Home » Interjú » Performance vagy közelség, avagy interjú Nagy Tamással a kizombáról 1.

Performance vagy közelség, avagy interjú Nagy Tamással a kizombáról 1.

Mondhatjuk, hogy Nagy Tamás a hazai kizombás élet ikonikus alakja, hiszen ő volt az, aki elsőként bemutatta ezt a műfajt 2010-ben a hazai táncosoknak.
Tamás jelenleg Új-Zélandon él és oktat, Dj-skedik, de tavaly decemberben hazalátogatott egy workshop erejéig és picit nosztalgiázhattunk vele. 2010 óta számos dolog történt vele és a hazai “kizombás” táncosélettel egyaránt, és nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy első kézből meghallgathattam a véleményét, gondolatait.
Mivel az interjú 4 órásra sikeredett, ezért a cikkeket három részre kellett bontani.

  • Az első cikk szól arról, hogyan vélekedik Tamás az új-zélandi és ausztrál kizombás életről, lát-e párhuzamot aközött, hogy hogyan alakult ki Magyarországon és ott a kizomba.
  • A Tamással készült interjú további két részlete is hamarosan megjelenik.

Milyen a kizombás élet Új- Zélandon és Ausztráliában? Milyenek az oktatók? Mekkora a kizombás közösség?

“Az új-zélandi kizombás élet alapvetően – időben is és minden tekintetben – Európa és így Magyarország mögött jár, aminek a legfőbb oka a távolság. Nem lehet elhanyagolni azt a tényt, hogy ez a földrész mindentől a legtávolabb van, ezáltal sokára is ér oda minden információ.

Wellingtonban egyetlen oktató páros van, akik másfél- két éve kezdték el bevezetni majd oktatni a kizombát. Rajtuk kívül Auckland-ben vannak még emberek, akik foglalkoznak ezzel valamilyen szinten. A legtöbb ottani oktató az internetről edukálja magát, mivel nincs lehetőségük másra, illetve elmennek fesztiválokra Ausztráliába (esetleg valamilyen ázsiai országban rendezett fesztiválra). Új-Zélandon még nem volt kizomba fesztivál költségek és egyéb vonzatok miatt.

Ausztráliában picit hamarabb jelent meg a kizomba, mint Új-Zélandon, kb. két-három éve, így a fesztiválok is hamarabb kezdtek el rászerveződni. Ismerek azonban Sydney-ben egy Armand nevezetű srácot, aki már 6 évvel ezelőtt kezdett el a kizombával foglalkozni, csak akkor még nem volt akkora közösség, akit ezzel megfogott volna.

Az új-zélandiaknak két lehetőségük van, hogy képezzék magukat: elmennek egy ausztrál fesztiválra vagy beleinvesztálnak és elrepülnek Európába egy-két hónapra. Azonban ez az utazgatás csak  később jött divatba, ezért sajnos a kizomba megfelelő alapjai alapvetően hiányoznak, azokat sajnos az internetről tanulták, így tehát az oktatás nagy része is sajnos az internetes dolgokon alapul, és ez meglátszik a táncosokon is és az oktatókon is.

Hogy kinek a táncát nézik meg az interneten, az elég egyértelmű. Akár a youtube csatornáról beszélünk vagy a google-ról, akkor ott mindig a népszerűségnek megfelelően dobja ki a találatokat. Ha valaki interneten keresztül keres rá ezekre a témákra, biztos, hogy a legnézettebb, leglátogatottabb videókra talál rá. Van akinek változik az ízlése van akinek nem.

Van egy alapvető különbség Ausztrália és Új-Zéland között, legalábbis Wellington és az ausztrál többség között. Az ausztrálok sokkal inkább fellépés (performance) orinentáltak, mint ahogy más műfajokban is. Náluk a buli vagy a közösségi élet (social) háttérbe szorult és számukra a tánc arra való, hogy fellépjenek. A tánc számukra nem közösségteremtő eszköz, vagy közösségteremtő alkalom, hanem sokkal inkább a színpadot és a szórakoztatást jelenti. Erre is épül rá az ottani táncos kultúra, ez motiválja őket leginkább. Fellépő csapatokat vagy kurzusokat szerveznek, amit úgynevezett “performance class”- oknak hívnak, és az arra jelentkező emberek megtanulnak valami kis koreográfiát és azzal valamikor fellépnek, ahol van rá alkalom. Kevésbé motiváló nekik az, hogy szocializálódjanak, társaságba járjanak, egy szubkultúra részei legyenek.

