…talán ez a két szó jut eszembe az előző hétvégémről, melyet Párizsban töltöttem. Miután elkezdtem kizombát tanulni kétség sem merült fel bennem, hogy a fesztiválok világa igen gyorsan szippant majd magába. A tudásra, tapasztalatra szomjazott lelkem és lábam által, hétről hétre erősödött bennem a vágy, hogy külföldi rendezvények rendszeres látogatója legyek. Szerencsére fesztiválok szempontjából ez az év igen sűrűre sikeredett a számomra, sok helyre eljutottam nem csak résztvevőként, hanem oktatóként is. Megtapasztaltam milyen a másik oldalon állni és egy órási család tagjává válni, mely családtagokat ezek a nemzetközi rendezvények hozzák össze időről időre. Van valami egészen lenyűgöző abban az érzésben, amit egy hasonló esemény adhat számunkra.
Talán nem titok, hogy szívem csücske Franciaország, legtöbbet a francia táncosok által fejlődtem, mivel általában magasszintű technikai tudás jellemző rájuk. Valahogy egyik francia fesztiválban sem csalódtam még, mindig pozitív emlékekkel tértem haza, így már régóta érlelődött bennem az érzés, hogy mélyebbre ássam magam az ottani életben. Rengeteg hasznos tudást, élményt kaptam ezeken a rendezvényeken, ami mind szép és jó, de vajon mi van a fesztiválokon túl? Milyen lehet egy olyan buli, ahol csak a helyiek vannak jelen, ahol a saját közegükben mozognak és nem találkozom a szokásos “fesztivál-arcokkal”? Ez a kérdés foglalkoztatott leginkább az utóbbi időben, ezért úgy döntöttem felülök a repülőre és egy hosszú hétvége keretében megünneplem a szülinapomat a szerelem városában. Az egész hétvége fókuszába a social dance-t helyeztem, így városnézésre most kevesebb idő jutott.
Péntek esti célállomásnak a Khao Suay nevű szórakozóhelyet tűztem ki, ami a Bastille-tól pár perc sétára található. Párizsról tudni kell, hogy bár szuper metróhálózattal rendelkezik, az éjszakai közlekedés elég bonyolult, ha nem rendelkezel saját járgánnyal. Mivel autózni nem érdemes a városban, a taxi elég drága, ezért rengeteg a robogó, így a város méretéből adódó nagyobb távolságok is könnyen legyőzhetőek. Ahogy – szó szerint – robogtam a Szajna partján azon tűnődtem, talán lehetne-e tökéletesebb pillanat számomra, mint ez. Mesébe illő, ahogy a párizsi éjszaka fényeiben tündöklő “Vaslady” tükörképe megcsillan a sebesen folyó víz tetején. Ott és akkor, a tökéletes harmónia bűvöletében úgy éreztem, a legjobb helyen vagyok. Otthon vagyok.
Mámortól túlcsordult szívvel érkeztem a várva várt buliba, ahol szinte kapkodva cseréltem a bakancsomat magassarkúra. Szaladtam a lépcsőn lefelé, hogy mihamarabb magamba szippanthassam annak a világnak az illatát, ami nélkül az utóbbi években már nem tudok létezni. A hasznos tánctér talán egy picit nagyobb volt, mint a Fáklya kizomba terme, körben pedig az italpult és dj pult kivételével végig kanapék voltak. A teltházas buli a nemek arányát tekintve nagyjából 50-50%, a feketék-fehérek tekintetében pedig lányoknál 50-50%, fiúknál 30-70% volt a feketék javára. Ahogy besétáltam a tánctérre már fel is kértek, onnantól csak kétszer volt megállás. Először, amikor a buli előtti ws-t tartó lányt felköszöntötték szülinapja alkalmából és rögtön le is nyomtak egy 3 számból álló afroblokkot, másodszor pedig amikor Lisa Li koncertje kezdődött. A rezidens dj aznap este Zay’x volt, aki ismeri őt, jól tudja mire számíthat. Kedvelt zenei stílusai a ghetto zouk, zoukbass, tarraxa, semba és a nevéhez fűződik egy egyedi hangulat teremtése, amit ők úgy hívnak “kizomba lounge”.
Lényege, hogy a dj szinte meditatív állapotba hozza a közönséget nagyon lassú ütemű, chillout szerű elektronikus zene segítségével. A világítások egy részét lekapcsolják, de ez nem összekeverendő a “blackout” partyval, amikor teljesen sötétben táncolnak. Ilyenkor az emberek szinte csak ölelik egymást, vagy folyamatosan áthelyezik a súlyukat egyik lábról a másikra. Ez nem tarraxa és nem is urban kiz, tehát figuráktól, lányok derekának gyúrásától teljesen mentes.
A party eredetileg 3 órakor fejeződött volna be, de ott az a szokás, hogy ha sokan vannak, akkor reggel 6-ig is kitolják. Ez most is így történt, bőven 4 óra után léptem át a Khao Suay ajtaját és még akkor is tele volt a terem.
Szerencsére a francia ismerősök és barátok nem kíméltek információval ellátni, így szombat estére több lehetőségem is akadt. Párizsban egyébként mindennap van kizomba party, így nem kell attól tartani, hogy nem lesz számunkra megfelelő program.
