Mondhatjuk, hogy Nagy Tamás a hazai kizombás élet ikonikus alakja, hiszen ő volt az, aki elsőként bemutatta ezt a műfajt 2010-ben a hazai táncosoknak.
Tamás jelenleg Új-Zélandon él és oktat, Dj-skedik, de tavaly decemberben hazalátogatott egy workshop erejéig és picit nosztalgiázhattunk vele. 2010 óta számos dolog történt vele és a hazai “kizombás” táncosélettel egyaránt, és nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy első kézből meghallgathattam a véleményét, gondolatait.
Mivel az interjú 4 órásra sikeredett, ezért a cikkeket három részre kellett bontani.
- Az első cikk szólt arról, hogyan vélekedik Tamás az új-zélandi és ausztrál kizombás életről, lát-e párhuzamot aközött, hogy hogyan alakult ki Magyarországon és ott a kizomba. Itt olvasható: https://latinfo.hu/performance-vagy-kozelseg-avagy-interju-a-kizombarol-nagy-tamassal-1/
Mikor és hogyan találkoztál a kizombával?
“A műfajjal, a zenével már 2008 környékén találkoztam egy véletlen folytán. Akkor egy salsa fellépő csapatnak voltam a tagja, a Ladányi Zoli vezette Punto Cubanonak, akiknek lehetősége volt fellépni egy színházi show-ban profi táncosokkal együtt. Volt egy táncos pár, akik rumbát táncoltak, egy nagyon érdekes zenére, ami mindenkinek tetszett és engem különösen megfogott. Bonga Kwenda szám volt és a neten kezdtem el utánanézni ki is ez az úriember. A wikipedián találtam róla információt, hogy angolai énekes, előadó és a zenéje angolai folklór zenékből táplálkozik. Aztán elkezdtem a kizomba és semba műfajokra keresni, de akkor még az internet nem adott ennyi találatot, mint ma, elvétve volt némi információ. Abban az időben összesen két fesztivál volt az évben (Africa dancar és a Warsaw Kizomba Festival).
Az Africa dancar korábban egy rendes fesztivál volt, aminek a keretében volt verseny is Lisszabonban, ahová zenészeket, énekeseket, előadókat hívtak és volt táncverseny is, Európa döntő. A selejtezőket már lefolytatták a nagyobb városokban és oda már csak a legjobbakat küldték el, ahol a nagy megmérettetés volt. Lengyelországban nagyon régóta jelen van a kizomba, de onnan nem igazán jutott tovább más európai országokba.
Az első videó, amit megláttam az egy Kwenda Lima videó volt. Ez nekem nagyon tetszett és szétnéztem Magyarországon, hogy kitől lehetne ezt megtanulni, de akkor nem találtam senkit és nem is tudták, hogy mi ez, ezért egy picit jegelve lett a téma. Csak zenéket hallgattam, amit az internetről el lehetett érni, különböző blogokon, amit az ember fellelhetett, ezekkel mérgeztem magam.
A kizombát nagyon hasonlatosnak találtam a tangóhoz, ezért elkezdtünk Vercsivel argentin tangót tanulni Glotz Marcsinál, mert azt gondoltam, hogy ez hasznos lehet vagy lesz a kizombához, meg egyébként is tetszett az argentin tangó. Gyakorlás közben a kizombát is próbáltuk Vercsivel, de nem értettem semmit, hogy miért úgy történnek a lépések ahogy, egyszer jobbra egyszer balra, de semmi konzisztenciát nem láttam benne, tehát egy szenvedés volt ez a videóról való másolás.”
Mikor mentél el először kizomba fesztiválra?
“Telt-múlt az idő, és egyre érett bennem a gondolat, hogy el kell menni erre az Africa Dancarra, mert így lehet testközelből meglátni vagy megtanulni ezt a táncot. 2010-ben mentem el tök egyedül az Africa Dancarra. Ott találkoztam az oktatókkal mint például, Petchu, Afro Latin Connection, Avelino Chantre és José N’dongala. Abban az évben kezdődött el Albir Rojas és Sara Lopez pályafutása, akkor lettek 2. helyezettek a döntőn, ez indította el őket a nemzetközi porondon. Tehát az Africa Dancar előtt már volt egy pár órás argentin tangó tapasztalatom, ami nem sok, mondhatni semmi, de valamennyi volt. A közeltartással nem volt gondom, mert alapjában véve én ebbe bele se gondoltam, hogy ebből baj lehet. Előtte egy hónapig voltam tangó órákon, ott is testvezetés van és alapvető a közeltartás, jóval közelebbi, mint a salsanál.
