Kizomba etika…. szerintem…
A tangóról úgy tartják, hogy akkor kezdjük el táncolni, amikor megszületünk és akkor ér véget a táncunk, amikor a koporsónk lezárul. A kizomba is valami hasonló… a tánc sokkal hamarabb elkezdődik valójában, mint ahogy én azt korábban gondoltam… de hogyan is kezdődik?
Kinga írása eredetileg a Facebook oldalán jelent meg. Köszönjük, hogy a Latinfo.hu is közölheti.
Várjuk véleményeteket a témával kapcsolatban a cikk alján a facebook kommenteknél.
Nálam már akkor, amikor még csak otthon vagyok és készülődöm a bulira. Persze készülődés közben is kizomba szól, ami segíti a ráhangolódást, bár igazából egész nap kizombát hallgatok, tehát én nagyon nem zökkenek ki. Igyekszem csinosan felöltözni, és azt gondolom saját lehetőségeihez mérten és stílusán belül mindenkinek jó volna megadni a tiszteletet mind a partnerének, mind a táncnak az öltözetével is. Mint ahogy azt Jambától megtanulhattuk, régen is sokat jelentett az embereknek, hogy elegánsak legyenek egy összejövetelen. A kizombában tánclépés is őrzi azt a mozdulatot, ahogyan egy fiú meg akarja mutatni másoknak a szép új cipőjét, vagy ahogyan le akarja törölni róla a ráragadt koszt.
https://www.youtube.com/watch?v=543-3MIvmjc
A másik fontos dolog, ami nekem alap, az pedig a higiénia, ami a kizombánál talán különösen fontos, hiszen igen közel táncolunk a partnerünkhöz. Nem félek dezodort, egy jó parfümöt, tiszta ruhát, rágót vagy mentolos cukorkát használni. A rágónál azonban meg kell említeni, hogy kiábrándító lehet, ha folyamatosan kérődzünk a partner fülébe. Sajnos velem is előfordult, hogy a partnerem megkért, ne csámcsogjak a fülébe. Egy jól megválasztott parfüm esetében viszont már több pozitív visszajelzést kaptam. Szerintem, ha valaki izzadósabb érdemes váltópólót és/vagy kis törölközőt is magával vinnie a buliba is. Aki dohányzik, annak tudnia kell, hogy a haján, a bőrén és a szájszagán is megérződik a füst, és főleg azok számára érezhető jobban, akik nem dohányoznak. Szerintem az alkoholos ital fogyasztásával csínján kell bánni táncos buli előtt, és közben. Persze mindenki ismeri a saját határait és vannak extrém esetek, amikor elengedhetetlen, és van akinek kis mennyiségben segít ellazulni, azonban nagy mennyiségben könnyen elvesztheted tánc közben az egyensúlyodat, rádőlhetsz a partneredre, rácsimpaszkodhatsz, vagy túl szorosan ölelheted emiatt, valamint érződni fog rajtad az alkohol szaga, ami szintén elég zavaró lehet. Viszont a folyadékpótlás nagyon fontos, velem gyakran előfordul, hogy kiszárad a szám tánc közben, szóval ne felejtsünk el inni időnként.
Amikor odaértünk a buli helyszínére, szerintem fontos az ismerősök üdvözlése mellett megnézni ki a DJ és odaköszönni neki, ha ismered. Ez mindkettőtöknek fontos lehet, ugyanis a Dj az este karmestere, a zene irányítja a táncodat, az hogy milyen a zene egy bulin alapvetően meghatározza az este hangulatát és a buli sikerét. A zene összetétele egyrészt a Dj stílusából, aktuális hangulatából és a résztvevők igényéből tevődik össze. A Dj igyekszik alkalmazkodni a buli aktuális résztvevőihez, tehát ha látja, hogy megérkeztél és ismer téged, tudja milyen zenéket, mely számokat szereted, akkor igyekezni fog bekeverni neked. Persze ehhez neked is érdemes ismerni a zenéket, tudni, miket szeretsz, és megosztani a DJ-vel is, például a facebook event oldalán.
