nem az én lábam alatt volt, hiszen Ilda ült a volánnál.
A zenéről
Amit mi itthon lassú kizomba/ghetto zouk zenének hívunk, azt ott tarraxinha-nak mondják és arra tarraxa-znak, pl. Nelson Freitas lassabb számaira… A monoton/instrumentális/elektronikus tarraxinha (zouk bass) zenét egyáltalán, egyszer sem hallottam, sem tánciskolában, sem szórakozóhelyen. A szórakozóhelyeken általában vegyes zenét adnak, a Maiombe nevű discoban (amit csak helyiek látogatnak, összesen 3 fehérbőrű ember volt velem együtt mikor lementünk, az is mind a mi csapatunkban) 1/3 kizomba, 1/3 brazil samba és 1/3 részben afrohouse szólt; zouk bass és semba azonban 0%-ban. Egy másik helyen, az Espacio Bahia étteremben szerdánként vegyes salsa/kizomba estet tartanak 50-50%-ban (ide helyiek és külföldiek vegyesen járnak), ahol csak oldschool kizomba/zouk zenét hallottam. A Jango Veleiro nevű hely volt a kedvencem, itt élő zenekar játszik minden pénteken este 10-től éjfélig! és Fenomenális!!! Persze ők is oldschool kizombát/sembát játszanak. Ami viszont igen meglepő volt számomra, az az, hogy a luandaiak közül mennyire sokan vannak, akik nem tudnak kizombát táncolni, a zenét viszont nagyon szeretik. Leginkább kizomba zene szól szinte majdnem minden autóban, sok áruházban és boltban is, esetleg afrohouse, de európai vagy amerikai nagyon kevés!!!
És a tánc!
A tánc természetesen egészen más, mint Európában. Először is hármas alaplépést SOHA nem táncolnak. Ezt egyszerűen el kellett felejtenem, mert nem értették a lányok, hogy mit akarok csinálni. Amit ehelyett néha táncolnak, az a „négyes alap” vagyis csak a séta előre és hátra 4-4 lépésben. Ezután „egyes alap”-ot sem táncolnak (csak tarraxa-ban). Általában nyugodt, egyenletes/monoton tempóban lépkednek, csak néha törik meg a ritmust virgulával (amit idehaza sokszor „csacsa”-nak hivunk) és a táncuk egyáltalán nem szexi, Európában mondjuk „social kizomba”-nak hivnánk talán, amit ők táncolnak. A tánctartásban a távolság változó, valaki közelebb engedi magát a partneréhez, valaki távolabb marad, de majdnem mindig a klasszikus tartásban táncolnak. Itt a semba és a kizomba tánc nagyon hasonló egymáshoz, a kizombában kevesebb figurát táncolnak és nem csinálnak trükköket pl. lábemelést…stb. Tarraxa-t táncolni állítólag csak privát bulikban szoktak (de ott sem mindenhol, esküvőn például, ahol több generáció van együtt, ott már nem), a tánciskolában is 2-3 hét alatt csak 1-szer vagy 2-szer láttam tarraxa-zni a párokat 1-1 számra.Számomra meglepő módon a tánciskolában főleg a férfiakat tanítják táncolni, a lányok elsősorban kedvtelés gyanánt vagy gyakorlás miatt mennek le! Volt olyan óra, aminek az első felében 10 férfi várakozott és mindössze 1 nő jelent meg, aztán a vége felé megjelent még pár lány. Amikor a tanár tanítja a fiúkat, akkor ő áll be lánynak a fiúkhoz és így ellenőrzi, hogy jól vezetnek-e a fiúk. Női tanárnő/tanársegéd az nincs. Ez sajnos meg is látszik a lányokon, sokan rosszul tartják magukat, sokuknak hátul van a testsúlyuk és hátrafelé „húzzák” a partnert vagy húzatják magukat, esetleg lefelé húzzák őket a karjukkal! brrrr…. A lányok mozgása végletekig minimalista, nem nagyon használják a csípőjüket. Érdekes, hogy a táncot (általában kettes alaplépéssel kezdik) sokszor nem 1-re, hanem már 8-ra indítják, ami számomra nagyon furcsa volt, de hamar megszoktam…
Kizomba Na Rua
Többször is sikerült ellátogatnom a Kizomba na Rua-ra, ami helyi fiatalok által hetente szervezett nonprofit táncmulatság a tengerparton, elképesztően jó táncosokkal és aranyos melegszívű fiatalokkal. A helyiek által marginal-nak nevezett gyönyörű tengerparti sétányon kerül megrendezésre minden vasárnap délután 4 és 7 óra között. Itt alkalmam volt megismerni a szerveződés fejét, Paolo Isodorot, valamint jópár jófej semba táncost, és magam is beálltam a mulatságba. Utolsó alkalommal felszólaltam és megköszöntem nekik, hogy befogadtak, és felszólítottam őket, hogy ne hagyják abba ezt a remek kezdeményezést. :)
Verdikt
Élményeimet összefoglalva: életre szóló élmény volt a luandai út, vegyes érzelmekkel. Rájöttem ugyanis, hogy jobb lett volna, ha társasággal utazom, mert így sokszor nem voltam elég bátor a barangoláshoz/felfedezéshez pláne, hogy Ilda óva intett attól, hogy egyedül közlekedjek… Legnagyobb élményem a kizomba na rua rendezvénysorozat volt, ami szerintem unikális a világban. Sokat tanultam a helyi táncosoktól, és tisztult a „kizomba kép” a fejemben. Ha tehetitek, mindenképp javaslom ezt a kirándulást Nektek is! Ha kéritek, segítek nevekkel, telefonszámokkal, tapasztalatokkal.
Jó utat és jó kizombázást: Milán
Szerző: Milán