Az Africa Dancaron elmentem az összes lehetséges kezdő és középhaladó órára. Mivel semmilyen tapasztalatom nem volt a kizombában, a haladókat helyből átugrottam, mert teljesen felesleges lett volna.
A “kizomba élmény”, az már az első napon megfogott, mert annak ellenére, hogy zéró tapasztalattal mentem oda, hiába tudtam salsázni – mert akkor már 4 éve salsáztam – nem számított semmit, a kizomba teljesen más. Az órákon párcserék voltak és voltak ott olyan afrikai nők, akik úgy táncoltak velem, hogy át tudták adni ezt az érzést. Azt se tudták, hogy én ki vagyok, én azt se tudtam, hogy ők kicsodák, csak egy hitvány órán, egyetlen egy kizomba órán összekerültünk és mégis átadták azt az érzést, hogy közel engedtek magukhoz, engem egy vadidegen embert. Olyan közel engedtek magukhoz, olyan szeretettel öleltek át mintha már évek óta ismernénk egymást vagy nagyon régóta táncolnánk együtt. Akkor nem tudja az ember, hogy fiú-e vagy lány, de tényleg, ezt a fajta érzést, amikor az ember ezt leges-legelőször átéli, azt nem felejti el, soha. Az olyan “hú” vagy “aha” érzés, akkor jön rá az ember, hogy ha ők meg tudják csinálni, akkor én is képes vagyok rá, és lehet, hogy másnak is át kellene adni, vagy meg kellene mutatni.
Volt egy szombat esti buli, nahát én ott semmit nem mertem csinálni, nem mertem felkérni egyetlen egy lányt sem. Kivéve egyet, akivel párban voltunk az egyik órán és összefutottunk a buliban, vele táncoltam, ami szerintem borzasztó volt. Aztán utána egész este ültem a sarokban és csak néztem az embereket. Ez volt az első kizomba bulim a Barrióban, Lisszabonban. Ültem és csak néztem ki a fejemből és próbáltam tanulni vagy csak csodáltam az embereket, majd fejet hajtva éjjel fél 2-kor hazamentem a buliból. Vasárnap még elmentem órákra, aztán hazajöttem, és megpróbáltam megmutatni Vercsinek mindazt, amit kint tapasztaltam.”
Hogyan szervezted meg az első kizomba workshopot Magyarországon?
“Miután hazajöttem az Africa Dancar-ról, én csak Vercsinek akartam megmutatni, amit kint tanultam, megtapasztaltam. Utána is folyamatosan jártunk tangó órára, minden órára együtt készültünk miközben próbáltuk gyakorolni a kizombát is. Próbálkoztam megmutatni Vercsinek, hogy mi az a kizomba, elég béna volt a próbálkozás, de azért mutatott rá hajlandóságot, vagy legalábbis nem mondott nemet és hagyta, hogy megpróbáljam neki átadni ezeket a dolgokat. Ha Vercsit megkérdeznéd, elmondaná hogy ő ezt utálta az elején, nem értette, nem érezte egyáltalán. Nem zárkózott el, de nem volt olyan érzése, hogy “hú de nagyon kell”.
Tehát itt még nem akartam tanítani és valószínű Vercsinek sem tudtam átadni azt az érzést, mert még magammal sem voltam tisztában. Neki még sokáig nem jött le ez a kizomba élmény, vagy ez a tánc. Valahogy olyan lehettem, mint az őzgida, aki éppen megszületik és botladozik, valahogy így született meg bennem a tánc iránti vágy.
Aztán elmentem még más fesztiválokra, 2010-ben (Lengyelország, aztán az első LIKE fesztivál). Tanultam új dolgokat, hoztam a videókat, de nem csak a videó volt a lényeg, hanem amit megtanultam, amit megtanítanak az a fontos, a videó csak arra jó, hogy felelevenítsd, amit megtanultál.
Az első LIKE fesztivál után kezdett bennem megfogalmazódni, nem az oktatás gondolata, hanem egy workshop gondolata, hogy szeretném megmutatni Magyarországon nagyobb tömegeknek, hogy mi az a kizomba. Nem én szerettem volna megmutatni, hanem egy fesztivált vagy workshopot akartam szervezni. Volt egy listám azokról az oktatókról, akikről én úgy gondoltam, hogy képviselhetnék ezt és be is mutathatnák Magyarországon.
