… avagy egy hét élményei a kizomba 2.0 fellegvárában…
Azt, hogy pontosan mikor is döntöttük el Andival, hogy megyünk Párizsba már nem tudom, arra viszont tisztán emlékszem, hogy mindketten éreztük azt, hogy Párizsban megváltozik az életünk. Kati is csatlakozott hozzánk, így három rendíthetetlen és elszánt csaj indult el 2014. november 19-én bevenni az úgynevezett “francia stílusú kizomba” fővárosát.
Megoszlik a vélemény erről a “stílusról”, sokan még csak nem is tartják kizombának, hanem arról beszélnek, hogy egy új tánc születésének lehetünk tanúi. Igazuk lehet, hiszen teljesen más lépéstechnikát követel meg a táncosoktól. Na de abban mindenki egyetért, hogy lányként ezt is érdemes tudni. A lány számára a folyamatos figurázás igazi kihívás, sosem unalmas. Ez nem az a tánc, ahol elmerülhetsz és relaxálhatsz, ez inkább a folyamatos koncentrálásról szól, ami persze fárasztóbb is mint beleolvadni az ölelésbe, de felemelő érzés mikor valaki elvárásokat támaszt feléd és Te megfelelsz ezeknek az elvárásoknak. Imádtam látni, hogy a táncpartnerem “vizsgáztat” és mikor lekövetem a figurát, a partnerem elmosolyodik! Azt gondolom, mi hárman a magyar kizombások elismertségét erősítettük!
https://soundcloud.com/maiskizomba/elji-beatzkilla-feat-saaphy-nobody
A reptérről egy kedves francia fiú, Alexandre elvitt az első szálláshelyünkre, és egész héten pátyolgatott minket. Ezúton is köszönet neki, nagyon hálásak vagyunk. Alexszel még Budapesten a Barrióban találkoztam, mikor elkezdtem kizombázni, és már akkor azt a könnyelmű felajánlást tette, hogy bármikor, ha Párizsban járok szívesen vendégül lát. Talán maga sem hitte, hogy másfél év múlva jelentkezem behajtani rajta az ígéretét másodmagammal. Elvitt az első szálláshelyünkre, ami közel volt az Eiffel-toronyhoz, a Rue Cambronne-on egy nagyon pici lakás. Sajnos valami baj lehetett a fűtéssel, ezért az első este majd’ megfagytunk. Na de ez még a megérkezésünk után nem érdekelt különösebben. Rohantunk, hogy láthassuk Párizs jelképét, és hihetetlen sikoltozásba kezdtünk, mikor a ködben felfedeztük a csúcsát. Az Eiffel-torony minden kétséget kizáróan lélegzetelállító, mind a méretét, mind az általa kiváltott különleges érzést tekintve. Ránk esteledett, ahogy a Trocaderóra értünk, ahol a csajok felültek a körhintára, majd Alex jóvoltából mindannyian elmajszoltunk egy-egy nutellás crépe-et (palacsintaféle). A Trocaderon táncolhattam, ami akárhogyan is, de felejthetetlen emlék lesz.
Első este a Paris Kizomba Congress hivatalos elő-előbulijára mentünk a KHAO SUAY nevű helyre a Bastille-hoz közel. Valamiért elfelejtettek tőlünk belépőjegyet szedni, ezért “csak” a 4 euros ruhatárat fizettük ki. Azért a horribilis ruhatári díjat (2 euro a kabát és 2 euro a táska) kis mértékben kompenzálták a cuki ruhatárosfiú kacérkodó szavai és a kacsintás, amit még hozzátett a ruhatártól való távozásomkor. Aztán lesétáltunk a lépcsőn a “Barrio” méretű helyre, ahol olyan meleg volt, mint hajdan a Columbus hajó gyomrában, aki még emlékszik erre. Enah és Carolina buli előtti workshopjának végére értünk oda, amin már eleve rengeteg ember részt vett, aztán a workshop után még több ember özönlött le. Érdekes volt számomra, hogy amíg fesztiválokon már rengeteg ismerős arc mosolygott vissza rám, itt alig láttam olyat, akit ismerek. Teljesen más a fesztiválozók összetétele, ahhoz képest, amilyen fesztiválokon én voltam eddig. Azért ennek ellenére volt táncpartnerünk, nem panaszkodtunk. Ami még érdekes volt, hogy jóval sötétebb volt, mint amit bárhol eddig tapasztaltam. A táncok között a mentaszirupos vizet szürcsölgetve – mert ott az volt a menő – elmosolyodtam magamban, rádöbbenve mennyire szerencsés vagyok, hogy eljutottam oda, hálás vagyok Andinak és Katinak, hogy velük oszthattam meg ezt az élményt.
