Előszó
A következő rövid írást a kizomba zene és tánc történetéről azoknak szánom, akik gondolkodnak azon, hogy megismerkedjenek a kizombával, esetleg már hosszabb-rövidebb ideje táncolják és szeretnének egy kicsit több részletet megtudni arról, hogy amit és amire táncolnak az tulajdonképpen micsoda. A cikk első részében a tánc és a zene kialakulásáról lesz szó, annyira amennyire egy átlagos Kelet-Európai, kizombát tanuló fehér embernek illik tudni a tradíciókról. A második részben pedig leginkább a „kortárs kizomba zenére” szeretnék fókuszálni majd.
A tánc kultúrtörténeti részleteiről volt már itthon több workshop is, érintve a törzsi táncokat, népszokásokat, a semba kialakulását és a történelmet az ősrobbanásig visszamenőleg. Én arra koncentrálnék, ami ezekből esetleg kimaradt. Úgy az utóbbi 20-30 évre és napjainkra. Sajnos a terjedelembe és az írásos formába túl sok részlet vagy zenei demonstráció nem fér bele, de talán a jövőben valamilyen módon folytatom.
Cikkünk két részes:
1. A kizomba tánc kialakulása
2. A kizomba zenéről
2. A kizomba zenéről
Sok helyen lehet olvasni, hogy a kizomba zene úgy alakult ki, hogy a semba meg a zouk keveredett. Vagy ha kicsit részletesebb a leírás, akkor 80-as években a Kassav által Afrikába exportált zouk keveredett a sembával, és más helyi angolai folklórral. Ahhoz, hogy ne éljünk tévedésben, nem árt tudni mellé pár részletet. Általában ott tévedünk el, hogy rákeresünk youtube-on, meghallgatunk pár ismert zouk zenét és a kedvenc kizomba számainkat, tényleg nagyon hasonlók, sőt sokszor különbséget sem tudunk tenni, hogy ez most mitől zouk, meg mitől kizomba. Ez azért van, mert mindkettő zouk valójában, csak az egyiket a kizomba kalap alá vesszük.
Nelson Freitas – Rebound chick
Mafie Zouker & Paulo Mac – Mais Que Prazer
A zouk a kezdetekben: 80-as évek
A helyzet az, hogy az emlegetett zouk, ami a sembával keveredett, csak egy őse annak, amit ma így nevezünk. A kialakult kizomba sem az volt, amit gyűjtő néven ma kizombának hívunk. De mutatom, hogy szólt anno egy zouk szám. Pontosabban zouk-béton szám.
Kassav – Zouk La Se Sel Medikaman Nou Ni
Valljuk be, nem annyira hasonlít arra, amit ma zouk vagy kizomba bulikban hallunk. Ma többnyire a lambada zoukot, vagy zouk love-ot hívjuk zouknak, ami szintén ebből származik. Kizombának pedig minden mást, amire nem lambadát táncolunk, vagy a kiadó kizomba néven adja el. Portugáliában amúgy mindent kizombának hívnak nagyjából, ami a zoukból származik.
A Kassav hatása Afrikában
A Kassav volt az a zenekar, aki importálta a karibi zenét és a zoukot Afrikába. A 80-as években végigtarolták a kontinenst a saját stílusukkal. Ők voltak az afrikai Beatles. A Kassav által népszerűsített zouk ritmus a holland és a portugál gyarmatokon is nagyon népszerű volt. Mindenhol hozzákeveredett a helyi folklórhoz.
Angolában a zouk a sembával keveredett. Cabo Verdén a coladeirával, Guinea Bissau-n a gumbe nevű műfajjal. Saou Tomé-n a puita, Mozambikon pedig a marabenta volt az, ami a zoukkal keveredve a helyi kizombát alkotta.

A zouk és az angolai folklór keveredése
A kizomba tehát úgy alakult ki, hogy a zouk ritmusát átvették a zenészek, de a helyi folklór elemeit megtartották: énekeket, hangszereket, együttesek felállását.