Mehettem volna újra a Khao Suay-ba, de úgy döntöttem, hogy egy távolabbi helyszínt is letesztelek. Választásom a Párizstól 130 km-re eső Orléans városára esett, ahol egy edzőterem aerobiktermébe szerveztek bulit. Mivel korán érkeztem, részt tudtam venni a buli előtti ws-en, amit Jonathan Kani tartott. Még a rigai fesztiválon ismertem meg őt, ahol szintén oktatóként volt jelen. Az óra nagyjából csak alaplépésekből állt, fiú saida, lány saida, de ami számomra érdekesség volt, hogy sem helyben alapot, sem kettes alapot nem használtak. Az alaplépés – ahogy Jonathan mondta “basico” – náluk a kizomba lépés volt, minden egyéb figurát abból indítottak. A social dance számomra itt nehezebben indult, mint az előző este, mert nem ismertek. Ez a társaság kicsit összeszokottabb volt, az eseményt Jonathan szervezte hasonló, családias jelleggel, mint a KCH practica. Egy-két tánc után viszont futószalagszerűen jöttek a fiúk felkérni, szinte inni sem volt időm. Reggel 6-kor vettük újra Párizs felé az irányt, az autóban pedig fáradtan, de elégedett mosollyal szenderültem álomba.
Vasárnap délután 4 óra körül azzal a tudattal ébredtem, hogy lassan búcsút kell vennem imádott városomtól. Tudtam, hogy 24 órával később már újra Budapest útjait szelem majd, így volt még időm lélekben is felkészülni hétvégi kiruccanásom utolsó estéjére. Talán ezt az estét vártam leginkább, mert az előzetes információk alapján a vasárnapi bulikat tartják a legjobbaknak. Magamra öltöttem a “dress code” szerinti ruházatot és megindultam a “Lights On” partyba, amit aznap egy Palais Maillot nevű helyszínen tartottak. Elegánsabb stílus, kristálycsillárok, bőrkanapék és óriás kivetítő jellemezte leginkább a helyszínt, ahol egy minimális piros mellett leginkább a fekete szín dominált.
Egy gyors cipőcsere után feltérképeztem a helyet és a résztvevők összetételét. Ez volt az a buli, ahol a fekete fiúk aránya meghaladta a 90%-ot a fehérekkel szemben. Lányoknál maradt az 50-50%. A zenét ezen az estén Zay’x, Proteck és Loc’s szolgáltatta, így előre sejtettem, hogy garantáltan fájós lábbal hagyom majd el a táncparkettet. Bőven 3 óra után bicegtem ki a szórakozóhelyről, mivel hirtelen megcsappant a résztvevők száma, valószínűleg a közeledő hétfői munkakezdésnek köszönhetően.
A belépők árai esténként nagyjából 8-15 EUR között vannak, attól függően, hogy ws-en is részt akarunk-e venni, illetve, hogy ki tartja az adott órát. Viszont minden belépőhöz jár egy italkupon. A ruhatárért minden esetben fizetni kell, általában 2 EUR-t. Amivel viszont sehol sem volt probléma, az a szellőztetés. Olyan profi hűtőrendszer volt minden helyszínen, hogy még a sembánál sem tudtam igazán kimelegedni, megizzadni. Ebből a szempontből lenne mit tanulnunk tőlük.
A zenei kínálatot tekintve mind a három, általam látogatott partyban a modernebb stílus játszott szerepet. Erősen jelen vannak a ghettozouk, tarraxa, instrumental zenék (50%), de jóval nagyobb szerepet kap a semba, mint nálunk (40%), abból is szinte csak a pörgősebb ütemű muzsikák.
A maradék 10 %-on osztozik a lágyabb zouk alapú zene, kizomba, afrohouse, azonto, kuduro. Coladeirát, rebitát egyszer sem hallottam a 3 nap alatt, de egy Nilton Ramalho-t, Nelson Freitas-t sem. Aki lisszaboni feelinget keres itt, annak fel kell készülnie, hogy azt inkább a sembában fogja megtalálni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nincs olyan buli Párizsban, ahol az oldschool zenéké a főszerep.
Beszéljünk kicsit a táncosok tudásszintjéről is. A jól kvalifikált technikai táncosok száma – nem meglepő módon – jóval magasabb volt, mint itthon, de futottam bele bőrszíntől függetlenül kezdőbb táncosokba is. Válogatás nélkül mindenkivel táncoltam aki felkért, és összességében nagyon jó tapasztalataim voltak.
Figyelnek a zenei stílusokra és képesek alkalmazkodni hozzájuk. Olyat egyszer sem tapasztaltam, hogy semba zenére valaki urban kiz figurát próbált vezetni. Ha semba blokk jött, szinte minden partnerem áttért mind vezetésben, mind figurakészletben az angolai sembára jellemző táncstílusra. Emiatt szerencsére megmaradt bennem az egyensúly érzése, egy kicsi ebből, egy kicsi abból.
Hétfő reggel kettős érzésekkel keltem, egyszerre voltam a világ legboldogabb embere, de a ruháim pakolása közben lassú cseppenként vérzett a szívem, hogy indulnom kell a reptérre. Abban a pillanatban csak az járt a fejemben, hogy mit nem adnék, ha maradhatnék még egy napot. Csak egyetlen napot. Bár tudtam, hogy nem is olyan sokára visszatérek, mégis fátyolos tekintettel révedtem a repülőgép ablakából az Eiffel-toronyra, ahogy tova tűnik a messziségben.
……Paris is my love…..
A pénteki koncert margójára, az egyik kedvenc muzsikám tőle:
https://soundcloud.com/lisa_li_kizomba/lisa-li-my-love-live
Szerző: Szabó Rita (KCH)