A fiúk legtöbbje udvarias és tisztelettudó volt, már az első mozdulatból tudtam, hogy jó lesz-e a tánc. Csupán két olyan fiú kért fel, akinek a csípője tolakodóan előrébb volt, mint ami nekem kényelmes lett volna, náluk még a szám felét sem vártam meg… azt gondoltam, hogy én fizettem ezért a fesztiválért és nem játszom “Teréz anyát”. A zenét a két híres francia DJ szolgáltatta, Ozy Shyne és Zay’X, hibátlan volt!
Másnap viszonylag korán keltünk, már csak azért is, mert ugye, ahogy említettem nagyon hideg volt a szálláson. Éhesen nekivágtunk reggelit szerezni, kis kóválygás után a legközelebbi boulangerie-patisserie-ben (azaz pékség-cukrászda) ettünk isteni finom friss szendvicseket és én még megfejeltem egy Eclair ou Café-val. Majd egy kis metrózás után az Ile de la Cité-n, azaz Cité szigetén, a Szajna partján található hatalmas, gótikus stílusú templomot a Notre Dame-ot néztük meg. Engem teljesen lenyűgöztek a Notre Dame rózsaablakai, szerintem egyszerűen varázslatos, szeretném látni ezeket szikrázó napsütésben is. Aztán elkövettünk egy nagy hibát, beültünk a Notre Dame melletti kávézóba, mert ugye a kávé a reggelről kimaradt. A 7 euros kávé olyan rossz volt, hogy egyikőnk sem tudta elfogyasztani, ezen jól fel is húztuk magunkat. Katinak volt annyi vér a pucájában, hogy ezt kerek perec megmondta a felszolgálónak, aki amúgy franciásan biggyesztett egyet majd letette a számlát és úgy tett, mint aki nem érti. Épp akkor hívott Alex a tőle kapott telefonon és igyekeztem jó hangosan én is elpanaszolni mi történt velünk, csak hogy én is kiélhessen a kicsinyes bosszúmat. Jelentőségteljesen ledobtuk az asztalra a centre kiszámolt pénzt majd sértődött arccal távoztunk. A Champs-Élysées-re siettünk, aminek az egyik végén Art de Triumph, avagy a Diadalív, a másik végén pedig a “Paris Eye” található. Alex-szel beültünk egy vendéglőbe, hogy igazi francia ízeket kóstoljunk. Hárman kacsát rendeltünk, Kati cassolette montagnarde-t választott, azaz egy francia rakott burgonyaszerű ételt.
Vacsi után újra készülődés, ami kicsit hosszabbra sikerült mint szerettük volna, szegény Alex már elunta az életét, míg ránk várt, és majdnem éjfél volt mire KHAO SUAY-hoz értünk. Hosszú sor fogadott és félő volt, hogy annak ellenére hogy van pass-unk, nem engednek be, mert olyan tömeg volt! Azt hiszem egy órát álltunk sorba, mire bejutottunk. Bent tömegnyomor, meleg és sötét volt, akár egy katlanban. A Sara ws-ről, ugye egyértelműen lemaradtunk.