Az eredeti retro zouk és semba ritmus tényleg nagyon hasonló volt, ettől tudott népszerű lenni a zouk. Leginkább a hangszerelés más, de a ritmika nagyon hasonló. Emellett a semba és az angolai kizomba dallamvilága sokkal gazdagabb. Sokkal összetetteb a zene, mint egy retro zouk, és élő hangszerekkel játsszák. A retro zouk monotonabb, mert gépzene, szintivel meg gépdobbal. A nyelv is más, a zouk tipikusan francia, míg a kizomba portugál nyelvű. Tehát így keveredett bele a zouk a 80-as években az angolai sembába.
Kizomba zene kezdetei
Angolában Eduardo Paim-ot szokás a kizomba atyjaként emlegetni. 1982-ben egy SOS nevű bandát alapított, akikkel mindenféle saját stílussal kísérleteztek, akárcsak a Kassav. Sajnos nem nagyon van fellelhető hanganyag tőlük a 80-as évekből, de valószínűleg a Kassavhoz hasonló jellegű zenét játszottak angolai beütéssel és portugál nyelven. Bár mindig tiltakoztak, hogy ők nem zoukot, hanem angolai zenét játszanak, de ha sokan ezt mondták rájuk, az valószínű nem véletlen. Egy rádió adásban az SOS dobosát megkérdezték, hogy akkor milyen stílusnak hívná. Erre azt válaszolta, hogy kizomba. Mivel ők party zenét játszottak, amikre a kizombada-kon táncoltak az emberek. Így keletkezett a kizomba, mint stílus elnevezés Eduardo Paim dobosától.

A musicality workshopjaimon szoktam mutogatni zenéket, hogyan zajlott az evolúció a 90-es évektől. Mi a zouk, milyen egy korai kizomba, mi a ghetto zouk, mi angolai és cabo verdei, a mobass zenéi milyenek és milyen a tarraxa. Itt most azért nem teszem mert nehéz írásban átadni, hogy hol és mire kell bennük figyelni. Rengeteg ismert producerről tudnék jó sztorikat (Kaysha, M&N, Nelson Freitas), de helyhiány miatt most ez is kimarad. Talán egy következő cikkben megírom, ha lesz rá igény.
Vannak határesetek is. Amiről tényleg nehéz megmondani micsoda. A szakértők közül is van aki sembát, van aki kizombát táncol rá, ízlés szerint. Például a tavalyi év kizomba zenéje az Angola Music Awardson. Az alapja zoukos, de nem egyértelműen, sokan sembát táncolnak rá.
Kyaku Kyadaff – Entre Sete Sete & Rosa
Egyébként annyira nincs jelentősége ennek, mert a kizombára is szinte azt táncolják az angolaiak, mint a sembára, csak más attitűddel. Lassabb és romantikusabb kizomba zenére nyilván a tánc sem annyira figurás, trükközős, mint egy vidám sembára.
Kizomba Cabo Verdén
Angolához hasonlóan Cabo Verdén is végbement ez a folyamat a 80-as években. A cabo verdei zouk is kialakult a helyi folklór és a kompa, valamint az új szinti hangzás kombinálódásával. A helyi zenét coladeirának hívják. Ez eleve lassabb a sembánál, közelebb áll a compa zenékhez. Nagyon jellegzetes benne a gitár ritmusa, van hogy mindenféle egyéb kíséret nélkül csak 2-3 gitárral játsszák.
Az új stílust Cola-zouk vagy Cabo-love néven emlegetik. A leghíresebb cabo verdei zouk együttes a Livity volt a 80-as 90-es években.
Livity – Livity
https://www.youtube.com/watch?v=h_lzZJP1Zwo
A mai cabo verdei kizombák is jellegzetesek. Amikre mi itthon táncolunk szinte mind cabo verdei producertől származik. Cabo Verdén nem hívták sem a táncot, sem a zenét kizombának, ott ez zouk.
