A Tánc Pszichológiája Kutatás – eredmények 1. rész

Készítették:

Maráz Anikó
pszichológus, doktorandusz, ELTE PPK Pszichológia Intézet

Szakál Csilla
a Latinfo.hu szerkesztőségi tagja

Készült: 2013. augusztus 8.

Hogyan kerül a csizma az asztalra?

Mindenekelőtt engedjétek meg, hogy a Latinfo.hu és az ELTE Pszichológia Intézetének nevében megköszönjük Nektek, hogy kitöltöttétek kérdőívünket. A kutatásban a tánccal kapcsolatos szokásaitokat, érzéseiteket és élményeiteket szerettük volna közelebbről megismerni. Több szempontból is fontos kutatás volt ez: egyrészt azért, hogy megismerjünk Titeket amennyire lehet, a Ti táncos szokásaitokat és igényeiteket. Másrészt a tánc pszichológiáját szerettük volna feltárni, mivel ezzel a területtel nemzetközi szinten is nagyon kevés kutatás foglalkozik. Ezt a hiányt is szerettük volna pótolni, ami a Ti segítségetek nélkül nem jöhetett volna létre.

Elkészült tehát a felmérés kiértékelése, melyet, ahogyan ígértük, szeretnénk ezúton megosztani veletek. Az eredmények 451 táncos, a Ti válaszaitokból állnak össze, akik salsán kívül társast (latin és standard) illetve egyéb táncokat (bachata, kizomba/zouk, reggaeton) táncolnak vagy táncoltak valamikor.

Mielőtt belekezdünk, fontos megemlítenünk, hogy a felmérés nem reprezentatív, vagyis nem feltétlenül igaz a teljes táncos közönségre. Az elemzés csupán azoknak a válaszait tartalmazza, akik kitöltötték a kérdőívet, vagyis messzemenő következtetéseket a teljes táncos „társadalomra” nézve csak óvatosan lehet levonni.

Vitáznál a kutatás megállapításaival vagy véleményed van a témáról? Szólj hozzá a cikkhez a lent található FB comment dobozban!

Játék és muzsika két részben

Több témakörben kérdeztünk Benneteket. Mivel nagyon sok adat van, az elemzést két részben fogjuk bemutatni – az első részben arról írunk, hogy ki hogyan válaszolt a kérdésekre, milyen a válaszok eloszlása. A második írásban pedig a válaszok közötti összefüggéseken lesz a hangsúly. Igaz-e például, hogy a lányok többet járnak bulizni mint a fiúk? Egy másik érdekes jelenségről is szót ejtünk majd, ami a táncfüggőség.

Hahó itt a Föld! És ott?

Térjünk is rá tehát a válaszokra! A válaszadók átlagéletkora 32 év, és úgy tűnik, nincs életkori különbség a tekintetben, hogy valaki salsát, társast, mindkét táncot vagy egyéb táncot táncol. Nemek tekintetében az arány 70-30% a nők javára (bár lehet hogy ez nem a hölgyek túlsúlyát jelzi a parketten, hanem inkább azt, hogy mi lányok szorgosabban töltögetünk kérdőíveket…). Felmérésünkben a diplomások száma nagyon magas, 70%, az érettségizettek pedig 28%-ban vannak – a táncos közösségben tehát nagyobb arányban vannak a felsőfokú végzettségűek, mint a teljes népesség körében. Válaszadóink többsége dolgozik és nem tanul, azonban már itt megjelennek különbségek az egyes táncágak között. Míg kb. minden második társast táncoló, addig csupán minden ötödik salsás tanul jelenleg. Hasonló különbség jelentkezik a munka területén is: a salsások 91%-a, míg a társast táncolóknak „csak” a 70%-a dolgozik jelenleg. Lehet hogy a salsát könnyebb beleilleszteni a munka diktálta világba, mint a társast? Anyagi helyzet tekintetében kb. 40% átlagosnak mondja magát, 55% átlag felettinek, és csupán 5% állítja, hogy átlag alatti bevétellel rendelkezik. A társast táncolók tipikusan „régi motorosok” – 41%-uk 7 évnél is többet táncolt aktívan! A salsások jellemzően 2-4 éve táncolnak. Tízből 2-en tanítanak, és 4-en versenyeznek illetve fellépnek.

Te mennyit gyakorolsz?

Mennyit jársz órára? És mit gondolsz, mennyit kellene órára járnod, hogy fejlődj? Nos, úgy tűnik, hogy a salsások többsége heti 1-2 órában koptatja a parkettát, míg a társast táncolók ennél valamivel gyakrabban járnak órára.

Hányszor voltál órán/workshopon?