A kellemesebb hőmérsékletű alvás után vidámabban indult a reggel, annál is inkább mert sütött a nap és elhatároztuk, biciklivel vesszük be a várost. Újabb friss péksütemények és sütik elfogyasztása után, a legközelebbi “párizsi Bubby”-hoz mentünk, ami egyébként egy sarokra volt az utcánkban. Egy fél órás tanakodás után sikerült is három cangát kiszabadítani és sikoltozva indultunk az Eiffel-torony felé, iszonyú boldog voltam. A Szajna partján majdnem minden méteren megálltunk selfiket készíteni, aztán át az Alexandre III. hídon, távolról láttuk a Hotel Des Invalides épületét, majd átmentünk a hídon, ahol a Grand Palais épülete fogadott. Tovább a Szajna másik oldalán, elhaladtunk a Jardin des Tuileries avagy Tüillériák kertje mellett, mert sajna bent nem lehetett bringázni, aztán a Luvre bejáratánál fotózkodtunk, majd az operáig jutottunk. Ott valahogyan elkavarodtunk a Kossuth tér keresése közben és mivel már ismét időszerű volt egy kávé, ezért nem kevés kutatás után sikerült mindhárom kerékpárt letenni és beültünk egy Starbucks-ba, csak hogy biztosan elkerüljük a csalódást.
Siettünk haza, mert Alex már várt ránk, átszállított minket a következő szálláshelyünkre, a fesztivál helyszínéhez közel (10 Rue de Stalingrad, Drancy). Újabb készülődés, szegény Alex végképp elvesztette a türelmét, aznap este ugyanis különösen sokat készülődtünk, hogy megfelelő legyen a ruhánk a megadott dress code-hoz: International. Aztán trikolor masnikkal és szalagokkal felfegyverkezve érkeztünk a fesztivál helyszínére, a 4 euros ruhatári díjon már meg sem lepődtünk. Nem úgy a helyszínen… három terem, zsúfolásig emberrel, és olyan hőséggel ami valószínű a trópusokon lehet. Két teremben kizomba, egy új stílusú zene és egy retro rész, de mindkettőben váltottak egyszer az est folyamán, volt egy-egy fél óra a másik stílusból, szerintem kifejezetten szellőztetés céljából. A harmadik terem a salsának és a bachatának volt fenntartva és a büfé is ott volt, amit csak előre megváltott kártyákkal lehetett igénybe venni. Volt egy-két ventilátor, de semmit nem javított a termek szellőzésén, csak arra volt jó, hogy az ember meghűljön kicsit, hiszen a fiúk igyekeztek ott táncolni. Na meg amikor kikeveredtem két tánc között, a nyitott ajtók felé igyekeztem. Azért nagyon jó táncaim voltak, én rászoktam, hogy ránézek a táncpartneremre, amikor úgy adja a figura és mosolygok, nagyon élveztem, kifejezetten szórakoztatott. Aznap estére érkezett meg még egy magyar különítmény erősíteni a magyar csapatot. Éjféltől lehetett volna látni a show-kat, ha mondjuk egy színpadon táncoltak volna, de így gyakorlatilag semmit nem láttam, ezért visszamentem táncolni a másik terembe. A show-kat utólag megnéztem, valamennyi nagyon színvonalas volt, pl.: Felicien és Isabelle, Nkm Nat és Denis, Morenasso és Anais, Tony Pirata és Sophye Fox, Dilson és csapata, Enuel és Hakima, Afrolatin Connection, Mr Tecas és Miss Jo. Aki igazán szemfüles volt az ELJI-t is láthatta és hallhatta aznap este. A buli kifulladásig tartott, Alex hamar hazament, mi magyar csajok természetesen a legvégéig maradtunk és Shuttle vitt haza a szállásunkra…
Szombaton is korán kelés és irány a workshopok. Carlone neve ismerős lehet, igen Ő a KIFE szervezője Olaszországban. Jezzy óráját mindenképpen meg akartam nézni, mert az előző esti buli utolsó félóráját vele táncoltam és óriási élmény volt. Azonban a tanítása annál kevésbé, mivel nem figyelt arra, hogy megszervezze, hogyan álljanak az emberek, így gyakorlatilag aki a terem végeiben állt már nem látott semmit a figurából. Aztán ott ettünk a helyszínen, de ez volt a második legrosszabb döntésünk, ugyanis több mint egy órát vártam a hideg csirkecombra és a hal ízű sült krumplira, majd egy száraz sütivel szerettek volna kiengesztelni. Le is késtük a soron következő ws-t. Enuel és Hakima, majd Curtis órája ismét nagy élmény volt, lehetett gyakorolni a “kizomba 2.0” stílust. Majd az Afrolatin Connection órájával zártam a napot, hibátlan, jól szervezett és folyamatosan fenntartják a figyelmet. Kimerülten tértünk vissza a szállásunkra. Aztán már rutin és újra készülődés, ezúttal Alex nélkül, de nem eseménytelenül. Kati, a sminkcuccaihoz használt sebbenzint összekeverte a sminklemosójával, így az első ijedtség után egy fél óra biztosan azzal ment el, hogy megpróbáltunk Katiba lelket verni, hogy nem fog megvakulni. Az aznap esti dress code: “olyan ruci, amiben az anyukád sem engedne el”, na ezt azért megpróbáltuk a megfelelő szolidsággal kezelni. Ezen az estén annyian voltak a buliban, hogy gyakorlatilag alig lehetett megmozdulni, alig lehetett figurázni, és annyira meleg volt és fülledt a levegő, hogy gyakorlatilag 10 percnél nem lehetett többet bent tölteni, ki kellett jönni levegőzni. Végre elkaptam az afro house félórát a másik teremben, kicsit kiugráltam magam. Persze itt is végig kitartottunk, de nekem ezen az estén inkább relaxos táncaim voltak.