Új-Zéland északi részén, Auckland-ben az dívik, ami Ausztráliában: fellépés orientáltak az emberek, ez a divatos. Wellingtonban – ahol én élek – picit másképp alakult, ott sokkal inkább – valamilyen csoda folytán – a szocializáció az erősebb. Nincsenek fellépő csoportok, legalábbis sokkal kevesebb.

Ausztráliában általában a nagyobb városokban, pl.: Melbourne, Sydney, Brisbane, maximum 40-50 fős  a kizomba közösség. Minden nagyvárosban 1-2 oktató vagy oktató páros van, általában egy pici közösség egy oktatóhoz tartozik, ritka az átfedés.

Új-Zélandon Wellingtonban értelemszerűen kisebb ez a szám. Eleve azért is, mert a város is kisebb, ezáltal a populáció is, ezért ott körülbelül 30-40 fős a kizomba közösség. Ha nagyon szerencsés vagy akkor 50 fő megjelenik a buliban.”

 

Milyen a magyar, az új-zélandi és az ausztrál kizombás színvonal szerinted?

“Én azt mondanám, hogy Magyarország előrébb jár sok mindenben, ez nyilvánvaló a történelmi vagy az idő miatti különbség miatt, bár a mostani helyzetet nem tudom annyira megítélni, mivel 2 éve nem élek itthon. Magyarországon 2011 óta van reguláris oktatás, tehát kurzus szintű oktatás heti rendszerességgel. Akárhogy is számoljuk a déli földrészeken csak egy pár éve, 2013-14 óta van számottevő kizomba. Így időben Magyarország előnyben van, eleve előbb kezdődött el és közelebb is van a tűzhöz.

Ott jelenleg olyan szinten vannak a dolgok, mint Magyarországon 2012-13 körül. Fejlődnek, alakulnak, egy picit lassabban, de ennek főleg kulturális okai vannak. Ausztráliában és Új-Zélandon is alapvetően brit kultúra van, így a tánc nem annyira divatos vagy populáris. Nem tartják férfiasnak. Lányok vannak, a lányok mindig jobban akarnak táncolni, mint a fiúk. Ezeken a földrészeken inkább a különböző sportok azok, amik népszerűbbek. Az ottani emberek a szabadidejüket kint a szabadban aktív pihenéssel vagy szórakozással töltik, pl.: bicikliznek, hegyet másznak. A tánc az ezek után következik, azt is inkább sportként űzik. A tánc nekik nem a valami extra élmény, nem az érzéseik kifejezéséről szól, hanem egyfajta technikai mozgásforma, kikapcsolódás, aktív pihenés, nem nagyon mélyednek bele. Nem is nagyon érdekli őket, hogy ennek mi van a hátterében, hanem csak úgy csinálják, mert jól néz ki, vagy föl lehet vele lépni és meg lehet mutatni. A mögötte lévő kultúra vagy jelentéstöbblet az nem nagyon izgatja őket.

Az oktatók nagyon keveset beszélnek erről a kultúráról az órán, nem is igazán érdekli az embereket. Hogyha figyelembe veszed azt, hogy ezeknek a fiatal nációknak kb. 250 éves múltja van, akkor érthető, hogy nem is értik ezt az oldalát a dolognak. Azonban az európai nációk számára fontosabb lehet a kultúra, hiszen magának a nemzetnek is van egy régi kultúrája, amiben nevelkedik, aminek az értékeit képviseli a mindennapokban. Vannak olyan  kulturális jegyek, amik egyértelműen azonosítanak egy nemzetet, ugye (pálinka! :)).”

 

Milyenek a kinti kizombás bulik?

“Alapvetően másképpen működik a rendszer az oktatásból kifolyólag. Vannak az úgynevezett hétköznapi social-ok, és vannak a hétvégi bulik. A hétvégi bulikban elvétve szokott lenni szeparált sensual terem. Ha van ilyen a bachatanak, kizombának az nagyon-nagyon ritka. Általában a latin bulikban egy terem van, ahol egybe játszanak salsa-t, bachata-t és egy pici kizombát. Ez a része teljesen ugyanolyan módon működik, mint Magyarországon működött, amikor elkezdődött ez a műfaj. Voltak a nagy salsa bulik és könyörögtünk, hogy rakjanak be kizombát. Így kaptunk egy este körülbelül 3 darab kizombát, aminek mindenki örült, mint majom a farkának. Amikor megnövekszik az igény, akkor egyre több száj kezd el sípolni meg panaszkodni, hogy legyen több kizomba egy este. Csak így tudják élvezni azt, amit megtanulnak az órán. Azonban ekkor a másik oldal (salsa, bachata) is elkezd panaszkodni.