Amikor már átvettem a tánccipőmet és lélekben is megérkeztem a bulira, kezdődhet a tánc. Véleményem szerint, mindig egy fiú kérje fel a lányt és nem fordítva. Ugyanis fordítva egy lány sosem tudhatja, hogy egy fiú valóban élvezi vele a táncot vagy csak udvariasságból nem utasítja vissza. Mert ugye egy fiú hogyan mondhatna nemet egy lánynak?! Aki ezt megteszi, az óriási durvaságot követ el szerintem és igen mély sebet ejthet egy lány önbecsülésén, akármilyen indokot is talál ki. Mert a legtöbb lánynak nehéz összeszedni a bátorságát és odaállni egy fiúhoz, felkérni egy fiút egy táncra. Csak nagyon extrém esetben utasíthat vissza egy fiú egy lányt, és azt persze nagyon szépen meg kell magyarázni, úgy, hogy ne bántsa meg a lányt. Az esetek nagy többségében viszont egy fiú udvarias és nem utasítja vissza a kérést, de lehet, hogy nem élvezi a táncot egyáltalán, és ez egyik félnek sem jó. Persze, ha egy fiú és egy lány egyébként is jó barátok, simán beleférhet. A másik kivétel pedig a fesztiválok, amikor egy-egy tánctanárért sorban állnak a lányok. Személy szerint sajnálom, hogy ez a szokás, de valóban nem várható el egy tánctanártól, hogy több ezer lányt felkérjen a buliban, pláne hogy nem mindenki szeretne a tánctanárokkal táncolni. A lányoknak muszáj ebben az esetben bátornak lenni, és megmutatni, elmondani, hogy szeretne táncolni és ez az igény is nagyon érthető, hiszen lányként nagyon sokat tanulhatsz egy tánctanártól, kihívás egy általa nem ismert és nem megszokott stílust lekövetni.
Ha a fiú kinézte kivel szeretne táncolni, lehet használni a szemkontaktust megnézni, hogyan reagál a lány, mint a milongában, ilyenkor a lányoknak is érdemes megtartani a szemkontaktust, ha szeretnének azzal az adott fiúval táncolni. Szóval lányok szerintem ilyenkor ne kapjátok el a tekinteteket, hanem bátorítsátok őket. Fiúk, negatív jelzés lehet, ha egy lány nem veszi fel a szemkontaktust. Ha már megvan a kiszemelt táncpartner, húzd ki magad és menj oda határozottan, ne legyél szégyenlős, ha nem is tudsz olyan jól táncolni, a magabiztosság fél siker, egy lányra lehengerlően hat a magabiztosság, talpraesettség. Egy lánynak nagyon megalázó lehet, ha a fiú egy távoli fejbiccentéssel vagy integetéssel kéri fel a táncparkett másik feléről, szerintem a fiúnak kell a lányért menni és nem fordítva. Fiúk, ahogy elindultok a lány felé, a tánc elkezdődik, mert akaratlanul a zene ritmusára fogtok lépkedni. Ennek ellenére persze egy lány mondhat nemet. Lányok, szerintem, ha nem akartok valakivel táncolni, inkább mondjátok meg, mert az szintén nem lesz jó a fiúnak sem, ha kelletlenül táncoltok. Persze itt is nagyon fontos, hogy ne bántsátok meg a fiút és kedvesen utasítsátok vissza. Fiúk, lányok, szerintem ne vegyétek túlságosan magatokra, ha valaki visszautasít, ez egy tánc, van akivel működik van akivel nem, ezt el kell fogadni. Persze nem árt időnként önvizsgálatot tartani, én szoktam legalábbis. Ha sokat ülök vagy állok a buliban elgondolkodom, mi lehet az oka, milyen a tánctudásom. Tudom, hogy van még mit fejlődnöm és igyekszem is tanulni, órára járni, gyakorolni. Attól is függ, milyen volt a hangulatom, van hogy talán egyszerűen rossz jelzéseket adok akaratlanul, de sokszor az indok egyszerűen az, hogy ez egy ilyen buli volt, sajnos ezt is el kell fogadni, hogy nem lesz minden buli fergeteges. A helyzet sajnos sokszor hasonlít a párválasztásra, van akivel te nagyon szeretnél táncolni, de ő nem kér fel, vagy nem megy el veled táncolni és van akivel pedig nagyon nem szeretnél táncolni és mégis felkér, vagy látod, hogy minden vágya hogy felkérd.
Mi történik, ha két fiú kér fel egyszerre? Talán előfordult már veletek hasonló. Ahogy Jamba mondta, ilyenkor nem a lánynak kell döntenie, hanem az egyik fiúnak kell felajánlani a másik fiú számára a lehetőséget, amiből látszik annak a fiúnak a magabiztossága és udvariassága, hiszen még később is lesz lehetősége felkérni azt a lányt.