3 fesztivál után, már nagyjából arcról felismertek bizonyos oktatók, mert sokkal kisebb volt a kizomba közösség mint ma. Lábatlankodtam annyit az órákon, hogy ismertek és tudtam az elérhetőségüket az embereknek. Bekértem az ajánlatokat, hogy mennyi az annyi. Elkezdtem szervezni saját büdzséből. Soha nem szerveztem semmit korábban, nem volt benne tapasztalatom. Elkezdtem felvenni a kapcsolatot az oktatókkal, borzasztó árak voltak, nagy mennyiségű pénzt kellett kockáztatni. Elkezdtem érdeklődni táncos körökben, hogy érdekelné-e őket egy ilyen fesztivál… de sajnos eléggé tartózkodó volt a reakció a témára. Mivel láttam a számokat (ennek a költség vonzatát) és láttam hogy mennyire tartózkodóak a táncosok, elvetettem ezt az ötletet. Úgy gondoltam ezt most mégis jegelni kellene, de az utolsó pillanatban jött Petchu válasza és küldött egy ajánlatot. Jóval olcsóbb volt, mint a többi oktató. Akkor fontolóra vettem az egészet és újra beszéltünk róla TZ-vel (Tóth Zoltán) és Vercsivel és valahogy átkattant a fejemben a dolog és akkor azt mondtam, hogy üsse kő nem érdekel, hogy mi lesz, megcsinálom. Ha elveszik a pénz akkor mindegy, nem érdekel, egyszer meg kell csinálni, lesz ami lesz és azt mondtam a Petchunak, hogy elfogadom az ajánlatát.
Szerveztem időpontot, helyszínt, szállást és végül is elkezdett beindulni a dolog, meghirdettük, csináltunk hozzá egy weboldalt, nyomtattunk flyereket, elkezdtük promótálni, leginkább salsás körökben. 2011 májusában volt az első Yes Kizomba fesztivál, akkor lett a brand kitalálva, ami TZ ötlete volt, én meg hozzátettem az összes többit. Az első Yes Kizomba jól sikerült, kb. 55-60 ember volt a workshopon. A szlovák Kimbombos társulatot (Mara Lukama fellépőcsapata) hívtuk meg és Petchuék is felléptek.”
Mikor fogalmazódott meg benned a tanítás gondolata? Kitől és hol tanultad meg a kizomba tanítását?
“2011 áprilisában sikerült rávennem Vercsit és TZ-t, hogy jöjjenek ki velem az Africa Dancarra, de mielőtt elmentünk volna, elkezdték pedzegetni, hogy ha meglesz a fesztivál utána az emberek szeretnék, ha lennének órák is. Akkor gondolkodtam el először a kizomba oktatásán. Úgy gondoltam, hogy egy év után valamennyire tudunk kizombázni, vagy legalábbis valami hasonlót csinálunk, de én tanítani még nem tudtam. Nem láttam benne a metodikát, nem tudtam, hogy hogyan lehetne tanítani. A workshopokon is csak azt láttam, hogy figura figura hátán. Írtam Petchunak, hogy segítsen, aki azt mondta, hogy “No problem” az Africa Dancar után neki van ideje és maradjak ott vele és megcsináljuk ezt az oktató kurzust.
Vercsiék visszajöttek Magyarországra az Africa Dancar után, én maradtam Petchunál. Nála is laktam, mert szerinte az a legjobb, ha látom, hogy milyen az angolai élet, az ottani értékrend, a vendégszeretet, ahogy hozzáállnak az emberekhez, az életvitelük. Ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megszerettem a táncot.
Abban az időben Petchu másik testvére is nála lakott, aki ott akarta megvetni a lábát, mint angolai DJ. Minden nap volt valamilyen foglalkozás: elmélet vagy gyakorlat. Részt vettem a publikus óráin, ha nem volt órája akkor privát módon csak velem foglalkozott. Volt amikor csak zenét hallgattunk, megmutatta, hogy különböző zenékre hogyan táncolnak. Rettenetes sok zenét kaptam, közben Petchu elmesélte, hogy miről szólnak a dalok (persze nem csak portugálul énekelnek, hanem kimbundu nyelven is). Abban az időben egyáltalán nem tudtam portugálul, most már az írást nagyjából megértem. Kizomba és afro órái voltak, semba nem.