És mennyit bulizol? A salsások többsége heti max. 2 alkalommal jár el valahová, bár 10%-uk ennél többször bulizik. A társastáncosok ezzel szemben vagy nem járnak bulizni, vagy ők is legfeljebb heti kétszer – tekintve hogy nagyon szűkösek a társastáncos bulik lehetőségei, ez annyira nem meglepő. Két ember jelezte, hogy heti 7 vagy annál több alkalommal járnak társastáncos buliba – ők vagy magánpartit tartanak, vagy legyenek olyan kedvesek és osszák meg velünk is a titkos bulihely nevét! Köszi!

Mennyit bulizol?

Jó pap holtig tanul – tartja a mondás, a megkérdezettek fele úgy ítéli meg, hogy jelenleg közepes tánctudással rendelkezik, pedig sokan több éve koptatják a parkettet. Összesen 39% elégedett, és csupán 10% elégedetlen a tudásával. A társast táncolók valamivel kevésbé elégedettek a tudásukkal – vajon ez a tánc nehézségét vagy a tanárok elégedetlenségét jelzi?

Kapcsolati státusz

Nos, vajon igaz-e, hogy a salsa alkalmasabb a párkeresésre, mint a társas? Úgy tűnik, hogy azok között akik salsáznak, valóban több az egyedülálló, mint azok között, akik társast táncolnak. Talán épp ismerkedési célból járnak salsázni?

Kapcsolati státusz

Minden tizedik embernek több, mint 8 éve tart a kapcsolata, míg 12 hónapnál rövidebb kapcsolatról a kitöltők 19%-a számolt be. Jó hír: azok között, akiknek van párkapcsolata, a túlnyomó többség (82%!) elégedett a jelenlegi párkapcsolatával. Gratulálunk! Érdekes, hogy a partnerek jellemzően táncos körökből kerülnek ki; 61% állította, hogy a partnere táncol, és az esetek kb. harmadában rendszeresen szoktak is együtt táncolni.

Szex

Te mennyire vagy elégedett a szexuális életeddel? Gondoltátok volna, hogy több, mint 70% (nagyon) elégedett a szexuális életével? Pedig így van! A maradék 20% elégedett is és nem is, 10% pedig az elégedetlenkedők. További érdekesség, hogy az összes kitöltő 28%-a nem él rendszeres nemi életet. Ami a partnerek számát illeti: az elmúlt 6 hónapban 22%-nak nem volt szexuális partnere, 57%-nak 1, 20%-nak 2-3 és 3%-nak pedig 4-10 szexpartnere volt.

Mi a helyzet a szeretőkkel? (szerető = szexpartner, akivel nem vagy/voltál párkapcsolatban). Úgy tűnik, hogy a többség ismét a táncos szférából kerül ki: a szeretők 54%-a néha vagy rendszeresen táncpartnernek (is) szegődik/szegődött.

 

Testsúly, testmagasság

A fiúk átlagosan 180 cm magasak, míg a nők 167 cm-re nőttek. Ehhez egy teljesen egészséges átlagos testsúly tartozik: férfiaknál 80 kg (BMI: 24,7), nőknél 59 kg (BMI: 21,1)[1]. Egyébként a hivatalos testsúly-kategóriák alapján a kitöltők 74%-a normál testsúlyú, 7% sovány és kb. 19% némileg túlsúlyos. Érdekesség egyébként, hogy a magyar népességnek több mint fele túlsúlyos. Ehhez képest úgy tűnik tehát, hogy a tánc igen hatékony testsúly-kontrollt jelenthet.

Te miért táncolsz?

Úgy tűnik, hogy a táncos „társadalom” talán minden eddiginél egységesebb a motivációk tekintetében: azért táncoltok, mert örömötöket lelitek benne. A jó hangulat, a boldogság, eufória érzése minden másnál nagyobb erőt ad, hogy elmenjetek táncolni. Az egyetlen különbség talán a két tánc között, hogy a salsásoknál a társaság adta öröm is bekerült a Top 10-be, míg a társast táncolók körében a sikerélmény tűnik fontosnak.

Salsa Top10

Társas Top10

1.

mert örömömet lelem benne.

1.

mert örömömet lelem benne.

2.

mert a tánc közben boldognak érzem magam.

2.

mert a tánctól jobb hangulatba kerülök

3.

mert a tánctól jobb hangulatba kerülök

3.

mert a tánc közben boldognak érzem magam.

4.

mert a tánc feltölt energiával.

4.

mert a tánc feltölt energiával.

5.

mert a tánc oldja a napi stresszt.

5.

mert a tánc oldja a napi stresszt.

6.

hogy színt vigyek a mindennapjaimba.

6.

mert érzem, hogy folyamatosan fejlődök.

7.

mert a tánc kihozza belőlem a férfit / nőt.

7.

hogy színt vigyek a mindennapjaimba.

8.

mert érzem, hogy folyamatosan fejlődök.