Hogyan érdemes viselkedni fiúként, ha egy lány mellett ül egy fiú? Ha nem ismered az embereket a buliban, nem tudhatod, hogy ha egy lány mellett ül egy fiú, milyen kapcsolat van közöttük, talán csak barátok, de az is lehet, hogy több van közöttük, ezért érdemes a lány mellett ülő fiútól is engedélyt kérni, ha a lánnyal táncolni szeretnél. Ha valóban egy pár, akkor szerintem a lánynak sem illik órákig táncolni azzal a másik fiúval és a fiúnak sem illik órákig táncolni azzal a lánnyal.
Ha megígérsz valakinek valamit, tartsd a szavadat. Velem történt olyan, hogy egy fiú felkért táncolni, de inni akartam előtte valamit, a pultnál viszont egy másik fiú is felkért, de mivel már elígérkeztem, nemet mondtam neki, de megígértem, hogy utána ő jön és meg is kerestem. Ha ez nem így történik, több ponton lehet kellemetlen. Ha elmentem volna a pultnál felkérő fiúval táncolni, annak szegem meg az ígéretemet, akinek először igent mondtam, és lehet, hogy ő meg ott várt volna rám a táncparkett szélén és zavarba ejtő lehetett volna számára amikor azt látja, hogy mással táncolok. Ha a pultnál felkérő fiút nem keresem meg a másik fiúval való tánc után azzal szintén a szavamat szegtem volna meg.
Fiúk, szerintem amikor felkértek valakit táncolni, nyújtsátok ki a kezeteket felé, és ha a lány igent mond, akkor segítsétek fel a székről, és kísérjétek be a tánctérre, bánjatok vele úri hölgyként. Ti, mint fiúk, válasszátok ki azt a helyet, ahol táncolni fogtok, a lánynak általában mindegy, bár azért érdemes odafigyelni, hogy ne legyen nagyon huzatos a hely. A bekíséréssel elkezdődött a vezetés, a fiú érzi, hogyan követi a lány, a lány érzi, hogy biztonságban lesz-e, megbízhat-e a fiúban, vigyázni fog-e rá a zsúfolt tánctéren. Fiúk ne engedjétek el a lányokat, amíg bekíséritek a tánctérre, még a végén lecsapják a kezetekről a lányzót.
Ha megvan a tánctér megfelelő 1-2 négyzetmétere, következik a tánctartás, ami az egyik legfontosabb, és amin sok minden eldől. Ebből az első ölelésből kiderül minden, jó lesz-e a tánc vagy sem. A fiúk kezdik a mozdulatot, nem a lányok. Fiúk, szerintem az ölelés kezdődjön azzal, hogy megadod a keretet, ami ne legyen túl szoros, de ne legyen túlságosan távoli sem. Szerintem a tartás legyen elegáns és sugározzon erőt, de legyen nagyon gyengéd is egyben, adj egy keretet, hagyd meg a lehetőséget a lánynak, hogy ő közeledjen hozzád olyan sebességgel és olyan mértékben, ahogy az neki jól esik. Ha nem szorítod magadhoz, ha nem nyomod magad hozzá, nem várod el tőle, hogy közel menjen, a lány magától fog a karjaidba olvadni, ahogy megérzi, hogy bízhat benned. Számomra nagyon rossz érzés, amikor egy fiú azonnal magához ölel, hozzám nyomja a csípőjét és moccanni sem tudok. Szintén elég zavaró számomra, amikor egy fiú azonnal odanyomja a fejét a fejemhez, a legtöbb esetben szépen úgyis magától összeér a fiúnak és a lánynak a feje valahol, például a homloknál, vagy a lány feje és a fiú álla ér össze, sokféle variáció van, de nincs baj, ha nem ér össze a fej, a vezetés enélkül is teljesen érthető a lánynak.