Abban az egy hétben olyan szinten képbe kerültem, hogy láttam ő hogyan építi fel a kizomba oktatását, alapelemeket, a kombinációkat és hogy hogyan tanítja meg ezeket. Megmutatta a mögötte levő kulturális hátteret. Petchu azt mondta, hogy ő megmutatja azt, amit ő tanít, de ez csak egy pici indulás, kiinduló pont. Nem akarta, hogy pontosan ugyanazt tanítsam amit ő, és én is biztos voltam bennem, hogy én ezt nem így akarom tanítani.”
Mikor és hogyan kezdtetek el tanítani?
“Miután visszajöttem Portugáliából 2011-ben, a Yes Kizomba workshopon hirdettük meg, hogy elindítjuk az első kurzusunkat Vercsivel. Sokan eljöttek az első kurzusra, salsások főleg, kb. 25-30 fő. Amikor láttuk, hogy megmaradnak az emberek, a 2. és a 3. órán is ott vannak, akkor nyáron, július-augusztus tájékán indítottuk a következő tanfolyamot. Elkezdődtek a kurzusok és nem volt más csak Nagy Tamás és Farkas Veronika. Egyre sokasodtak a kurzusok és mindig egy-egy újabb napon kezdődtek ezek a tanfolyamok. Lassan lefedtük a hetet, hogy minél több embernek tegyük lehetővé a tanulást, mert persze mindig volt valaki, akinek az a nap nem volt jó. Az órákra folyamatosan készültünk és folyamatosan formálódott bennünk is, hogy akkor mit hogyan tanítsunk. Folyamatosan jöttek a visszajelzések, és folyamatosan finomodott az oktatási rendszerünk. Minél több kurzusunk volt annál több tapasztalatunk volt abban, hogy hogyan tudjuk ezt jobban tanítani és átadni. Volt már korábban egy pár kurzusom salsából is, akiket Ladányi Zolitól kaptam. Voltak alkalomszerű oktatásaim is salsában. Verának viszont több oktatási tapasztalata volt mint nekem, salsa kurzusokból és rekreációs tanulmányaiból kifolyólag. Egy idő után külföldre is hívtak oktatni, az első meghívás Belgrádba szólt, az első BIKE fesztiválra, utána indult el a nagyobb volumenű oktatás külföldön is. Megkerestek, hogy szeretnék ha rendezvényeken és fesztiválokon is oktatnánk. Volt egynapos workshop velünk, pl. Grazban, de volt egész nagy fesztivál is pl.: az első és második KIFE, LIKE fesztivál Lisszabonban. Alkalomszerűen meghívtak pl.: Pozsonyba, Bécsbe, Zágrábba.”
Mikor és hogyan alakult meg a Kizomba Club Hungary?
“Kezdetben még csak egy kizomba.hu nevű weboldal létezett, ami olyan portálként működött, ahol kizombával kapcsolatos információk voltak megtalálhatóak. Kulturális dolgok, amik a tánccal együtt járnak és a tanfolyamaink. Az volt az új ötlet, hogy le kell választani a kulturális dolgokat az oktatásról, így a kizomba.hu megmaradt, mint információs portál és mellette létrehoztuk a Kizomba Club Hungary (KCH) csoportot 2012 szeptemberében, azokból akik a legrégebbi tanítványaink voltak. Olyan emberekből állt, akik elsőkként kezdték el tanulni tőlünk a kizombát Magyarországon. A KCH alapvetően Nagy Tamás és Farkas Veronikáról szólt akkoriban, akik a KCH-t képviselték. Egyre nagyobb nyomás volt rajtunk, nem tudtunk már több órát tartani. Nekem és Verának is megvolt a saját munkája és utána minden este mentünk tanítani. Egy idő után kezelhetetlenné vált a dolog, fizikailag lehetetlen volt több órát tartani. A KCH csapat segített nekünk. Beálltak a kezdő kurzusokon is és segítettek az embereknek, hogy átkeljenek a kezdeti rögös úton. Segítettek mutogatni, magyarázni a dolgokat. Vitték az adminisztrációs munkát, ötleteket adtak, hogyan lehet jobbá tenni az oktatást. Ezzel a csapattal kezdődött el egy több hónapos munka. Ennek során adtuk át Vercsivel azt a több éves tapasztalatot, amit addig összeszedtünk a kizomba oktatásában és táncolásában. Egyfajta oktatóképzés volt ez, hogy ők is be tudjanak szállni a tanfolyamokba, mert mi már Vercsivel nem bírtuk. A KCH előtt, TZ kezdett el tanítani Mező Timivel, a KCH többi tagjai olyan 2012-2013 körül kezdtek el órákat adni.