Másnap újra korán kelés, újra ws-ok. Itt már rettenetesen kimerültek voltunk, egymás után ittuk a kávét és az energia italt, hogy ébren maradjunk. Enah, Tecas, Dilson, Felicien órán voltam. Tecas a hagyományos kizomba, semba stílust képviseli és igyekszik olyan mozdulatokat vinni a táncába, aminek jelentése van, pl.: most a “gondolkodó ember” motívumát a “Pensador”-t jelenítette meg a táncban. Ugyan azt mondta, hogy ez a jelkép angolai, valójában a chokwe nevű törzs jelképe, amely Angolán kívül még más afrikai országokban is élt, így mára már ez a szimbólum egész Afrika jelképe lett. Dilson csak portugálul beszélt, azonban Tecas kijelentette, hogy ez nem is baj, hiszen ha valaki olyan nyelven beszél hozzád, amit nem értesz muszáj vagy figyelni, hogy a gesztikulációjából kitaláld mit szeretne mondani. Ebben azért van igazság. Felicien és Isabelle szokásos ritmizálásos figurával készült, de a táncosok több-kevesebb sikerrel követték le, ez mondjuk köszönhető volt annak is, hogy a terem csordultig megtelt emberrel.
https://soundcloud.com/maiskizomba/elji-beatzkilla-danca-kizomba-revolution
Este újra buli, dress code: pizsama. Ezen az estén kivételesen időben elkészültünk, és olyan korán értünk oda, hogy gyakorlatilag üresek voltak a termek. Azért jöttek aznap is szép számmal, de szerencsére közel sem volt olyan tömeg mint előtte való este, így ismét jókat táncoltam. Aznap este volt a Badoxa koncert, ami fergeteges volt, fülig ért a szám, pont a kedvenc számomra érkeztem meg: Zsáááááák, (Tas Maluca című szám) már kiabáltam is. Ezt a számot, azt hiszem, minden magyar kizombás ismeri. Ez volt az egyik kedvenc estém, végignyomtam az egy órás semba blokkot és nagyon boldog voltam, mert egy nagyon vicces táncpartnerem akadt, nagyon sokat nevettem, éreztem, hogy visszatér az életkedvem! Aztán salsáztam, majd egy fiúval úgy kizombáztunk, hogy ő folyton rám nézett, éreztem hogy nagyon figyel, én is függtem a tekintetén, vagyis inkább a szája volt a szemem magasságában ezért azt fixíroztam, erre kicsit megbiccentette a fejét, így összeért az orrunk, hangosan felnevettem. :)
A végtelenségig kimerülten, de boldogan próbáltam álomba merülni Kati pakolászása mellett. Mire felébredtem Kati már sehol, értünk pedig jött Alex, hogy elvigyen a lakására a következő szálláshelyünkre Herblay-be. Alex egy iszonyú pici lakáskában lakik egy régi istállóépület padlástér részében. Első ránézésre elég ijesztő volt, de azért barátságos, Alex igazi művészlélek, a festményei és alkotásai a falakon, az asztalán rumli, a fürdőszoba ajtó meg csak akkor záródik be ha az ajtó is akarja, lelke van még a kilincsnek is. Együtt mentünk be a városba, hogy végre megnézzük a Szent Szív Bazilikát vagyis a Sacre Coeur-t, ami egy római katolikus templom a város legmagasabb pontján Montmarte-on, vagyis a Mártírok-hegyén. Aztán lesétáltunk a bazilika aljába, Andi időnként eltűnt egy-egy szimpatikus kis turista boltban, aztán átbattyogtunk a Moulain Rouge-hoz, ami sokkal kisebb, mint amire számítottam, de valóban olyan piros lámpás negyedben van, ahova egyedül nem mernék elmenni. Este Alex főzött nekünk vacsorát, nyitott egy remek francia vörösbort és igazi francia camambert és kék sajtokat csemegéztünk desszertként.