Szerintem a lányoknak a legfontosabb alapszabály, amit meg kellett tanulnom a kizombában, hogy várjak, várjak és várjak, és ne mozduljak meg, amíg a fiú nem akarja. Én elég türelmetlen típus vagyok és nehezen adom át az irányítást másnak, de ez ebben a táncban elengedhetetlen. Lányok, szerintem ne nyomjátok oda a csípőtöket azonnal a fiúhoz, ne csimpaszkodjatok és ne nyomjátok oda a fejeteket. Ha a vezetést érezni akarod, akkor felső testedet kell odaadnod, és igyekezni kell a fiú combjával kontaktálni, de a csípőtökkel nem kell benyomulni az intim szférájába. A kizombában szerintem fiúknál a jobb kéznek van irányító szerepe, a jobb kezetek legyen olyan pozícióban, amivel tudjátok a lányt fordítani, irányítani, semmiképpen ne tegyétek olyan helyre, ahova nem való. A bal kéz a fiúknál inkább csak dísz, az eleganciát szolgálja. Nincs semmi kőbe vésve, sokféle tartás van, attól függően, hogy sembát, kizombát vagy tarraxat táncolsz, vagy attól függően kivel táncolod, az anyukáddal, a testvéreddel, a barátoddal vagy a szerelmeddel. Talán, ami fontos fiúknál és lányoknál is, hogy megmaradjon a karokban a tartás-ellentartás, ami főleg a gyors zenéknél hasznos.
Fiúk elengedhetetlen, hogy figyeljetek a zenére, és megfelelően válasszátok meg a táncstílust a zenéhez. Ahogy Nagy Tamás mondaná, a lányok sem süketek, nagyon zavaró számomra, ha egy sembára tarraxa lépéseket akartok vezetni, vagy ha egy nagyon lágy passadara töréseket, vagy amikor egy igazán ritmusos zenére egy helyben, lépés nélkül akartok romantikázni. Ha egy fiú először táncol velem, nem szeretem, ha azonnal tarraxazni kezd, először fiúk, inkább figyeljétek a lány reakcióit, milyen mozdulatra hogyan reagál. Nagyon jó érzés, mikor a tánc változatos, de nem kell túlbonyolítani sem. Alapfigurákkal is teljesen jól tudom érezni magam egy táncban, ha érzem, hogy a fiú figyel rám. Nekem volt olyan élményem, hogy már hónapok óta ismertük egymást egy fiúval és táncoltunk buliban, és csak akkor tudtam meg, hogy csak alapokra jár még, és akkor belegondoltam, hogy valójában csak maximum saidákat lépkedett, de annyira variálta az alapokat, hogy észre sem vettem. Persze azt is nagyon szeretem, ha egy tánc kihívás, mert a fiú izgalmas figurákat mutat és a legcsodálatosabb érzés az, amikor a fiú azt vezeti le nekem, amit én táncolni szeretnék. Fiúk, szerintem, ha minden zenére ugyanolyan stílusban táncoltok, a lányok könnyen megunják, vagy ha túl bonyolult, túl sok figurát vezettek egymás után, akkor pedig nem fogja tudni elengedni magát a táncban, persze ez is egyénfüggő.
Be kell valljam, hogy volt egy időszak, amikor én is félreértelmeztem a dolgokat… Három igazán nagy „bumm” érzés volt a kizombában számomra, az első, amikor azt hittem szerelmes vagyok valakibe, de igazából az volt az a pont, amikor szerelmes lettem a kizombába, a második, mikor először azt éreztem, hogy nem én irányítom a lábamat, olyan volt mintha repültem volna. A harmadik meghatározó élmény egy órákig tartó tarraxa volt, ami óriási hatást gyakorolt rám, újra szerelmes lettem. Ott éreztem először, hogy nem csak a fiú vezethet, van, amikor átadja a lánynak a vezetést, vagy legalábbis hagy lehetőséget, szabadságot arra, hogy kibontakozhasson, aztán szép pillanat mikor újra visszaveszi a vezetést. Akkor kezdtem tarraxa-ra járni és ráéreztem egy mozdulatra és igyekeztem mindenkivel, mindenhol gyakorolni, szerettem volna mindenkinek megmutatni, milyen ügyes vagyok, és hogy még ezt is tudom. Azonban egy idő után azt vettem észre, hogy míg más lányokkal ugyanaz a fiú figurázik, velem csak egy helyben áll, nem vezet lépéseket nekem, és szám közepén már többet is éreztem a fiúból, mint amit szerettem volna… ez az én hibám volt. Azért ezt rövid úton én is általában meguntam, és így elég hamar véget értek a táncok. Ma már arra törekszem, hogy csak akkor mozgassam magam, ha a fiú azt levezeti, de akkor a felelősséget is neki kell vállalnia. (Persze azért nem ámítom magam, nem vagyok mindenkire ilyen hatással.) Az a helyzet szerintem, hogy lányként is úgy kell viselkedni, ahogyan szeretnéd, hogy bánjanak veled. Ha valaki úri hölgyként viselkedik, akkor általában úgy is bánnak vele, ha örömlányként viselkedik valaki, akkor a fiúk és úgy fognak vele bánni.