Ghetto zouk, Nelson Freitas és a többiek
Ez az egyik stílus, amit mi gyakrabban hallgatunk és táncolunk. A Nelson Freitas, Mika Mendes, Kaysha vonal is a cabo verdei zoukhoz áll közel. Ghetto zouk a pontosabb megnevezése. Ennek a stílusnak a hazája meglepő módon leginkább Hollandia és Nelson Freitas. Valójában ez nem is egy stílus, csak azzá vált, annyian másolták. Ez a Miss Jane Records kiadónak a brand-je vagy márkaneve. Ezt sokan nem tudják.
Úgy nagyjából 10 év alatt Freitas karrierje felfutott. Híres producer és szövegíró lett. Nagyon ismert lett a cabo verdei zouk és az R&B vegyítéséből kialakított stílusa. Keverte a cabo verdei kreol nyelvet az angol nyelvvel. Nelson első szóló albuma platina lemez lett Angolában 2006-ban.

Napjaink kizomba zeneipara
Egy fontos dolgot nem árt tudni a zeneiparról. Ezek az énekesek, producerek többnyire nem táncosok. Kaysha, Nelson, és az ő producereik közül egyikük sem táncolja a kizombát. Nem is kizárólag a táncos társadalomnak zenélnek. Olyan zenét csinálnak, amit szerintük a DJ-k játszanak egy discoban, rádióban. Ettől lesz valami sláger, és ez a cél. Ők nem foglalkoznak azzal, hogy milyen stílust táncol rá az ember. Sőt azzal sem, hogy milyen stílusba sorolható a zene. Egy valami fix, a zoukos ritmika. (Hogy ez konkrétan mit jelent, az most nem fér bele ebbe a cikkbe sajnos.)
Portugáliában épp olyan a kizomba, mint itthon lemenni slágerzenére táncolni valamit. Nem figuráznak, nincs lábtolás, blokk, gyorsítás. Mert nem táncosok, csak bulizó népség. Olyan mintha itthon lemennék az Ötkertbe és elvárnám hogy egy random lány megcsinálja nekem a titanicot vonalas salsában. A lányok nagyrésze 1-2 lépést tud nagyjából. Pont mint nálunk egy szórakozóhely.
A fesztiválokon látott fesztivál kizombát nem táncolják buliban, egyrészt nincs is hely, meg nem is tudnak figurákat, stb. Csak lemennek bulizni és összeszednek idővel pár mozdulatot. Esetleg pár órára elmennek suliba. A jellemző palop éjszaka az, hogy 3-4 haver lemegy egy buliba, isznak 1-2 piát, ha kizomba szól felkérnek pár lány. Aztán elmennek egy afrohouse buliba veretni, vagy az afrohouse terembe.
Ennek megfelelően kell a zeneipart is elképzelni. Vannak producerek akik a fesztivál táncos közönségének csinálnak zenéket (DJ Radikal, vagy JB, talán Elji is ide tartozik). Velük sem fellépést sem koncertet nem lehet eladni, hiszen mit csinálnának a színpadon. De a fesztivál közönség ismeri a zenéiket.

Vannak viszont akik slágereket írnak a bulizó átlag embereknek (C4 Pedro, Anselmo Ralph). Anselmo a legnagyobb király, vele meg lehet tölteni egy stadiont is.
Aztán vannak az igazi klasszikus hangszeres zenészek, Banda Maravilla, Don Kikas, akik tényleg igazi zenészek, koncerteznek, énekelnek, fellépnek.
Ennyit szerettem volna nagy vonalakban ebbe a bevezető írásba sűríteni. Ha valakinek kérdése van, vagy jobban érdekli a téma, bulikban a DJ pult mögött, vagy a bárpult előtt bármikor megtalálható vagyok.
Ezúton is nagyon köszönöm Hamvas Nikolettnek a sok hasznos infót és hogy minden kérdésben rendelkezésemre állt.
A cikk első része:
1. A kizomba tánc kialakulása
A szerző, Görcs Gergely rendszeresen tart workshopokat a kizomba kialakulásáról, zeneiségről. Ajánljuk figyelmetekbe facebook oldalát, ahol infókat kaphattok ezekről az alkalmakról: Kyra & Geri Kizomba
Szerző: Görcs Gergely (Dj Geri)