Mivel Ausztráliában nagyobb városokban sokkal nagyobbak a távolságok mint Európában, az emberek jobban meggondolják mikor hova mennek. Egy hétköznapi órán részt venni sokkal időigényesebb mint Magyarországon (pl. van aki egy órát autózik azért, hogy a városba bemenjen és egy táncórára elmenjen).(Bár most, hogy visszagondolok a mi óráinkra is jöttek Székesfehérvárról. :)) Ebből kifolyólag, amikor már egy órát autózott, akkor nem az van, hogy ez az én órám, és egy órára bemegyek. Sokkal többet, több hasznot akar látni ebből az egészből. Van egy nagyon kezdő, kicsit haladóbb, és van egy középhaladó óra, és mindenki az összes órán részt vesz, függetlenül attól hogy milyen a valódi felkészültsége vagy tudásszintje. Majd miután ott eltöltött 2 órát neki igénye van arra, hogy ezt gyakorolja is, ezért általában az órák után van egy 1-2 órás praktika (social) amin ott maradnak. Viszont amikor minden oktatónak az órája utána van social, akkor utána már az emberek nem biztos, hogy hétvégén elmennek a buliba, mert megkapták azt, amit akartak. Elment az órájára, megtanulta amit megtanítottak neki, utána ott maradt egy picit táncolgatni 1-2 órát és így utána már ritka az az eset, hogy még hétvégén is azért beutazik, hogy táncolhasson. Nem éri meg neki. Emiatt a hétvégi bulik sem tudnak igazán fejlődni.”

 

Hogyan mutatták be a kizombát Új-Zélandon, Ausztráliában és Magyarországon?

“Óriási a különbség az ottani rész és Európa között, hogy hogyan lett bevezetve a kizomba. Ott nem valamifajta különleges vagy egy újfajta teljesen eltérő műfajként lett bevezetve, hanem (sajnos) pusztán technikai alapon. Plusz egy tánc, plusz lépések, plusz egy alaplépés és figurák. Számukra a kizomba nem valami teljesen új, teljesen más megközelítése a táncnak, hanem egy x + 1 tánc. Ennek az oka, hogy az oktatók 80-90 %-a az internetről képezte magát. Volt egy része, aki járt Európában így szerzett némi plusz információt, de alapvetően az internet volt a táptalaj. Mint technikai dolgot mutatták be, ezért az emberek is így álltak hozzá, alapvetően nem adott nekik semmilyen extra adalékot a  salsa és a bachata után.

Magyarországon ez nem így történt. Amikor ez a műfaj megjelent akkor jóval több információ és hozzá kapcsolódó jellemző került bemutatásra az órákon, amit az emberek átélhettek és megtapasztalhattak, nem pusztán lépések és figurák. Ez együttesen adott egy extra, bizonyos szempontból különleges élményt, ami miatt egyedivé vált. Elszeparálódott ez a táncélmény más latin táncoktól. Úgy gondolom, hogy a különbség az, hogy hogyan kapták meg ezt az emberek. A bemutatáson és az oktatáson múlik. Amikor Magyarországra érkezett a kizomba, az emberek is másképp reagáltak, mert egy különleges élményt nyújtott nekik azáltal, amit az órákon láttak és megtapasztaltak. Emiatt alakulhatott ki –  azt gondolom -, hogy sok ember elhagyta az előző táncokat, akár a salsa-t akár a bachatat, mert itt olyan élményben részesült a kizombán keresztül, amit más táncban nem tudott megélni. Valamilyen ok folytán teljesen a kizombánál maradt és ebben akart tovább fejlődni.  

A plusz az mindig a kizomba sajátosságából ered, ami nem más mint a két partner közötti kapcsolat, a kapcsolódás. Hogyan táncol a vezető és a követő egymással, milyen ez a kapcsolat és hogyan lesznek egy táncoló pár. Magyarországon úgy lett bevezetve a kizomba, hogy a vezetéstechnika testvezetés, ami alapjában véve egy sokkal szorosabb, sokkal közelibb és közvetlenebb kapcsolódási mód a két táncos között, mint más latin táncokban (kivéve a tangó). Míg a többi latin táncokban ez alapvetően nem testvezetés, nincs ilyen szoros közvetlen kapcsolat. Ennek az élménynek a megélése adott egy olyan egyedi élményt a táncosoknak, amit más táncokban a más vezetés- és követéstechnika miatt nem tapasztalhattak meg. Én azt gondolom ez egy számottevő különbség, ami önmagának a kizombának, mint afrikai stílusnak az egyik jellegzetessége. Más a kapcsolódási pont és az egésznek a technikája. Sikerült az embereknek átadni egy kulturális pluszt is, ami által megértik, vagy jobban meg tudják valósítani ezt a közvetlenséget a táncban. Az emberi közvetlenséget.