8.

mert a tánc sikerélményt nyújt.

9.

mert jó a társaság

9.

mert a tánc kihozza belőlem a férfit / nőt.

10.

mert a tánc önbizalmat ad

10.

mert a tánc révén megszerzett önbizalom az életem más területeire is hatással van.

 


[1] A BMI (Body Mass Index) azt mondja meg, hogy a testmagasság alapján az adott testsúly egészségesnek tekinthető-e. Kiszámíthatod és bővebben olvashatsz róla számos netes fórumon, pl. itt:

http://www.hazipatika.com/taplalkozas/fogyokura/bmi_testtomegindex_kalkulator

 

Vajon a fiúk más okból járnak táncolni, mint a lányok?

A vezető okokat tekintve nem; a fiúk is és a lányok is egyaránt az örömöt, boldogságot, jó hangulatot keresik a táncban. Mindemellett azért megjelennek nemre jellemző indokok is: a fiúk inkább a sikerélményt, a testük irányítását valamint az ismerkedés lehetőségét említik vezető okként, míg a lányok a nőiességük megélését, az önbizalomszerzést és az önkifejezést is okként jelölték meg.

Fiúk

Lányok

1.

mert örömömet lelem benne.

1.

mert örömömet lelem benne.

2.

mert a tánc közben boldognak érzem magam.

2.

mert a tánc közben boldognak érzem magam.

3.

mert a tánctól jobb hangulatba kerülök

3.

mert a tánc feltölt energiával.

4.

mert jó a társaság

4.

mert a tánctól jobb hangulatba kerülök

5.

mert a tánc oldja a napi stresszt.

5.

mert a tánc oldja a napi stresszt.

6.

hogy színt vigyek a mindennapjaimba.

6.

mert a tánc kihozza belőlem a férfit / nőt.

7.

mert a tánc feltölt energiával.

7.

hogy színt vigyek a mindennapjaimba.

8.

mert új embereket ismerhetek meg.

8.

mert a tánc önbizalmat ad

9.

mert a tánc sikerélményt nyújt.

9.

mert érzem, hogy folyamatosan fejlődök.

10.

mert jó érzés irányítani a testemet.

10.

hogy kifejezzem önmagam.

Mi az, amit NEM keresel a táncban?

Egy dolog úgy tűnik, biztos: hogy egyik nem sem azért jár táncolni, mert szexpartnert keres. Ez ugyanis a felsorolt 51 indok közül a legkevésbé motiváló mind a fiúknak, mind pedig a lányoknak! Sem a fogyás, sem pedig a párkapcsolat keresése nem tartozik a fő motivációk közé. Érdekes eredmény továbbá, hogy míg lányoknál a fiúk kinézete nem tűnik meghatározó oknak, a fiúknál a lányok csinossága mint motiváló tényező a 22. helyen szerepel. Úgyhogy lányok: ha táncolni indultok, elő a csinos ruhával!

Zárszó az 1. részhez

Majdnem félezer táncos töltötte ki az első magyarországi tánckutatás kérdőívét, ami nagyon sok lelkes és szorgalmas résztvevőt jelent. Köszönjük munkátokat és türelmeteket.

Izgalmas eredményeket tudtunk meg a válaszaitokból. Például azt, hogy a táncos közösség átlagéletkora 32 év, az átlaghoz képest magasabb iskolai végzettségűek, és tehetősebbek társaiknál. Egy „tipikus” táncos heti 1-2 alkalommal jár órára, és legfeljebb 2 alkalommal megy egy héten bulizni. Érdekes továbbá, hogy a szerelmek és a szexpartnerek is túlnyomóan táncos körökből kerülnek ki. Meg kell állapítanunk, hogy a tánc egy igen hatékony sport is, legalábbis ami a testtömeg indexet illeti – nemtől és táncágtól függetlenül éppen jó testalkattal rendelkeztek! No de miért járunk egyáltalán táncolni? Azért, mert örömünket leljük benne. Ilyen egyszerű!

Természetesen a fenti eredmények korántsem merítik ki a teljes adatbázisból levonható következtetéseket. Ennek érdekében egyrészt hamarosan jelentkezünk egy második cikkel, melyben az adatok közötti összefüggésekkel fogunk foglalkozni,másrészt pedig akinek további kérdése van, az nyugodtan írjon nekem (aniko.maraz@ppk.elte.hu). Természetesen továbbra sem adunk ki semmilyen, a személyazonosság azonosításra alkalmas adatot.

Most tehát búcsúzunk, de hamarosan jelentkezünk a következő írással. Addig pedig sok örömöt kívánunk nektek a tánchoz a Latinfo.hu és az ELTE Pszichológia Intézet kutatásban részvevő összes emberének nevében! :)

A kutatás további eredményeiről itt olvashatsz.


Közzétéve

itt:

, írta: