Kezdőtől – kezdőknek

Minden táncos – legyen az hobbi táncos vagy profi – valahol elkezdte a táncot, de talán már nem is emlékeznek milyenek voltak a kezdetek, csak arra, hogy megérte nem feladni az első nehézségek során. Most egy kezdő tollából olvashatunk a kezdeti lépésekről, ami hasznos tanácsokat, tapasztalatokat tartalmaz azoknak, akik kacérkodnak a „tánc világába” való belépéssel.

KISS_Learn_to_Salsa_Flyer-vagott

Kedves érdeklődők – talán tánchoz még nem is értő hölgyek és urak – szeretnék megosztani veletek egy érdekes és tanulságos történetet, amely remélem meghozza a kedveteket, hogy belevágjatok egy igazán nehéz, rögös, de mégis nagyon jó és kellemes útba. Történetem arról szól, hogyan lehet átvészelni, túlélni és később élvezni a fáradságos munkát, amit a tánccal el lehet érni.

A motiváció

A kezdeti problémák nem járnak egyedül az én esetemben sem. Mérnök vagyok, így időm 90%-ban szellemi munkából áll. Ez hosszútávon nem jó, ha nincs valami, ami kikapcsoljon. Ez volt a fő ok, amiért nekivágtam és elhatároztam, hogy táncolni fogok. Emellett volt még egészségügyi problémám és némi probléma a hölgyek társaságával is, illetve annak hiányával (6 év egyetem 2%-os lány aránnyal). A célom az volt, hogy találjak valamit, ami kikapcsol, és emellett nem árt, ha sok-sok új ismerősre tudok szert tenni (persze főként lányokra).

Az első lépések

A kezdeti lökést a véletleneknek köszönhettem: a fogorvosnál tettem szert egy új ismerősre (Lil’D), és a főnököm is pont salsát tanult. Mindkettejüktől csak pozitív visszajelzést kaptam, hogy érdemes belevágni. Ezenfelül a mai napig segítenek, ha tanácsra van szükségem.

Én egy teljesen kezdő salsa tanfolyamon kezdtem el a “pályafutásom”, ha szabad így nevezni. Tudom ajánlani minden olyan érdeklődőnek, aki nincs tisztában a salsával. Később úgyis van lehetőség valamilyen formában más szintű tanfolyamokat/órákat látogatni, tánciskola válogatja. Első alkalomra elrángattam magammal húgomat is, mert hát volt bennem némi félelem, hogy “Úristen, mi fog történni?” “Vajon baj, hogy egyedül megyek?” “Hogy fogom érezni magam?” és még sorolhatnám a sok érdekes kérdést, amire jó válasz nincs, el kell menni, ki kell próbálni és majd lesz valami. Már az első alkalom után éreztem, hogy ez nekem nagyon jó lesz és az elsődleges célomat meg is találtam. Hazamentem és úgy éreztem magam mintha kimostak volna: nem gondoltam egy pillanatig sem a munkámra és egyéb problémáimra. Sikerült kikapcsolódnom. Ezek után a motivációm megvolt, hogy folytassam az órák látogatását.

Az első buli élmények

Egy pár óra meglátogatása után meg is kaptam az első meghívásomat egy rendezvényre. Hogy-hogy nem ez épp a Latinfo.hu támogatói estje volt. Ez volt az első élményem “szórakozóhelyen”, amit nehéz körülírni, de inkább a végeredményt és a végső gondolataimat osztom meg veletek. Meglepő volt látni, hogy sokan tudnak és szeretnek is salsát táncolni. Ez maga megérte számomra, hogy újabb erőt vegyek magamon és elhatározzam, hogy igenis megtanulom a kubai salsát és megtáncoltatok minél több leányzót. Ezen kívül azt is leszűrtem, hogy egy nagyobb rendezvényre (de akár egy átlag buliba is) nem elegendő a belépőt kifizetni, maga az alap tánctudás is belépő, hacsaknem valaki a pultot akarná támasztani egész éjszaka. Ez alkalommal én is majdnem ezt tettem: támasztottam a lépcsőkorlátot és néztem, ahogy a többi ember táncol, párt cserélnek és örülnek, hogy kulturáltan szórakozhatnak. Kezdeti bizonytalanságomat leküzdve megpróbáltam táncolni egy kedves hölggyel, de pár lépés után ő is és én is éreztük, hogy ez bizony nehéz lesz így. A hölgy kedves szavakkal közölte, hogy majd legközelebb megpróbáljuk és én megköszönve a lehetőséget illedelmesen odébb vontattam magam. Ez volt az a pont, amikor megvilágosodtam, hogy a táncos berkekben nagyon kevés a bunkó ember és szinte mindenki megérti, hogy nem megy elsőre, mert még kezdő vagyok. Ilyenkor nem szabad feladni a próbálkozást, ahogy én sem tettem. Megállás nélkül próbálkozni kell, és ahogy telik az idő egyre kevesebb lesz a negatív élmény.

 

A következő élményem néhány újabb tanuló óra után egy gyakorló est volt. Itt már sokkal több pozitív tapasztalatot sikerült összeszedni. Oka talán az lehetett, hogy sok volt a hozzám hasonló tudású ember, akik hozzám hasonlóan szerettek volna gyakorolni. Itt jegyezném meg azt, hogy el lehet menni az összes eseményre és lehet próbálkozni, de az otthoni gyakorlást nem helyettesíti semmi. A lányoknak tudom ajánlani, hogy tanulják meg, hogy a fiú vezet, néhány alaplépést tanuljanak meg és sok-sok megértést biztosítsanak a fiúkkal szemben. A fiúknak ettől sokkal nehezebb dolguk van: egy salsa órán 3 fő dolgot kell megtanulni egy salsa lépésről: maga a lépés, a neve és a kézjele (persze egy buliban elég, ha a lépést tudjuk). Ezt mind memorizálni és mindezt magabiztosan tudni és variálni, nem egy egyszerű feladat, csak úgy megy, ha sokat gyakoroljuk azt. És ez a kihívás az egészben. Végeredményben az estém jól alakult, megismertem néhány új embert és sokat tanultam. És ha ez még mind nem lenne elég, az önbizalmam is egyre inkább nőtt az este alatt és úgy látom, hogy talán ez az egyik legfontosabb része a táncolásnak: a biztos tudásra épülő önbizalom.

Tanács más kezdőknek

Összefoglalva, ha új kihívásra vágytok vagy csak szerettek mozogni, ne hagyjátok veszni ezt a lehetőséget. Később nagy hasznát veszitek majd, mert megismertek egy kulturált szórakozási lehetőséget és rengeteg új ismeretségre, tudásra tehettek szert. Szumma-szummárum merjetek belevágni a tanulásba legyen az salsa vagy más egyéb tánc.

Szerző : Téglás Tamás

 

A Latinfo.hu oldalon több kezdőkről szóló cikket is olvashatsz, írd be a keresőbe a “kezdő” szót és olvass még többet a  témában!