A közelség minden alkalommal, amikor volt egy kezdő kurzus, az embereknek először gondot okozott. Az esetek többségében felmerült az a probléma, hogy “jó, de hát nagyon közel van”. Ehhez kell egy kis türelem és idő, amíg az ember elengedi ezt a fajta berögződött távolságtartást. Alapvetően az van az európai értékrendben, hogy mindenkinek van egy privát szférája, ahova csak nagyon közeli hozzátartozókat vagy nagyon közeli embereket vagy nagyon jó barátokat enged be. Azon kívül pedig ott a tisztes távolságtartás. Azonban mivel ez az afrikai kultúrkörből származik, ahol alapvetően nincs ez a nagy tartás hanem közvetlenebbek az emberek egymással (érintés-központúbbak), ösztönszerűbbek a viselkedési formák. Ez pedig idegen az európai ember számára, aki fentebb említett távolságban szocializálódott. Kitaláltuk és megtanultunk különböző gyakorlatokat, amikkel lehet fejleszteni az emberekben ennek az érzésnek az elengedését, hogy az emberek közvetlenebbek legyenek egymáshoz. Nem kell olyan mereven tartani ezeket a távolságokat, mert amint az ember elengedi ezt a görcsös távolságtartást és tényleg közelebb engedi az embertársát vagy táncpartnerét, akkor tapasztalhatja meg, élheti át azt az élményt, ami azt a  pluszt nyújtja a táncban. Ehhez sok türelem kell és sok pici gyakorlat, ami elősegíti, hogy az ember elengedje ezt a távolságtartást. Hogy ez mennyire hatott az emberek személyiségére arra nem volt rálátásom, de kicsit azt gondolom, hogy a közösségformáló szerepe jelentős volt benne. Onnantól kezdve, hogy azok az emberek akik meg tudták valósítani ezt a közelebb engedést a táncban, a táncos közösség is e mentén kezdett el formálódni. Hiszen az embereknek lett egy közös értékrendje azáltal, hogy ezt táncolják és tanulják és közelebb engedik egymást magukhoz ezáltal megkönnyítette ennek a táncnak a közösségformáló szerepét is, így könnyebben kezdtek kialakulni a közösségek is.

Ausztráliában és Új-Zélandon is tudnak közel táncolni egymáshoz, de az angol kulturális hatás miatt ott individualisták, egyedül jönnek az órára aztán egyedül mennek haza, nincs az, hogy menjünk el moziba vagy menjünk el valahova inni. Nincs olyan, hogy akkor jó együtt, maradjunk egy kicsit még együtt. Tudnak közel táncolni, de erősebb az individualizmus ereje, ami szerintem a brit kultúrából adódik. Nehezebben alakulnak ki közösségek, kevesebben vannak. Budapesten van 2-3000 táncos és abból könnyen kialakul egy újabb közösség, a nagy számok törvénye alapján, kis számnál ez nyilván nehezebb.

A közösség kialakulása Magyarországon egy járulékos plusz volt, ez a tánccal együtt jár valamilyen szinten. Ha azt mondom, hogy Magyarországon 2010 környékén egy kezemen meg tudtam számolni hány ember hallotta azt a szót, hogy kizomba és ennél kevesebb tudta azt, hogy miről van szó valójában. Akkor, amikor 2011-ben elkezdődött ennek a bemutatása, megmutatása Magyarországon, akkor volt egy olyan cél is, hogy közösséget alkossunk, de ez alapvetően magától is kialakul. Ha oktatsz egy táncot, akkor létrehozol egy szubkultúrát a táncosokon belül, ezt nem tudod kivédeni, enélkül nem működik a tánc. Tehát, ha nincs egy közösség egy műfajban, akik összetartanak vagy összetartoznak, akkor nagyon nehezen fog fejlődni a kultúra, mert nincs meg a kritikus tömeg ami művelje. Lehetőség kell, hogy egy kultúra éljen, hiszen ez is egy kultúra. Amikor ezt a kultúrát elegen művelik, akkor abból lesz egy közösség.”

Szerző: Bata Kinga