Ki vezet a táncban? Alapvetően a fiú vezet, de egy fiú is nagyon sokat tanulhat egy lánytól, ha figyel rá. Egyes mozdulatokat, vezetési technikát is el lehet tanulni egy lánytól, ha figyelünk arra fiúként, hogy a lánynak hogyan mozog a teste.
Én tánc közben nem beszélgetek. A tánctér szerintem nem a beszélgetésre való, vagyis ott nem a szavakkal, hanem a testünkkel kommunikálunk, de ehhez koncentráció szükségeltetik. Ha beszélgetsz, nem tudsz a mozdulataidra figyelni, fiúként nem fogod a zenét hallani, lányként pedig nehezebb ráhangolódni a partnerre.
Lányként be kell-e csukni a szemet vagy sem? Mikor igen, mikor nem? Ez gondolom mindenkinél más, én akkor csukom be a szememet, ha valakit nagyon nem érzek, és különösen kell koncentrálnom, vagy ha nagyon élvezem a táncot, de ha nyitva van a szemem tánc közben, az nem jelenti azt, hogy nem élvezem a táncot, és azt sem jelenti, hogy látok valamit magam körül.
Mit tegyünk, ha egy fiú olyan stílusban vezet, ami nem tetszik vagy olyan mozdulatokba kényszerít, ami nem kényelmes? Ez számomra is még nyitott kérdés, mert maximálisan szeretném követni a fiút, de ha nagyon nem értek egyet, akkor valamilyen szintem biztosan ellenáll a testem akaratlanul is, amit a fiú úgy is értelmezhet, hogy nem tudom követni. Jó lenne, ha a fiú, ha azt érzi, hogy nem követi egy lány, elgondolkozna azon is, hogy milyen a vezetéstechnikája.
Jó tudni, hogy Angolában a kizombát mindenféle összejövetelen táncolták, táncolják még ma is, fényes nappal akár, családtagok is egymással. Eredeti hazájában a kizomba nem a szexről szól, hanem a nőiességről és férfiasságról. Szerintem az egyik fő cél a kizombában, hogy nőként megéld a nőiességet, férfiként a férfiasságot és ezt lehet anélkül is, hogy a csípőtök összeérne. Nagyon jó érzés nőként, amikor egy férfi hozzásegít ahhoz, hogy megélhessem, megmutathassam a nőiességem. A semba egyesek szerint a kizomba őse, ami ütközést vagy ütközéseket jelent kimbundu nyelven. Az összeütközés a test központjának összeütközését, a hasak érintkezését jelenti, ahogy Farkas Vera mondaná: hasi-pacsi. Ebből alakult ki a kizomba és aztán a tarraxa is, ami egyesek szerint nem tánc csak a zenén belül egy olyan rész, ahol alkalmazhatóak ezek a csípő tekergetések, Mező Timi, Kovi szerint ez a rész a zenében az úgynevezett a „kreatív” rész. Akár külön tánc akár nem, ennél is ugyanúgy a testközpontok összeérintkezése a lényeg és nem más. Érdemes tudni a tarraxa-ról, hogy azt is ezeken az összejöveteleken táncolták, fiúk-lányok az anyukájuk előtt, és persze nem akarták, hogy mindenki lássa, mi történik kettőjük között, ezért igyekeztek minél kisebb mozdulatokkal táncolni, hogy senki észre ne vegye, mi történik kettőjük között, így az a mozdulat és érzés is kettőjük között maradt. Ezen apró mozdulat intenzitása ugyanolyan erős, mintha nagy mozdulatokat végeznél.
A tánc szerintem kicsit színészkedés is, kicsit olyan mintha színházban lépnél fel. Én személy szerint nagyon szeretem ezeket a szerepeket eljátszani, például a magyar néptáncban a különböző tájegységekre jellemző táncok megmutatják az emberek mentalitását is, a szatmárinál például a tűzről pattant menyecskét játszottam, a kalotaszegiben visszafogott fiatal lányt. A salsában a szexistennőt játszottam, ami sok önbizalmat adott, a kizomba is egy-egy jó értelemben vett szerep. Mindenki választhat csillagot, mit szeretne eljátszani vagy nem játszani.