Ahogy egyre népszerűbb lett a műfaj, 2012-ben más tanárok is megjelentek a oktatási színtéren. Ezen oktatók közül egyedül Baráth Karesz, László Julcsi, Sipos Edit (Borza Verocs is egy részben) és Botond voltak a mi tanítványaink, mi foglalkoztunk az ő képzésükkel. Salsa vagy más tánciskolás oktatók is elkezdtek kizombát tanítani, ők a maguk uraik voltak, nem tudom, hogy ők honnan szerezték a tudásukat.
Számomra nem az volt a lényeg, nem az volt a cél, hogy a tanársegédeim úgy táncoljanak, ahogy én, annak nincs teteje, hogy engem másoljanak. A cél az volt, hogy elsajátítsák a metodikát, ha stílusban és a technikában vannak kisebb eltérések, az nekem sosem volt probléma. Valakinek az egyénisége mindig megmutatkozik a táncban, és ez nem baj, nem szabad elnyírni vagy visszafojtani. Én nem másolatokat akarok látni, én nem magamba vagyok szerelmes, hanem az út, a csapásirány meglegyen, hogy ebben vannak vargabetűk az nem baj, de ugyanabban a mederben menjünk, egy irányba, ez a lényeg.”
Mikor kezdődtek el a bulik?
“Eleinte a salsa bulikban kértük a DJ-ket, hogy játszanak kizombát, így egy este volt kb. 3 szám. Ilyen események voltak pl.: Gera – Szilvuplé, Adalberto – Mozaik. Azt gondoltuk, hogy ez így nem lesz jó, mert nem tudnak gyakorolni az emberek. Egy idő után nem fognak fejlődni a diákjaink, ha nincs lehetőségük gyakorolni és kitaláltuk, hogy legyen Practica (tangóhoz hasonlóan). Kibéreltünk egy termet, először a Magnet házban 2011-ben és 3 órán keresztül egyszerű listáról ment a zene és a gyakorlás. Azzal egészítettük ki, hogy a Practican lehetett kérdezni tőlünk, segítettünk. Megszerveztük, hogy lehessen hozni enni-inni valót, hogy ne haljunk éhen, így egy picit házibuli jellegű lett a dolog. Aztán nagyjából 2-3 havonta szerveztünk Practicat.
Később akkorára nőtt a közösség, hogy könyörögtek az emberek, hogy tegyenek be több kizombát a salsa bulikban és elérték azt, hogy a salsa buli előtt egy órán át kizomba volt 21:00-től 22:00-ig majd 22:00-től rendes salsa buli egy-két kizombával. Aztán már komplett kizomba blokkok voltak a buliban, de ez a megoldás elég tiszavirág életű volt. Elkezdődött a panaszkodás, hogy miért van ilyen sok kizomba, de ha meg visszavették akkor meg a kizombások kezdtek el panaszkodni, hogy a kizomba is meg lett hirdetve a buliban, ezért jöttek el.
Elkezdődött szépen lassan, hogy külön terembe tették a kizombát. Elsők között volt a Capital salsás buli az Eötvös 10-ben, lent a pincében. Később a Colombus hajós salsás buliban, lent a tat részben egy pici helyiségben volt külön kizomba terem.
Azokban az időkben jelent meg Jeszenszky Attila, mint az első kizomba DJ. Attila a 2. vagy a 3. kurzuson már ott volt, mint tanítvány. Magától találta ki, hogy szeretne DJ-zni, foglalkozni a zenével. Az egyik óra után odajött hozzám és mondta, hogy régebben foglalkozott a DJ-skedéssel és van valamilyen szintű felszerelése, nagyon tetszik neki ez a zene és mit szólnék hozzá, ha ő kizomba zenét kezdene játszani. Kért tőlem zenéket és kérte, hogy mutassak neki olyan forrásokat, ahol ő is tud keresni. Így már volt külön kizomba DJ, aki erre dedikálta a saját idejét és tudását. Itt érett be igazán a kizomba téma, volt már akkora közönsége ennek a kizombának, volt rá igény, voltak órák, volt már rá egy külön DJ, voltak külön bulik és már megvolt az a kritikus tömeg, ami fenntartotta a rendszert.”
Szerző: Bata Kinga