Gyors készülődés, és irány a hivatalos after party egy hajón a Szajnán. Ismét szuper táncok, bár a zene itt már nekem nem tetszett annyira. Erre az estére szinte a tökélyre fejlesztettem a szemmel való felkérés művészetét, ami után széles mosollyal jöttek felkérni a fiúk. Természetesen, mint mindig, ma is a buli legvégéig maradtunk a házigazdánk legnagyobb sajnálatára, aki már órákkal előtte hazament volna legszívesebben, hiszen ő másnap dolgozott, korán felkelt. Mi későn keltünk, ez volt az az este amikor végre aludtunk 5 óra hosszát egy huzamban. Akkortájt próbáltunk reggelizni, amikor Alex visszajött ebédelni. Majd elindultunk Andival az utolsó párizsi utunkra és mivel az Eiffel-toronnyal kezdtünk ezért úgy gondoltuk méltó befejezés lesz, ha oda megyünk az utolsó napunkon is. Hosszú sor állt, hogy felmehessen a csúcsra, mi is kb. egy órát álltunk sorba, mire a liftbe beszálltunk. Szétnéztünk az első szinten, majd a másodikon is, ahol csillogni kezdett a torony. Párizs éjszaka kivilágítva, csodálatos látvány. Azt gondoltam, szeretnék ott maradni örökre, és ahogy néztem a vasszerkezetet, éreztem, hogy helyre kattannak bennem az alkatrészek. Ahogy láttam elterülve a várost a lábunk alatt tudatosult bennem, hogy mennyi mindent nem láttunk még és nem tapasztaltunk még meg Párizs szépségeiből, kimaradt a Musée d’Orsay, Sainte-Chapelle, Bois de Boulogne, és az a felajánlott “igazi francia csók” is. Még egy utolsó crépe a “Vas Lady” aljában, majd rohanás, mert aznap mi készítettük a vacsit Alexnak. A boltban kolbász egyáltalán nincs, szalonna is igen halványka, de azért igazán szuper kis paprikás krumplit rittyentettünk, még jó, hogy paprikát vittünk Alexnak ajándékba.
Elérkezett az utolsó esti buli, a helyi buliban. Pici hely, alig 20 ember, három taxi táncos. A belépő, ha jól emlékszem 5 euro volt a ruhatárral együtt és az ital, úgy mint a hajón, ingyen volt. Ki voltak téve műanyag poharak, mint nálunk a Practikán, mindenki ráírhatta a nevét és az üdítők szabadon fogyaszthatóak voltak. Ez szerintem elég jó szokás! Alex szegény megint alig várta, hogy hazamenjünk, ő ugyanis másnap ismét dolgozott.
https://soundcloud.com/kizomba-zouk/jennifer-dias-reste-avec-moi
Másnap reggel, november 26. reggelén Andival összepakoltunk, Alex kivitt a vonatállomásra, megölelt és én sírtam, nem akartam, hogy vége legyen. A vonaton majd a buszon csendesen zötykölődtünk Andival a reptér felé. A repülő sajnos rendíthetetlenül vonszolt minket vissza a hétköznapokba. Budapesten a poggyászra várva még kicsit reménykedtem, hogy a csomagom valahol Párizsban ragadt, ahogy a szívem egy darabja is és vissza kell érte mennem. A csomag végül kigördült, na de a szívem egy darabja… azért még visszamegyek egyszer Párizsba!
Szerző: Bata Kinga
Kinga rendszeresen szervez csapatokat külföldi fesztiválokra. A friss infókért figyeld a Facebookot.