A táncórák és a praktica órák szolgálnak arra, hogy gyakoroljak. Törekszem a táncórákon maximálisan követni a tanár instrukcióit. A buliban viszont „elfelejtem” a táncórákon tanultakat, és ahogy Ricardo is mondja, hagyom, hogy a testem fellélegezzen és hagyom, hogy a szívem és az ösztöneim vezessenek, hagyom, hogy a mozdulatok beérjenek, és beépüljenek a lábamba. Fiúként a buliban tudsz kísérletezni, egy-egy megtanult figurával, melyik figurát milyen mozdulat után esik jól levezetni, kombinálhatod a figurákat szabadon, figyelheted, mit hoz ki belőled a zene és a partnered. A buli mindenkinek buli, én azért megyek, hogy jól érezzem magam, minden kötelezettség nélkül.
Mennyit táncoljunk egy lánnyal? Ki mondja és mikor mondja, hogy köszönöm szépen? Jamba azt mondja egy-két tánc és vége, a franciáknál, ha már 3 számnál többet táncolsz valakivel azt jelenti, akarsz tőle valamit. Szerintem egyetlen tánc azt jelenti, nem volt olyan jó, valami nem stimmelt, a milongában sem véletlenül van három szám egy szekcióban, a kizombához is kell egy kis idő, míg összeszoktok. Szerintem a 2-3-4 szám az alap, ettől többet azzal táncolok, akivel nagyon szeretek táncolni, de ez sokszor nem tudatos, van hogy észre sem veszem. Szerintem egy lány is és fiú is mondhatja, hogy köszönöm szépen a táncot, ilyenkor ne szomorkodj, hogy véget ért, örülj, hogy megtörtént.
A tánc végén meg kell köszönni a táncot. Mostanában jöttem rá, hogy érdemes visszajelzést adni, hogy nagyon tetszett a tánc, talán csupán az ölelésemből nem érzi ezt. Nekem is jól esik, ha valaki el tudja mondani, hogy szeret velem táncolni. Ez az a beszélgetés, amit Lilian „small talking”-nak hív, egy kis kedves, rövid beszélgetés, visszajelzés a tánc után. Azt is érdemes azért elmondani, ha valami nem volt kényelmes, persze ezt nagyon meg kell válogatni, hogy hogyan teszi az ember. Én nem vágyom arra, hogy kioktassanak, és próbálok nem adni kéretlenül tanácsot senkinek. A tánc után fontos szerintem, hogy a lányt kísérjük le a tánctérről vissza a helyére. Ne hagyjuk a zsúfolt tánctéren és fordítsunk hátat neki, ez ugyanis elég zavarba ejtő lehet a lánynak.
https://www.youtube.com/watch?v=LxPV74qWS7U
Amiket leírtam, az a személyes véleményemet tükrözi, senki ne vegye magára. :) Sokat tanultam a tánc hátteréről, a táncban való viselkedésről, etikáról, a kizomba valódi jelentéséről a tánctanároktól, különösen Hernury Jamba Jambától, Lilian Barnó-tól, Sa’id-tól, Tania Mendoca-tól, Mastre Pechu-tól, Vanessa Ginga Pura-tól, Ricardo Sousa-tól, Paula Loureiro-tól, Nagy Tamástól, akik ilyen jellegű órát tartottak. Sokat tanultam a táncosoktól, akikkel lehetőségem volt táncolni vagy lehetőségem volt erről eszmét cserélni, különösen Mező Timitől, Kovács Zoltán azaz Kovitól, Farkas Verától, Jeszenszky Attila alias Jeszy-től, Mayer Robitól, Dorcsák Danitól, Tóth Zoltán vagyis TZ-től, Bakos Anditól, Lengyel Anditól, Tarr Nikitől, Szabó Rita alias Ritkó vagy Ritisinnyától, Ozy Shyne-tól, Blaise Mwami-tól és még sokan másoktól… Köszönettel tartozom nekik! :)
Szerző: Bata Kinga
Ajánljuk még a témában a Latinfo.hu Táncetikett oldalát.
Várjuk véleményeteket a témával kapcsolatban a cikk alján a facebook kommenteknél.